Szemészet, 1973 (110. évfolyam, 1-4. szám)
1973-03-01 / 1. szám
rum, „fehér zaj”) járul. Fordítva: szelektív abszorbcióhoz minden színre kiterjedő egyenletes, a szelektívhez mérten nagyobb abszorbció járulhat, így fekete jellegű komponens áll elő. E két fajta széles spektrumú, nem specifikus abszorbció határozza meg a színek tisztaságának fokát. A festékanyagok molekulái nemcsak bizonyos szelektív abszorbciót mutató kromofor anyagokat tartalmaznak, hatásukat nem szelektív, ún. auxocrom csoportok jelentősen támogatják. Ezek a festékanyagok — pigmentek — így nemcsak egy bizonyos hullámhosszúságú fényt nyelnek el, hanem többfélét, ezért színük általában kevert. A haemoglobin haem-részét szelektív sugárzáselnyelőnek ismerjük, a kaliumpermanganát színképében 7 helyen találunk szelektív abszorbciót. Abszorbció-lcépesség E fogalom nem azonos az abszorbciós koeficiens fogalmával. Az anyagok a rájuk eső sugárzó energia egy részét visszaverik (reflexió, R), más részét átbocsájtják (diagonális áthaladás, D), harmadik részét elnyelik (abszorbeálják, A). E három mennyiség összege az egész beeső energia mennyiségével mint egységgel egyenlő. R + D+A= 1. Ezen értékek közül bármelyik 0-val egyenlő, a megmaradt másik két érték egymást egységnyivé egészíti. Ha pl. reflexio nincs, akkor nagy az áteresztés, kicsi az abszorbció. Más esetben, ha pl. abszorbció nincs, akkor növekvő áteresztés csökkenő reflexiót enged meg és hasonló meggondolás szerint a többi lehetséges esetekben is. Két érték 0-vá válása viszont a harmadikat egységnyivé lépteti elő. Fénymérés Minden mérés összehasonlítás. A méréssel kapcsolatos kérdés az, hogy az ismeretlen érték hányszorosa, ill. hányszor van meg az egységül választott menynyiség mérőszámában. A fény sugárzó energia, tehát energiaméréssel lenne meghatározható, pl. mkp mértékben, mégpedig a hatására keletkezett hő meghatározása alapján (bolométerek). Gyakorlati szempontból az ilyen mérés az emberi szem számára érzékelhető fény (400—800 nm) szempontjából nem adna megfelelő felvilágosítást, minthogy az azonos energiájú, de különböző hullámhosszon sugárzó fényt szemünk más és más erősségű fényként érzékeli. Célszerűségi okokból ezért a fényerősség meghatározása olyan módon történik, hogy a vizsgálandó fényforrást szemünk segítségével valamely önként egységül választott normális fényforrással hasonlítjuk össze. Világítás és megláthatóság szempontjából nem az a fontos, hogy maga a fényforrás mennyire fényes, hanem az, hogy mennyire világítja meg a környező tárgyakat. Mérés esetén a mérendő és normális fénnyel megvilágítjuk az azonos minőségű mérőfelület egymás mellett fekvő részeit és szemünk segítségével összehasonlítjuk. Egyenlőtlenség esetén rendszerint a mérendő fény hiteles csökkentésével, leosztásával, gyengítésével érjük el az egyenlőséget, amikor is a mérési eredményt a normái fény mérőszáma és a leosztás mórőszámának viszonya (szorzata vagy hányadosa) adja. Számértékekkel a 3. ábra alapján: a Bunsen-ék egyik felét a normál fény adott távolságról világítja. Ezen felület megvilágítása egységnyi, hiszen ennyit választottunk egységnek. A másik oldalról X fénymennyiség halad a mérő-ék másik felülete felé. Űtjába ismert x értékű, célszerűen neutrál-szürke, azaz minden hullámhosszúságú fény számára azonos abszorbciós képességű ék 55
