Szemészet, 1976 (113. évfolyam, 1-4. szám)
1976-05-01 / 2. szám
és parenterális szteroid kezelés ellenére is progrediált a folyamat. Ilyen esetekben alkalmazhatók cytostaticumok, ill. antilymphocyta szérum. Szerzők ismertetik esetüket, melyben az egyik szem perforáló sérülése után kialakult sympathiás ophtalmiát lokális és parenterális szteroidok alkalmazásával nem sikerült befolyásolni. A gyógyulás nagy dózisú cytostaticumok, ill. antilymphocytaglobulin adására következett be. A szerzők diszkutálnak az immunszupresszív kezelés módjáról, időtartamáról. Hozzászólás: Korchmáros Imre: Ismertetett esetében mi okozta a perforáló sérülést? Mennyi idő telt el a sérülés és a sympathiás ophthalmia kialakulása között? Válasz: A perforáló sérülést vas-idegentest okozta, melyet más kórházban mágnes műtéttel távolítottak el. A beteg kórházi kezelésének 4 hete alatt még két műtét történt. A sympathiás ophthalmia a sérülés után 6 héttel alakult ki. Általában ennyi idő múlva alakul ki sympathiás ophthalmia (2 héten belül és fél éven túl ritka). Uhrin Mária, Kerek Andrea: A sympathiás ophthalmia kezelésével szerzett tapasztalataink A szerzők ismertetik az elmúlt 10 évben osztályukon ápolt sympathiás ophthalmia eseteiket. Sympathisaló tényezőként három esetben perforáló sérülés, egy esetben műtéti beavatkozás szerepelt. Beszámolnak az általános szteroid és immunszupresszív kombinált terápiával, valamint a szemnyomáscsökkentő szerek alkalmazásával szerzett tapasztalataikról. A funkció megtartásában a gondozásnak alapvető jelentőséget tulajdonítanak. Hammer Helga, Sziklai Pál: A sympathiás ophthalmia immunológiai patogenezisének kísérletes vizsgálata Számos adat szól amellett, hogy a sympathiás ophthalmia késői típusú immunreakció következménye. Az egyik szem sérülése során az uvea antigénjei érintkezésbe jutnak az immunrendszerrel, és az ennek következtében kialakuló autoagressziós folyamat károsítja a másik szemet. Jelenlegi ismereteink szerint a celluláris túlérzékenységi reakció során az immuncompetens lymphocyták (ún. lymphokineket) synthetizálnak, és ezek közvetítésével involválják a gyulladásos reakcióba az aspecifikus mononukleáris sejteket. Jelen munkában azt bizonyítottuk, hogy az elülső csarnokba adott in vitro szinthetizált lymphokinek a szemnek főleg mononukleáris sejtekből álló gyulladásos infiltrációját váltják ki. E megfigyelés alapján tárgyaljuk a sympathiás ophthalmia kialakulásának immunológiai mechanizmusát. О szekció. Uléselnök: Prof. Albertit Béla Barabás Zsuzsanna, Sebestyén János: A musculus obliquus inferior traumás bénulásai A szerzők megállapítják, hogy a m. obliquus inferior izolált bénulása napjainkban lényegesen gyakoribb előfordulású. Ebben jelentős szerepe van a szem- és szemkörüli sérüléseknek, ill. műtéteknek. Ismertetik a m. obliquus inferior paresishez vezető traumákat és traumás szöveti elváltozásokat. Bemutatják e kórképnél mutatkozó kompenzációs fej tartás-formákat, ezek kialakulásának lehetőségeit, értékelhetőségüket a diagnózisban és szerepüket a terápia megválasztásában. Az alsó ferde izom sérülése bénulásnak okait, diagnosztikáját, terápiáját a Pécsi Szemklinika beteganyagából példázzák. Juhász Karolin, Kahánné László Ilona: Tejsavdehidrogenáz izoenzimek megoszlása sérült és sérülés következtében bénult szemizmokban Régebbi vizsgálataink szerint a tejsavdehirogenáz (LDH) izoenzimek megoszlása a szemizmokban aszerint változik, hogy a szemizmok állandó tónusban vannak-e, vagy rövid ideig tartó összehúzódások képezik fő működésüket. Vizsgálataink szerint az ép hypermetrop szemizmokban a vázizomra jellemző LDH izoenzimek, myop szemizmokban a szívtípusú LDH izoenzimek vannak túlsúlyban. Ezzel szemben sérült hypermetrop szemizmokban a szívtípusú LDH izoenzimek túlsúlyát találtuk. Paralytikus szemizmok LDH izoenzim megoszlása az ínszövet LDH izoenzim megoszlásával egyezik, a szivtípusú és az izomtípusú LDH izoenzimek egyenlő arányban vannak jelen. Csüllög Ferenc, Tarnótzky Klára: Tompa ütés utáni musculus rectus internus bénulása és gyógyulása Előadásunkban egy izoláltan ritkán előforduló izombénulást mutatunk be. A teljes működésképtelenség miatt az izom leszakadására gondoltunk és csak az izom felkeresésére és visszavarrására tervezett műtét során derült ki, hogy az anatómiailag épnek látszó izom nincs leszakadva és direkt elektromos ingerlésre reagál. Az antagonista m. abducens működésének mechanikus akadályozásával is segítettük a bénult izom működését és teljes restituliot értünk el. 117
