Szemészet, 1981 (118. évfolyam, 1-4. szám)
1981-08-01 / 3. szám
Nyúlszemeken végzett kísérleteink megerősítik azt a klinikai tapasztalatot, mely szerint a fragmentációs idő megnyúlása olyan endothelelváltozásokat okoz, amelyek szaruhártyaborússág kialakulásához vezetnek. Az endothelkárosodás kiterjedése az ultraszonikus vég működési idejétől függ (Radnót és Dózsa). A károsítás alapját képező mechanizmus nem tisztázott. Olson és mtsai szerint több lehetséges folyamat szóba jön: a cornea és a csarnokvíz közötti hullámvisszaverődési különbség: eltérések a sejtek egymásközötti és a Descemet hártyához való kötődés elaszticitása között; az ultrahang hatásaként a citoplazmában létrejövő vakuolizáció. Ez utóbbi magyarázatul szolgálhat arra, hogy a sejtkárosodás nem egységes. Állatkísérleteink eredményei megegyeznek az irodalomban közöltökkel, jóllehet Amasio és Panzica szerint a nyúlszemeken észlelteket nem lehet fenntartás nélkül az emberi szemre vonatkoztatni. Az irodalom klinikai tapasztalatokra vonatkozó adatait összegezve a phakoemulzifikáció utáni szaruhártyaborússág előfordulását 0—18% között találtuk. Sugar és mtsai három percet meg nem haladó lencsefragmentáció után endothel-mikroszkóppal végzett megfigyelései szerint 15%-kal magasabb endothelsejt-veszteséget találtak, mint intracapsuláris kataraktaextrakció után. Abbot és Forster 14%-kal magasabb sejtszámcsökkenést tapasztaltak. Wállmán és Cozean ugyanazon beteg egyik szemén hagyományos intracapsuláris kataraktaextrakciót, másik szemén fakoemulzifikációt végzett. A műtét után 6—18 hónappal endothel-mikroszkópos megfigyeléseik szerint phakoemulzifikáció után 29%-kal magasabb — szignifikáns — sejtszámcsökkenést találtak. Véleményük szerint a folyamat kialakulásában az életkor is döntő: míg 50 éves kor alatt csak 5%-kal volt magasabb a sejtek számának a megfogyatkozása, addig 60 éves kor fölött 40—50%-kal. A fragmentáció időtartamát nem közlik. Polack és Sugar szerint intracapsuláris hályogeltávolítás után nagyobb endothelkárosodás alakul ki, mint phakoemulzifikáció után, mert a beteganyag idősebb. Olson és mtsai kísérleteik eredményei alapján arra a következtetésre jutottak, hogy az endothelkárosodás mértéke az ultraszonikus végdarab működési idejével áll összefüggésben, de kiterjedése nem nagyobb, mint amelyet a hagyományos krioextrakció okoz. Összefoglalás A szerző nyúlszemeken végzett kísérletek során vizsgálta phakoemulzifikáció hatását a corneendothelre. Az ultraszonikus végdarab egy-négy-öt-hét percig tartó működése után scanning-elektronmikroszkópos felvételeken követte az endothelen található elváltozásokat. Vizsgálatainak eredményét az irodalmi adatokkal is összevetve arra a következtetésre jutott, hogy szoros összefüggés található az ultraszonikus végdarab működési ideje, valamint az endothelkárosodás mértéke és kiterjedése között. A fragmentációs idő megnyúlásával növekszik a károsodott endothelfelszín, melynek következménye a műtét után kialakuló corneaborússág. IRODALOM: 1. Abbot, R. L.—Forster, R. K.: Arch. Ophthal. (Chicago) 97, 1476 (1979). — 2. Adenis, J. P.—Louber, A.—Leboutet, M. J.—Loubet, R.: Ophthalmologica (Basel) 180, 344 (1980). — 3. Amasio, E.^Panzica, G. : Minverva Oftal. 21, 223 (1979). — 4. Baum, G. : Am. J. Ophthal. 42, 696 (1956). — 5. Benőiken, R. M.—Emery, J.— Landis, D. J.: Invest. Ophthal. 13, 71 (1974). — 6. Binder, P. S.—Sternberg, H.— Wickham M. G.—Worthen, D. M.: Am. J. Ophthal. 82, 48 (1976). — 7. Bourne, W. M.— Kaufman, H. E.: Am. J. Ophthal. 82, 44 (1976). — 8. Dózsa Gy.—Varga M.: Szemészet 116, 206 (1979). —9. Edelhauser,H. F.—Van Horn, D. L.—Hyndiuk, R.A.: Arch. Ophthal. (Chicago) 93.648. (1975). — 10. GonneringR. Edelhauser H. F.—Horn D. L.—Durant W.: Invest. Ophthal. 18, 373 (1979). — 11. Kelman, Ch. D.: Phacoemulsification and As-15!)
