Szemészet, 1979 (116. évfolyam, 1-4. szám)
1979 / 3. szám
tünk több mint 1 /3-a tartozik ebbe a csoportba. Jelentősége annál is inkább nagy, mert az amúgyis korlátozott terápiás lehetőségek ebben a típusban alkalmazhatók a leghatékonyabban. Ödéma-csökkentő, szteroid-, anabolikus hormonkezeléssel, egyes esetekben fotokoagulációval kedvező tapasztalatokat szereztünk, ha a beteg időben, még a folyamat kezdetén jelentkezik a szemorvosnál. A terápiás lehetőségekről és eredményeinkről egy későbbi közleményben szándékozunk beszámolni. Gyakoriság tekintetében második helyen áll a „száraz” típusú m.d. E csoportban gyakran tapasztaltunk a másik szemen disciformis típusú degenerációt, vagy centrális chorioideasclerosist. Emiatt kétségbe vonható, hogy egyáltalán önálló kórképről van-e szó, vagy ez csak valamelyik másik degenerációs forma megelőző állapota. Munkánkban azért tekintettük önálló csoportnak — és nem elsősorban kórképnek — mert az adott megfigyelési idő alatt nem volt megállapítható, hogy később milyen típusú degenációvá alakult át. Ebben a másik szemen látható elváltozások sem nyújtanak támpontot. Azok a betegek, akikben a „száraz” típusból időközben centrális chorioidea sclerosis vagy disciformis típus alakult ki, a megfelelő csoportokba nyertek besorolást. A kevert típusú eseteket is beleszámítva aránylag gyakran láttunk centrális chorioidea-sclerosisban szenvedő betegeket. A Haab által leírt m.d. elkülönítése a Sorsby-féle centrális areolaris choriodea atrophiától klinikailag igen nehéz, csak az örökletesség bizonyításával lehet. Támpontot nyújthat az a megfigyelés, hogy a Sorsby-féle megbetegedés általában fiatalabb korban kezdődik. Ilyen betegeink között 50 évesnél fiatalabb egy sem volt. A primer cystoid m.d., illetve az ablatio nélküli inkomplett lyuk-képződés a maculában viszonylag ritkábban előforduló kórkép. A szekunder esetek fordulnak elő gyakrabban. Aránylag gyakran látható Drusen-képződés a maculában, főként a másik szemen. 2 betegünk mindkét szemén csak Drusen-képződést találtunk. A megfigyelés során mindkét betegben a Drusen-ek száma szaporodott, nagyobbodtak, egymásba folytak. A centrális látás egyik szemen sem volt intakt, holott fluoreszcein-angiográfiával pigmentepithel-, vagy neuroepithel-leválást nem sikerült igazolni. 28 esetben vagy azonos oldalon, vagy a másik szemen disciformis degeneráció volt látható. A progrediáló Drusen-képződés véleményünk szerint disciformis m.d.-ra hajlamosító tényezőként tekinthető. A heredomacularis dystrophiák Stargardt-típusú degenerációk voltak valamennyi mindkét szemen, többségük a 40 év alatti korcsoportban fordult elő. A betegek — adataink szerint — viszonylag késve keresik fel panaszukkal a szemorvost. Volt olyan betegünk, aki 20 év után jelentkezett először szemorvosnál, amikor a látászavar már a második szemen jelentkezett. Ennek a késésnek valószínűleg több oka lehet: az egészségügyi felvilágosítás hiánya, idős emberekről lévén szó szembajukat nem a legfontosabb bajnak tekintik, látáscsökkenésüket a korral természetesen velejáró jelenségnek tulajdonítják, de szerepe lehet a széniummal járó pszichés változásoknak is. Szemorvosok körében is elterjedt nézet, hogy a m.d. terápiával nem befolyásolható. A 2,3 évnyi átlagos megfigyelési idő viszonylag rövid, de gyakran elegendő volt annak észleléséhez, hogy az aránylag jó centrális látás miként alakul át centrális scotomává. A rövid megfigyelési időnek is több lehetséges oka van: a beteg a késve megkezdett terápia csekély eredménye, vagy éppen eredménytelensége miatt más szemorvost, intézetet keres fel; bajával nem törődik, mert másik szemével még jól lát; tekintélyes részük azonban beletörődik a megváltozhatatlanba. A szemorvos feladata és kötelessége a beteget átsegíteni a centrális látás elvesztése okozta pszichés traumán. Ahol már gyógyszerrel nem segít- 11 11 Szemészet 161
