Szemészet, 1981 (118. évfolyam, 1-4. szám)
1981-01-01 / 1. szám
A zonula occludens (Farquar-Páladé 1963) a fehérjét ép viszonyok esetén nem bocsátja át (Peyman és mtsai 1971), ezért feltehető, hogy SCL-hez későbben társuló retinaleválás esetében a pigmenthám másodlagosan károsodik. Ugyanakkor SCL-lel egyidőben jelentkező ablatio a pigmenthám-barrier elsődleges elváltozására utal és Gass (1973) értelmezését valószínűsíti — noha így alig magyarázható az albumin szelektív megjelenése a szubretinális folyadékban. A kérdést tovább bonyolítja Rosen-Lyne (1968) közlése, akik a betegség aktív szakában fluoreszcein angiográfiával ugyanolyan kiterjedt, foltos pigmenthám pusztulást mutattak ki, mint amilyen a mi esetünkben a gyógyulás után volt látható (3., 4. ábra), noha esetünkben jelentős retinaleválás nem volt. Bizonyos, hogy a betegség folyamán a pigmenthám károsodik, ami a gyógyulás után a kiterjedt chorioretinális atrófiában jelenik meg. SCL-Ъеп tapasztalt likvor rendellenesség miatt felmerült a Vogt—Koyanagi—Harada-betegséggel való kapcsolat lehetősége, de ezt a szerzők a dysacusia, vitiligo, és poliosis hiánya alapján kizárhatónak tartják. Az SCL klinikai lefolyása sok hasonlóságot mutat a prosztaglandinokkal végzett kísérletekben tapasztaltakkal (Takáts 1979) ami a betegség gyulladásos eredete mellett szólna, viszont a prosztaglandin felszabadulás gátlása kortikoszteroiddal (Floman-Zor 1977) SCL-ban hatástalannak bizonyult. Rátérve saját esetünkre indokolandó, hogy a kedvezőtlen tapasztalatok ismeretében miért ajánlottunk műtétet. A fő indíték kétségkívül a konzervatív kezelés csődje és a beteg egyre kilátástalanabb állapota volt. A beteget a műtét esélyéről tájékoztattuk és vele egyetértésben indokoltnak véltük a súlyosabb állapotban levő szemen a műtétet megkísérelni — a másik szem érdekében is. Támogatta valamelyest a javaslatot az a meggondolás is, hogy a szubretinális folyadék a retinaereken keresztül nem szívódhat fel, útját a chorioidea és sklera felé viszont elzárja a pigmenthám; a folyadékot tehát le kell csapolni — a sklera termikus kezelésével csökkenthetjük a chorioideaerek volumenét és növeljük a sklera áteresztőképességét — a hegesedés ugyanakkor az érhártyát a sklerához rögzíti. A műtét ellen szólt, hogy fokozhatja az erek feltételezett gyulladását és így a folyadékkiáramlást elősegítheti. A kórlefolyásból megállapítható, hogy a műtét a jobb szem állapotát nem rontotta, a bal szemben kedvező hatásúnak látszott. Figyelemre érdemes azonban, hogy a jobb szem közel teljes funkciókkal gyógyult, míg a bal szem, — amelyben jóval hosszabb ideig állt fenn az ideghártyaleválás — jelentősen csökkent működésű maradt. A fluoreszcein angiográfia mindkét szemben azonos mértékű pigmenthám pusztulást mutatott, noha a jobb szemben a szemtükörrel látható hegesedés jóval kisebb mértékű volt. Esetünkből talán annyi tanulság levonható, hogy SCL-Ъеп a műtét különösebb kockázatot nem jelent, de csak akkor látszik helyénvalónak, ha a hosszantartó ablatio miatt már végleges retinakárosodás fenyeget. Összefocjlalás A szerzők egy esetük kapcsán ismertetik a spontán ciliochorioideális leválás klinikumát és az eset műtéti kezelésével szerzett tapasztalatokat. A betegség konzervatív kezeléssel nem befolyásolható; a műtét különösebb kockázatot nem jelent, de csak akkor látják helyénvalónak, ha a hosszantartó ideghártyaleválás miatt végleges retinakárosodás fenyeget. IRODALOM: 1. Bill, A.: Exp. Eye. Res. 3, 179 (1964). — 2. Bill, A.: Acta physiol, scand. 73, 204 (1968). — 3. Brockhurst, It. J., Lam, K. IF.: Arch. Ophthal. 90, 399 (1973). — 4. Cooper, IF. C., Halbert S. P., Mansky, IF. J. : Invest. Ophthal. 2, 369 18
