Szemészet, 1975 (112. évfolyam, 1-3. szám)
1975 / 2. szám
között mutatkozik. A Fisher-féle egzakt próba segítségével megállapítottuk, hogy az iridectomia hatásosságának valószínűségét növeli, ha a felvétel utáni gyógyszeres kezelés hatására másnapra csökken a tensio (p = 0,0086), beszűkül a pupilla (p = 0,0214), javul a visus (p = 0,044), és a műtét előtt nem lesz újabb tensio-fokozódás (p = 0,0004). Mindez természetesen azt az általánosan elfogadott tényt jelenti, hogy az iridectomia akkor lehet hatásos, ha a csarnokzug a gyógyszeres kezelés hatására megnyílik (Duke—Elder és Jay, 1969; Leydhecker, 1973), amiről meggyőződhetünk gonioscopiával vagy tonographiával. A gyakorlatban sajnos nem egyszerű a csarnokzug vizsgálata azokon a szemeken, melyeken röviddel azelőtt glaucomás roham zajlott le. Az esetleg még borús cornea feltisztítható ugyan glycerin becseppentéssel, de igen szűk csarnokzugú szemeken még így is komoly tapasztalatot igényel annak az eldöntése, hogy a csarnokzug mekkora szakaszon zárt vagy nyitott. Műtét előtti, értékelhető gonioscopiás lelettel ezért aránylag ritkán találkoztunk anyagunkban. A tonographiás vizsgálat ennél egyszerűbb, de mert a cornea oedema miatt fellazult epithelium sérülékeny, e módszer közvetlenül glaucomás roham után nem felel meg teljesen a nil nocere elvének. Ezenkívül ilyen esetekben, a csökkent csarnokvíztermelés miatt, megtévesztő is lehet a tonographiás vizsgálat eredménye. Akut zártzugú glaucomás betegeinken egyébként csak elvétve történt ilyen vizsgálat. Természetesen mi is azon az állásponton vagyunk, hogy legalább a csarnokzug vizsgálatát meg kell kísérelni, de ha a csarnokzug pontosan nem volna megítélhető, az iridectomia indikációját illetően abból is kiindulhatunk, hogy jól reagált-e az állapot a gyógyszeres kezelésre. Az irodalmi adatok e téren ellentétesek. Goldberg (1951) szerint, ha a tensio a műtét előtt normális szintre csökkent, az esetek 90%-ában lesz eredményes az iridectomia. Chandler és Simmons (1965) ezzel szemben azt hangsúlyozzák, hogy a gyógyszeres kezelés hypotonizáló hatása a csarnokvíztermelés csökkentésén alapulhat, ezért ezen az alapon nem lehet eldönteni a műtéti indikációt. Mindenesetre a mi tapasztalatunk is az, hogy a gyógyszeres kezelés jó hatása mellett rendkívül fontos az is, hogy a következő napokon ne legyen újabb tensio-fokozódás, mert ha lesz, az iridectomia valószínűleg (p = 0,0004!) nem lesz hatásos. Ezért az a véleményünk, hogy azokban az esetekben, melyekben a gyógyszeres kezelés megszüntette a rohamot, néhány napot várjunk a műtéttel, de ez alatt az idő alatt csak pilocarpinnal kezeljük a beteget és ne csökkentsük a csarnokvíztermelést. Ez a várakozás lehetőséget adhat pontos gonioscopiás vizsgálat elvégzésére és ha a csarnokzug legalább 3/4 része nyitott, illetve ha e várakozás alatt nem támadt újabb tensio-fokozódás, iridectomiát, ellenkező esetben fistula-képző műtétet keli végezni. A III. táblázatból látható, hogy fistula-képző műtét után kompenzálttá vált vagy azóta is dekompenzált esetek között hasonló százalékban szerepelnek a megadott szempontok, és a különbségek a Fisher-féle egzakt próba alapján sem bizonyultak jelentősnek. Glaucomás roham utáni fistula-képző műtét sikere tehát nem függ az előzetes gyógyszeres kezelés hatásosságától. Egyébként is ezek a műtétek akkor indokoltak akut zártzugú glaucomában, ha a csarnokzug nem nyílt meg a gyógyszeres kezelés hatására. Legsúlyosabb eseteink ennek megfelelően ebben a csoportban szerepelnek, így az idetartozó esetek 67,8%-a a roham kezdete után 24 órán túl érkezett klinikánkra. A fistula-képző műtétek sikerét tehát más tényezők befolyásolják. Goldmann (1955) szerint a fistula nyitvamaradását a csarnokvízátáramlás biztosítja. Csökkent csarnokvíztermelés tehát nem kedvez a fistula-képző műtétek sikerének és ezért ilyen műtétek előtt is szüneteltetni kellene a csarnokvíztermelés csökkentését (Shaffer, 1963). Sajnos ez éppen az akut zártzugú glaucoma olyan 96
