Szemészet, 1980 (117. évfolyam, 1-4. szám)
1980-11-01 / 4. szám
ták a sztereolátást Titmus-teszttel. A vizsgáltak képesek voltak mélységmegkülönböztetésre. A minimális látóélesség a gyöngébb szemen térbeli látásra vonatkoztatva olyan adatokat szolgáltat, melyek a foglalkozási alkalmasságok elbírálásánál és az aggraváció leleplezésére szolgálhatnak [18]. Kani egyszemes ambliopokat és alulkorrigált ametropokat vizsgált a mélységmegkülönböztetés vonatkozásában. Helmholz-f. 3 pálca és Titmus-teszt értékeit hasonlította össze. Az ambliopok teljesítménye rosszabb volt, bár a mélységmegkülönböztetés eredményeiben kevesebb hiba volt, mint a látóélességük alapján várható lett volna. Klinikai vonatkozásban ez azt jelenti, hogy az ampliopok észlelési világa háromdimenziós, mivel a mélységdiszparitáshoz társuló ingerek egyidejű hatása is fennállt. Élettani vonatkozásban állatkísérletek eredményeire alapítva: az ambliopokban hiányzik a kortikális diszparációs észrevevés mechanizmusa, azonban az a képességük, hogy a 3 pálca tesztnél a binokularitásból hasznot húznak, felveti a mélységlátás proprioceptív összetevőinek jelenlétét [16]. Az irodalom nem egységes a látóélesség és a sztereolátás viszonyának megítélésében. Jó látóélességhez köti Best [4]. Egyik szem csökkent látóélessége mellett is mértek jó mélységlátást: Hamburger [12], Köllner [17], Sachsenweger [23]. Frey ametropoknál korrekcióval és anélkül vizsgálta a mélységlátás és a látóélesség viszonyát. A vízus javításával a mélységlátás teljesítménye változatlan maradt vagy rosszabbodott. A vizsgáltakban — mivel nem állandóan viselték korrekciójukat — a képek központi kiértékelése változott meg a különböző nagyságú ideghártyaképek következtében. A binokuláris látás viszonylag független a látóélességtől [8], és nagy egyéni különbségek mutatkoznak [3]. Saját vizsgálataink A kétszemes látás teljesítőképességét miopia és hipermetropia esetében a két szem különböző látóélesség értékei mellett tanulmányoztuk, olyan egyénekben, akiknél az egyik szem funkciói jók voltak. Felvilágosítást akartunk kapni, hogy ezen esetekben mivel számolhatunk a mélységlátás viszonylatában. Mélységlátásra vonatkozó méréseket a Dollmann-féle mélységvizsgáló készülékkel végeztük. A látóélességet a Blaskovics-féle vízus táblával határoztuk meg. Jelenleg ugyan tucatjával ismerünk modern megvilágítási, lencse, ábracsoporttal felszerelt mélységlátásvizsgáló készülékeket, mégis egyik legelső és talán primitívnek tűnő módszerhez tértünk vissza. Az az álláspontunk, hogy a monokuluszok a másodlagos, tapasztalati jeleket hasznosítani tudják a mélységlátásban. így a mi lehetőségeinkhez képest, a mindennapi élet követelményeihez közelálló vizsgálati körülményeket teremtünk. Feladat: a vizsgált úgy állítsa be a műszert, hogy tőle egyenlő távolságban legyen a két pálca, részben a fix pálca előtti, részben mögötti kiindulóhelyzetből. Mindkét szemmel végezték a feladatot. 3—3 mérés átlagát hasonlítottuk össze. Minden műszerbeállítás előtt a vizsgáló állítja be a pálcákat. A vizsgált végtelen zsinórral mozgatva hozta a jobb oldali pálcát a bal fix pálcával egy szintbe és jelezte, amikor elvégezte a műszer beállítását. Az esetleges hamis eredmények kiküszöbölésére nylon v. damil zsinórt használtunk. Megfigyelési időt nem mértünk. Az általunk felállított csoportok közötti különbségek értékelésére szignifikanciaszámítások történtek négy nem parametrikus teszttel (Medián, Mann-221
