Szemészet, 1980 (117. évfolyam, 1-4. szám)
1980-11-01 / 4. szám
Az első lehetőséget kiaknázva működik az eddig legjobban bevált hagyományos, tehát a szemet érintve mérő tonometer a Goldmann-féle applanatiós tonométer. Ez a szaruhártyán 3,06 mm átmérőjű applanatiót hoz létre és így mérőfeje az Imbert—Fiele-féle törvény értelmében Hgmm-enként 0,1 g nyomóerőt fejt ki a szemgolyóra. Lényegében hasonló elven működik a már említett Grolmann-féle non-contact tonométer is, azzal a technikailag zseniális megoldással, hogy az applanatiót nem valamely szilárd testnek a szaruhártyára történő érintése folytán, hanem levegő impulzus torlónyomása révén hozza létre. A készülék 3 elektronikusan összehangolt egységből áll: 1. Pneumatikus rendszer, amely 0—12 msec-ig tartó légsugár kifúvásával lineárisan növekvő értékű tori ónyomást gyakorol a szaruhártyára. 2. Optikai figyelő rendszer, amely a légsugár hatására létrejött szaruhártya deformáció (applanatio) kívánt mértékének (3,6 mm átmérő) beálltát hívatott megállapítani. 3. Optikai-elektromos irányzó rendszer, amely a készüléknek a szaruhártya csúcsára centrált beállítását teszi lehetővé. A készülék működésének lényege abban áll, hogy a lineárisan növekvő erejű, impulzus-szerű légsugár a szem belső nyomásától függően rövidebb vagy hoszszabb idő alatt hozza létre az applanatiót. A pontos időmérés lehetővé teszi a kívánt applanatio létrehozásához szükséges időtartam, illetve az azalatt elért torlónyomás értékének megállapítását. így a készülék empirikus kalibrálás útján alkalmassá válik az intraokuláris nyomás mérésére. Tekintettel arra, hogy az applanatio 3,6 mm átmérőjű felület, a torlónyomás értéke Hgmmenként 0,14 g súlynak megfelelő. A készülék optikai figyelő rendszerének természetéből fakadóan, kiváló tulajdonságainak elismerése mellett, sok jogos kritikát is kapott (Stepanik, Draeger, Dittmer). A Grolman-féle non-contact-tonométertől eltérő konstrukciójú készülék megvalósítására nyitott utat az elméletileg adódó második lehetőség. Mint említettük: konstans erőbehatás alkalmazásával a szem nyomásától függő mértékű applanatio mérése. Ez utóbbira is két lehetőség nyílik: 1. A változó mértékű applanatiós felület nagyságának meghatározása. 2. Az applanatio mértékének mérése az applanatio mélységének meghatározása révén. Az első mérési elvet követte az egyik legrégibb és még ma is használatos applanatiós tonométer, amelyet Maklakoff 1885-ben konstruált. A korábban nagy jelentőségű tonométer ma azért nem állja meg a helyét, mert a Friedenwald-féle 1 mm3 maximálisan megengedhető applanatiós volumennél jóval nagyobbnak megfelelő deformitást okoz a correán (a fiziológiás i. o. nyomás érték 4—8 mm átmérőjű applanatio) az 5,5; 7,5; 10,0 és 15,0 grammos üveghengereinek súlya miatt. A Műszeripari Kutató Intézetben kifejlesztés alatt álló készülékben az utóbbi megoldást választottuk. Az applanatio mélységének meghatározása elektronikus úton történik, kapacitív érzékelő segítségével. A kondenzátor egyik fegyverzetét a mérőfej, a másikat a szaruhártya képezi. A kapacitív jelátalakító érzékelő elektródját 100 kHz-es jel táplálja. így a készülék alkalmas arra, hogy a már említett 0,06 és 0,23 mm közötti távolság változást a kívánt érzékenységnek megfelelő gradációjú felbontásban regisztrálja. Nyilvánvaló, hogy az érintésmentes tonometria — tekintettel arra, hogy a mérés érzéstelenítés nélkül történik, és a levegő impulzus hatására reflektórikus szemhéjzárás következik be — csak a reflex időnél rövidebb időtartam 213
