Szemészet, 1978 (115. évfolyam, 1-4. szám)
1978 / 2. szám
Szemészet 115. 67—74. 1978. A Semmelweis Orvostudományi Egyetem I. sz. Szemklinika (igazgató: Radnót Magda egyetemi tanár) közleménye Az elülső csarnok epithelisatiója katarakta műtét után VARGA MARGIT és GÁBRIEL ISTVÁN Régóta ismert, hogy hámképződmények előfordulhatnak az elülső csarnokban perforáló cornea sérülés, vagy bulbus-megnyitó műtétek után. Az intraocularis hámcystát McKenzie írta le először 1832-ben. Az első részletes klinikai tanulmány Rothniundtól (1872) származik, aki felismerte, hogy a kórkép patológiai alapját az elülső csarnokba implantálódott hámszövet képezi. Azt is megfigyelték a régi szerzők, hogy a háminvasio kialakulása a műtéti seb tökéletlen zárásának tulajdonítható (Guaita 1893). Meller (1901) a műtéti hegben kimutatta a fistulát, amely a proliferáló hámnak utat nyit az elülső csarnokba. A különböző klinikai megjelenési formákat Perera (1937) foglalta rendszerbe. A betegség tüneteinek pontos leírása, az etiológia, a patogenezis és a terápiás lehetőségek összefoglalása Hervouét (1962) tanulmányában található meg, amely egyúttal áttekintést ad az addigi irodalomról. Leírtak háminvasiót iridenclesis (Frangois 1948, Cogan 1966), iridektomia (Regan 1958) és keratoplasztika (Leibowitz és mtsai 1967) után, mégis leginkább katarakta extractióval kapcsolatban fordul elő. Katarakta műtét után az elülső csarnok epithelisatióját viszonylag ritkának tartják. Terry és mtsai (1939) 0,06%-ban, Theobald és Haas (1948) 0,11%-ban, Otradovec és Zicha (1960) 0,02%-ban, Bernardino és mtsai (1969) 0,091%-ban észlelték ezt á. komplikációt. Az utóbbi években feltűnően megszaporodtak az ilyenfajta közlések. Kiderült, hogy a műtét utáni befolyásolhatatlan tenzióemelkedések gyakran intraocularis hámburjánzás következményei. Vizsgálat tárgyává tették a hályogműtét után enucleált bulbusok szövettani metszeteit. Az így nyert megfigyelések újabb adatokkal gyarapították az idevonatkozó irodalmat. Ай enucleált bulbusokban Perera (1937) 11,4%-ban, Blodi (1954) 29,3%-ban, Dunnington (1956) 15,1%-ban, Maumenee (1957) 17%-ban. Payne (1958) 17%-ban, Hervouét (1962) 16,6%-ban, Eldrup-Jorgensen (1969) 8%-ban észleltek hámburjánzást. A hazai szerzők közül Papolczy (1928), Fazakas (1932), Radnót (1941), Németh (1944), Radnót és Bölcs (1964), Varga (1969) Hudomel (1970, 1971), Gábriel (1976) közöltek hámbenövéssel kapcsolatos tapasztalatokról. Eseteink 3956 katarakta extractióból 15 esetben találtunk hámbenövést, további 3 esetben az extrakció más intézetben történt. Az epithelinvasio kezdeti tünetei nem jellegzetesek. A betegek könnyezésről, fénykerülésről, fájdalomról panaszkodnak. Műtét után a sekély elülső csarnok, a gyakran recidiváló iritis felhívja a figyelmet háminvasio lehetőségére. Gondos réslámpavizsgálattal a sebvonalban dehiscentia figyelhető meg. Az esetek többségében a limbusban fistula van, melyet a Seidel-teszttel ki lehet mutatni. Egyes esetekben a bekúszó hám valódi cystát képez (1. ábra). Néha az implantált hámcysta extra és intrabulbaris szakaszból áll, melyek a fistulán át közlekednek egymással (2. ábra). Máskor a hámbenövés invasiv jellegű. A cornea hátlapján szürkés-fehér finoman áttűnő, zeg-zugos szélű, háromszögletű képlet észlelhető, amely alapjával a limbus felé, csúcsával a cornea centruma felé 67
