Szemészet, 1972 (109. évfolyam, 1-4. szám)

1972 / 4. szám

Szemészet 109. 304—306. 1972.

A Debreceni Orvostudományi Egyetem Szemklinikájának (igazgató : Albertit Béla egyetemi

tanár) közleménye

Tapasztalataink a buphthalmus gyógyításában

KOVÁCS MARGIT és KOLOZSVÁRI LAJOS

A veleszületett zöldhályog kezelése, a szemnyomás tartós rendezése és a functiók megtartása az egyik legnehezebb, máig sem megoldott probléma. Elgondolkoztató Anderson adata, miszerint a congenitalis glaucoma az összes szembetegségek 0,01—0,008%-étt teszi ki, ugyanakkor a vakok intézeteinek minden 8 — 10. gondozottja e betegség miatt veszítette el látását. Megállapítása szerint a zöldhályogban megvakultak fele buphthalmusban szenved.

A betegség prognosisa tehát igen rossz, s ahhoz, hogy csekély mértékben is javítsuk a betegek esélyeit, szükség van az eddigi therapiás eljárások felülvizsgálatára és újabbak kipróbálására.

Abban a szerzők általában egyetértenek, hogy legfontosabb tényező a kórkép minél korábbi felismerése és műtétes kezelése. A választott műtéti módszert illetően azonban megoszlanak a vélemények. Háromféle eljárást fogadnak el a legtöbben:

a) a fistulaképző műtéteket,

b) a goniotomiát és

c) legújabban a trabeculotomiát.

A felsorolás bizonyos fokig időrendiséget is jelent, mert a goniotomia az 50-es évektől, a trabeculotomia a 60-as évek közepétől terjedt el.

A fistulisatiós műtét ellen joggal vetik fel (Krasznov, Harms), hogy nagy traumát jelent, sok a következményes szürkehályog és szivárványhártya gyulladás, ezenkívül nem tekinthető ,,olci therajpiának”. A buphthalmus tulajdonképpeni ,,anatómiai okát” szünteti meg a Barkan-féle goniotomia és a trabeculotomia, mikor az embryonalis, mesodermalis szövetet hasítjuk be, illetve az iris-gyöknek a normálisnál magasabban tapadó részét választjuk le. Barkan hangsúlyozza, hogy igen fontos a goniotom pontos localisatiója és csak 7/4 — 1\2 mm-re hatolhat a kés a csarnokzugi szövetekbe. Mindez csak mikroszkóp és Barkan-lencse birtokában oldható meg.

Harms 1966 óta alkalmazza a trabeculotomiát, a Schlemm csatorna bemetszését, 75%-os eredménnyel. Az eljárás előnyei:

a) kis traumát okoz a szemen,

b) a beavatkozás többször és több helyen elvégezhető,

c) a műtétet el lehet végezni oedemás, szürke szaruhártya esetében is, míg a Barkan féle goniotomia kivitelezését ez utóbbi erősen zavarja, vagy lehetetlenné teszi.

Saját eredményeink:

Az 1951-tői 1970-ig terjedő 20 év alatt a Debreceni Szemklinikán 77 beteget kezeltünk buphthalmus miatt, ebből 22 egyoldali, 55 kétoldali volt. Betegeink 2/3-a fiú, 1/3-a lány volt. Két ízben láttunk S turge— Weber syndromát. Első jelentkezéskor egy évesnél fiatalabb volt a betegek 49%-a, 1—3 éves kor között 16%, míg 35%-uk 3 évesnél idősebb volt. A 132 buphthalmusos szemből 99-et operáltunk, a 33 nem operált szem közül 7 ízben már fényérzés sem volt. Az intraoculáris tensio 8 szemen Pilocarpinra, Atropinra vagy Eppyre normalizálódott. A szülők 18 esetben nem egyeztek bele a műtétbe, ezek további sorsáról nem tudunk. Az elvégzett műtéteket az első táblázaton tüntettük fel.

304