Szemészet, 1975 (112. évfolyam, 1-3. szám)
1975 / 1. szám
Szemészet 112. 9—14. 1975. Az Imre Iskoláról BOROS BÉLA Ez év január 21-én volt 30 éve, hogy a magyar szemészet kiváló mestere, ifj. Imre József egy új társadalmi rend születésének kezdetén örökre lehunyta szemeit. Emberi és alkotói személyisége bennünk él mindazokban, akik több, kevesebb ideig szerencsések lehettünk magunkat tanítványainak tekinteni. Hazánk felszabadulásának 30. évfordulóján szaklapunk ezen ünnepi kiadványának hasábjain emlékezésünk visszaszáll az elmúlt félévszázadig a magyar szemorvoslás gazdag eredményeire s jólesően állapíthatjuk meg, hogy szaktudományunk a század első évtizedétől erőteljesen fejlődött, lépést tartott a nemzetközi haladás vonalával és hogy ez a korszak méltó elismerésre talált a nagyvilágban. Felszabadulásunk 30 évét megelőző nagyjaink Orosz Emil, Blaskovics László, id. és ifj. Imre József emberi, orvosi nagyságának és értékeinek méltatásakor bizonyára mindnyájunkban közös, hogy sohasem tudunk szabadulni egyéniségük varázsától. Nekem jutott a megtisztelő feladat, hogy néhány gondolatot foglaljak össze ebben az ünnepi számban Imre profeszorról, az általa elindított iránymutató és iskolát alapító munkásságáról, egyben ezek továbbápolásaként feladatainkról. Nem célom most, hogy mesterünk személyi életrajzát részletesen érintsem, ezt Radnót és Kenyeres a hazánkban tartott 4. Európai Szemészkongresszus alkalmából kiadott monográphiájából ismerjük. A műből megismerhettük Imre professzor nevelkedését, küzdelmes életét, emberi nagyságát, tehetségét, művészi elhivatottságát. Egy Julianus-tói származó idézet azt kívánta a rómaiaknak, hogy olyan tanárai legyenek, akik elsősorban jellemek: ,,Magistros studiorum doctoresque excellere oportet moribus primum deinde facundia.” Ilyen nemes patinájú jellem volt Imre József, kinek a tudomány szeretete, igazság- és emberszeretet, az ethika voltak erős vonásai. A példaképnek kijáró tiszteletre a nemzet haladó hagyományai iránti megbecsülés kötelez. De nemcsak hagyomány, hanem serkentő példakép mindnyájunk számára, akik népünk egészségének megvédésén, az orvostudomány gazdagításán és szocialista rendszerünk egészségügyének megvalósításán^ munkálkodunk. Az irány, melyet Imre képviselt módszerességében, a pontos megfigyelésben, a sebészi technikában a legtökéletesebbre való törekvés. Ebben az is kifejezésre jut, hogy egy tudományos iskola megalapításához nem elégséges a tudás és a productivitas, hanem ehhez tartozik a mesterség, a tudományszeretet átadni tudása, a tanítványok iránti szeretet, felelősség és megbecsülés. Ezeket a tulajdonságokat nyújtja felénk egykori mesterünk személyiségének forrása. Érdeklődése Kolozsvárott már hallgató korában az Apáthy intézetben a neurohistologia felé fordult, majd az élettani intézetben dolgozott, értekezett az atropin és pilocarpin hatásáról. Fiatal orvosként külföldi utakon képezte magát. Külföldi tanulmányútjain szerzett tapasztalataival szervezi 1923-ban pécsi tanári pályájának kezdetén munkatársaival Albrich Konráddal, Rötth Andrással, Nónay Tiborral és Kukán Ferenccel a 85 ágyas klinikát. Kitűnő szervező tehetsége nyert beigazolást abban a tényben, hogy a mostoha viszonyok közé került egyetem klinikái között a Szemklinikán az akkori igények nek megfelelő szinten megkezdődhetett a munka. Imre hírneve sok beteget vonzott, nemcsak a környékből, hanem az ország minden részéből. Aktív érdeklődése a népegészségügyi problémák iránt mutatta, hogy tekintettel az akkor súlyos dél-baranyai trachoma helyzetre, egy 18 ágyas 9
