Szemészet, 1975 (112. évfolyam, 1-3. szám)
1975 / 3. szám
a saccus alakja teljesen szabálytalanná válik, sokszor fekvő alakú, jelentős mértékben dislocált temporal felé (a traumás telecanthusnak megfelelően). Az ilyen esetekben kifejezett törésvonalak rendszerint feltűnőek a felvételen. Kiváló röntgenfelvételeken illusztrálják az elmondottakat RacLnót és Gáli (1966) és Weil (1974). Mindkét szerző monográfiájában külön fejezetet szentel a sérülésekből származó könnyűt elváltozások ismertetésének. Az arckoponya töréseiről Le Fort 1901-ben jegyezte meg: ,,Az arc törései, bár nem gyakoriak, mégis sokkal kevésbé ritkák, mint gondolnánk és legtöbbjüket a vizsgáló orvos nem fedezi fel.” A diagnosztikus lehetőségek fejlődése miatt a helyzet lényegesen változott, de ma is sokszor rejtve marad az arckoponya töréseihez csatlakozó könnylevezető út sérülés. Ennek oka Kurz (1969) szerint: 1. minimál sérülések bagatellizálása 2. politraumatizált betegek esete 3. nem szakorvosi ellátás. Az arckoponya sérülés acut ellátásakor első feladat a légzőutak szabaddá tétele és az idegsebészi ellátás. A beteg általános állapota sokszor indokolja, hogy csak 8—10 nap múlva kerül sor a naso-orbitalis regio feltárására és a dislocált csontok repositiója után azoknak dróttal történő rögzítésérer-^<S^m»w: (1974) közleményében kiváló ábrák mutatják a traumás telecanthus és anyeregorr megszüntetését célző transnasalis drótvarrás fázisait. A feltárás metszéséből elvégezhető a DCR is, ha bebizonyosodott a könnylevezető út elzáródása. Beard (1967) tanácsolja, hogy az arccsontok reponálásánál meg kell győződni a ductus átjárhatóságáról. Elzáródás esetén szerinte is azonnal elvégezhető a DCR. Az acut szakban a naso-orbitalis régió rekonstrukcióját rendszerint nem szemorvos végzi. A betegek nagy része tapasztalat szerint epiphorája, dacryocystitise miatt csak évek múlva jelentkezik szemorvosnál. Ezek az inveterált esetek a várakozással ellentétben jól gyógyulnak DCR után és Radnót szerint műtéti megoldásuk többnyire semmivel nem nehezebb a szokványos DCR-nál. Domke nyolc, traumát követő postsaccalis könnyútelzáródása kivétel nélkül simán gyógyult DCR után. Műtétjeinket mérsékelten deconnectált betegeken helyi érzéstelenítésben végezzük Dupuy-Dutemps módosítása szerint. A csontablakot fissura fúróval készítjük és ügyelünk arra, hogy közepe a közös canaliculussal szemben legyen. Elülső és hátsó lebenyt képezünk, a lebenyeket 3—3 varrattal egyesítjük. Végül pusztán érdekességként említjük meg Weil (1974) esetét. Betegénél arc-fractura utáni traumás telecanthus sikeres műtéti megoldását az addig jól vezető ductus azonnali teljes elzáródása követte következményes acut dacryocystitissel. Összefoglalva megállapítjuk, hogy az arc sérüléseinél, a naso-ethmoidalis regio töréseinél gondot kell fordítani a könnylevezető utak esetleges sérülésére és ezeknek korai, szakszerű ellátására is. Inveterált naso-ethmoidalis sérülésekhez csatlakozó dacryocystitisek esetében a DCR prognózisa jó. A vizsgálatok folyamán, műtét előtt feltétlen el kell végezni a dacryocystographiát. IRODALOM: 1. Beard, G.: Repair of traumatic defects of the lacrimal system (acute). Mosby, Saint Louis 1967. — 2. Beyer, Gh. K.—Smith, B.: Ophthalmologica 163, 418—427, 1971. — 3. Campbell, WRadiology of the lacrimal system. Mosby, Saint Louis 1967. — 4. Domke, H.: Das deutsche Gesundheitswesen 27, 2141—2143, 1972. — 5. Kurz, M.: Österreichische Ophthalmologische Gesellschaft 12. Jahreshauptversammlung 1969. Wien S. 77—79. — 6. Radnót, M.—Gáli, J.: Die Röntgendiagnostik der tränenableitenden Wege. Akadémia Kiadó, Budapest, 1966. — 7. Sargent, E. N.—Ebersole, G.: Amer. J. Roentgen. Rad. Nucl. Med. 102, 831—839, 1968. — 8. Stranc, M. F.: Brit. J. Plast. Surg. 23, 339—346, 1970. — 9. Stranc, M. F.: Naso-ethmoid injuries. Excerpta Medica, Amsterdam, 1974. — 10. Weil, В. А.— Boero, E.—Brzezinski, J.—Dellacasa, E.—Lovin, J. R.—Perez Genovesi, M.: Rev. Arch. Oftal. Buenos Aires 49, 1—70, 1974. 226
