Szemészet, 1981 (118. évfolyam, 1-4. szám)
1981-05-01 / 2. szám
projekciós leletét. Jaensch (1956), Lyle és Jackson (1963) a két obliquus traumas bénulásának egy-egy esetét közlik. Összefoglaló és elemző jellegű munkával nem találkoztunk. E kórképek ritka voltát alátámasztja, hogy két izom együttes bénulását 2,5%-os, a n. III. és IV. egyidejű bénulását 0,45%-os gyakoriságúnak találták (Lyle és Cross, 1957). Huber (1974) a következő gyakorisági arányt közli: n. VI.—n. III.—n. IV. = 5 —3 — 1. Friss orbita-törések közt gyakori a szemmozgászavar. Greenwald és mtsai (1974) 128 esetükből 77%-ban észlelték, ami igazolja a mi megfigyelésünket. Táblázatunkban az „orbita-” és ,,koponya”-trauma különválasztása nem elvi megfontolásunkból származik. Szigorú elhatárolásuk a legkorszerűbb módszerekkel sem mindig lehetséges. A primer sérülés helyét adtuk meg, alkalmazkodva a küldő intézet diagnózisához is. Hasonlóképpen számos számbeli eltéréssel találkozhatunk az egyre inkább az autoimmunológia fogalomkörébe tolódó „endokrin” orbito- (ophthalmo-, ophthalmomyo-) patináknál előforduló szemmozgászavarok adataiban. A „malignus exophthalmus” értékelése és terápiája sem egységes {Sachsenweger, 1956, Ayers, 1976, Ogura, 1979). A már említett emelési gyengeséget (double elevator palsy syndrome) inkább a két alsó ferde izom gyengülését követő fibrózissal magyarázzák. A hyperthyreosisnál észlelhető szemizom-,.bénulásokat” is Schultz és mtsai (1960) 14%-os, míg Földes (1976) 30—60%-os gyakoriságúnak ítéli. Az újabb irodalom tükrében kitűnik, hogy számos lelet (echográfia, kompjutertomográfia, EMG, EOG, szövettani, izotópos vizsgálatok stb.) egybevetése sem elegendő bizonyos orbitafolyamatok biztos besorolásához (Kennerdell és Maroon, 1978, Nover és mtsai, 1978, Frank és mtsai, 1978, Wuttke és mtsai, 1979). Ez hibaforrásokat jelent. így mellőzhető saját adataink és a vonatkozó statisztikai irodalom összevetése is. E betegségcsoport kóreredetét és klinikumát tekintve utalunk a számos összefoglaló hazai munkára {Csépi, 1960, Radnót, 1961, Petrányi, 1975, Földes, 1976 stb.). Összefoglalás A szerző rámutat a „trapéz alakú” koordimetriás leletek diagnosztikus jelentőségére 22 esete (leletanyagának 5,23%-a) alapján. Elsősorban perifériás, traumás, avagy endokrin eredetre (15:7) kell gondolni, de létrejöhet ez a kép centrális okok (trauma, neurológiai betegségek) miatt is. Megkülönböztet „Rectus” és „Obliquus” típusú formákat (16 : 6) attól függően, hogy a homolaterális vertikális egyenes, vagy ferde izmok az egyidejűleg érintettek. Gyakoribb jobb oldali károsodás után (13 : 3). Kétoldali is lehet. Leletértékelésnél figyelmet kíván, hogy a koordimetria a szemek egymáshoz viszonyított helyzetét tükrözi. IRODALOM: ]. Apers, R. C.: ref. Zbl. ges. Ophthal. 114, 223 (1977). —- 2. Bielschowsky, A.: cit. Guillaumat és mtsai, 360 o. — 3. Bing, R., Brückner, R.: Gehirn und Auge. Grundriss der Ophthalmo-Neurologie, Schwabe, Basel 1953. — 4. Csépi К.: Az endokrin exophthalmus klinikuma. Kandidátusi ért. 1960. —- 5. Földes, •/.: Basedow kór kórélettana. Akadémiai Kiadó, Bpest 1976. — 6. Frank, К. E., Purnell, E. HL, Jennings, W. D.: ref. Zbl. ges. Ophthal. 118, 71 (1980). — 7. Greenwald, H. S. jr., Keeney, A. H., Shannon, G. M.: Amer. J. Ophthal. 78, 655 (1974). — 8. Guillaumat, L., Morax, P. V., Ofjret, G.: Neuro-Ophtalmologie. Vol. I—II. Masson & Cie, Paris 1969. — 9. Hess, W. R. : Zeitschr. f. Augenheilk. XXX, 20 (1916). — 10. Huber, A.: Kiin. МЫ. Augenheilk. 165, 105 (1974). — 11. Jaensch, P. A.: Bewegungsapparat der Augen. Fortschritte der Augenheilkunde Bd. VI., 157. Karger, Basel 1956. — 12. Kennerdell, J. S., Maroon, J. G.: Ann. Ophthal. 10, 153 (1978). — 13. Lancaster, N. B.: Arch. Ophthal. (Chicago) XII, 872 (1939). — 14. Lyle, T. K„ Cross, A. G.: Brit. J. Ophthal. 35, 511 (1951). — 15. Lyle, T. K., Jackson, S.: Praktische Orthoptik in der Behandlung des Schielens und anderer Anomalien des Binokularsehens. Urban & Schwarzenberg, München 1957. —- 16. Nover, A., Schmitt, J., Brodche, D.: Klin. Mbl. 92
