Szemészet, 1975 (112. évfolyam, 1-3. szám)
1975 / 2. szám
kötőhártyával együtt. A tumoros szövet a mélybe terjedőnek látszott, ezért az orbitalis szövetekből, sőt az orbitaszél csonthártyából is kivettünk egy-egy részt. Ezután, tekintettel a műtét feltételezhető insufficientiájára, 200 R-s dósisok-ban 2000 R összmenynyiségű rtg-besugárzást adattunk e területre. Jó kozmetikai eredménnyel, gyógyultan távozott. Újra jelentkezéskor (1969. júl.) elmondta, hogy hazamenetele után pár nappal megduzzadtak a szemhéjai, állandóan szóródik a szeme és egyre rosszabbul lát. A szemhéjak duzzadtsága mellett erős kötőhártya chemosist láttunk. A cornea hámja szurkált volt, az alsó harmadban mély parenchyma homályok. A szélekről felületes ereződés indult. Látóélessége 0,09. Kezelésünkre (Antibioticum csepp, Cystein, Dextrose 40%) a cornea állapota javult, 0,25 látóélességgel távozott. 1969 októberében láttuk viszont, amikor csaknem az egész corneát magába foglaló mély fekélyt észleltünk, alul fibrinnel fedett perforatiós nyílást. A szemen jó fényérzés volt, ezért perforáló keratoplasticát végeztünk. Átlátszó transplantatummal, panaszmentesen távozott. A szemhéj műtéti területe is rendben volt. Tizenöt hónap múlva jelentkezett újra, amikor elmondta, hogy a szaruhártyaátültetés után hónapokig panaszmentes volt. Újabban azonban csökkent a látása és fáj a szeme. Felvételi status: Az alsó szemhéj rövidebb, ráfekszik a bulbusra, alsó áthajlás sekély, conjunctiva vörös, váladékos. Tumor recidiva nem látható, szemzárás tökéletlen. A cornea elszürkült, erezett. Hatalmas, intercalaris staphyloma volt látható, a tensio -|-2 tapintással. A szemen fényérzés nem volt, ezért enucleáltuk. A szövettani lelet a klinikailag láthatókon kívül egyebet nem mutatott ki. Jó, prothesis viselésére alkalmas kötőhártyazsákkal bocsátottuk haza. 1972 augusztusában jelentkezett újra, amikor panaszkodott, hogy az „üvegszem” pár hete kiesik. A kötőhártya valóban erősen zsugorodott, váladékos volt. Ugyanakkor a belső zug bőrében mélyre terjedő fekély képződött. Az orbita kitöltöttebb volt, mint az enucleatio után lenni szokott. Belgyógyász és radiológus konzílium után a beteg Zytostop tablettát (3x2/die) és a jobb orbitális régióra a. p. 4x4 cm mezőből 2 cm mélyre, napi 200 rad-os frakciókban 3000 rád gócdózist kapott. Közben a fekélyt hámosftó és antibioticum kenőcsökkel kezeltük. A szemhéjak majdnem teljesen összenőttek, a fekély viszont lényegesen kisebbedéit, alapja feltisztult. A következő ellenőrzés alkalmával a fekély nagyobb volt, mélyebbre terjedt. Jelenleg majdnem eléri a külső zugot (2. ábra). A fekélyszélből kimetszett darabban a histologiai vizsgálat tumor-sejteket nem talált. Lommatsch, Vollmar és Lommatsch szerint a belső zugban elhelyezkedő tumorok igen gyakran a mélybe terjednek. Két ismertetett esetükből az egyik daganat az alsó szemhéj külső, a másik a középső harmadában kezdődött. A terápiás problémát a tumor mélybe terjedése okozta. Ilyenkor a szemhéjműtét szükségszerűen insufficiens. Az irradiatioval is majdnem lehetetlen tökéletes eredményt elérni, mivel nem ismert a tumor pontos orbitalis elhelyezkedése, mélysége. Ugyanakkor a bulbus sem védhető kielégítően. Sajnos, számolnunk kell a betegek indolenciájával is, akik érthető módon megunják a hosszú, fractionált kezeléseket, és a viszonylag panaszmentes időszakokban nem jelentkeznek. Mindkét esetünk helyes megoldása az időben elvégzett radikális műtét, az exenteratio orbitae lett volna. Payne és mtsai 273 esetéből 8 alkalommal kellett exenteratiót végezni, négyszer recidiva miatt. Ezekből egy halálos kimenetelű volt. Lommatsch és mtsai 172 tumorból hatot próbáltak exenteratióval megoldani, de 3 incurabilis volt. Wynn—Williams 66 esetből 2 alkalommal végzett exenteratiót. Saját 80 szemhéjdaganatunkból 2 esetben idővel elvégeztük az exenteratiót, E betegeink azóta is recidiva és panaszmentesek. Részletesen ismertetett két esetünkben halogattuk a radikális műtétet, noha a szövettani lelet alapján ez indokolt lett volna. Helyette irradiatio mellett döntöttünk, amellyel a tumort nem pusztítottuk el, de a szem és a környező szövetek sugárkárosodása bekövetkezett. Utólag levonva a tanulságokat, megállapíthatjuk, hogy a korai exenteratióval elkerülhettük volna az évekig tartó kezelést, az újabb és újabb beavatkozásokat, amelyek után a kozmetikai 88
