Szemészet, 1973 (110. évfolyam, 1-4. szám)

1973-11-01 / 4. szám

sebb gyermekeknél ez nem várható, még megfelelő praemedikalas esetén sem, ezért választottuk az alábbi eljárást, mely lényegében az inhalatiós maszkon át történő bevezetéshez készít elő, bódult állapotot hozva létre. Az 1. ábrán látható typusú babába megfelelő szerkezettel az altató készülék­ből narkotikus gázokat (N20, Halothan, Methoxyfluran) áramoltatunk be (02- vel), melyek annak szájnyílásán át kiáramlanak (2. ábra). Ezt a keveréket a gyermek a műtőasztalon fekve, — miközben a babát arca elé tartjuk, vagy az­zal éppen játszva — belélegzi, természetesen úgy, hogy az orvos is segíti a baba összenyomásával és az altatókészülék szabályozásával a gázok irányát és mennyiségét. A gyermek rövid idő alatt elbódul és azután az általános érzés­telenítés megszokott formájára térünk át. A babák könnyen tisztíthatok, így a hygiene követelményeinek is megfe­lelnek. Eljárásunk „játékos elaltatás, narcosis ludens”, elaltatása a félelemnek és szorongásnak úgy, hogy a gyermek psychésen ne szenvedjen kárt. Eddig ilyen módon 380 narkózis bevezetést végeztünk jó eredménnyel. Meg­ítélésünk szerint ez a módszer megfelel a szakmai követelményeknek, és alkal­mas a gyermekek altatás bevezetésének megkönnyítésére. összefoglalás A szerzők gyermekkorban végzett műtétek iatrogén psychés károsodásának kérdésével és annak kiküszöbölésével foglalkoznak szemműtétekben. A zavar­talan narkózis-bevezetés céljára speciálisan átalakított „babákat” alkalmaztak 380 esetben jó eredménnyel. Módszerük a „játékos elaltatás, narkosis ludens” megfelelőnek tűnik az anaesthesiologus munkájának megkönnyítése és az emlí­tett psychés ártalmak kiküszöbölése terén. IRODALOM. Macintosh, R. R., Bannister, F. B.: Grundlagen der Allgemeinnar­kose. Veb Verlag Volk und Gesundheit-Berlin 1964. Б. Шармань Ю д и т, Ленц Л.: Новый способ проведения вводного наркоза у детей Авторы занимаются изучением ятрогенных психических вредностей при прове­дении глазных операций у детей. Чтобы провести вводный наркоз без помех, авторы в 380 случаях применили специально переделанные „куклы“ с хорошим результатом. Этот способ „усыпления во время игры, ludens наркоз“, повидимому, пригоден для облегчения работы анестезиолога и для устранения упомянутых психических травм. В. Sármány, and L е n с z, L.: New method to introduce general anaesthesia in childhood Authors discuss the iatrogenic psychological damage (and its avoidance) consequent to ophthalmic surgery in childhood. Specially designed “dolls” to calmly introduce general anaesthesia were applied in 380 cases with good results. This method of a play to get asleep (“narcosis ludens”) proved to facilitate both the anaesthesiologist’s work and the eliminatation of the previously mentionned psychological nuisances. J. B. Sármány und L. L e n c z : Über eine neue Methode zur Einleitung der Narkosen im Kindesalter Im Falle von im Kindesalter durchgeführten Augenoperationen wird die Frage der iatrogenen psychischen Schädigung und ihre Ausschaltung behandelt. Zur Einleitung einer ungestörten Narkose wurden in 380 Fällen erfolgreich speziell umgewandelte „Puppen“ verwendet. Diese Methode, „das spielerische Narkotisieren, die Narcosis lu­dens“ ist anscheinend zur Erleichterung der Arbeit des Anästhesiologen und am Gebiet des Ausschaltens der erwähnten psychischen Schädigungen geeignet. 303

Next

/
Oldalképek
Tartalom