Szemészet, 1971 (108. évfolyam, 1-4. szám)
1971-08-01 / 3. szám
hány percig tart, tehát tömegrendelésen sem jelent problémát. A mérési eredmények áttekinthetők, értékelésük egyszerű. Hátránya: Ez a módszer is csak a szaruhártya egy részének a törésviszonyairól ad felvilágosítást, ha az a rész nagyobb is, mint a szokásos ophthalmometria esetén. A módszer a következő: ophthalmometeren megmérjük az astigmiát három különböző módon. 1. Mindkét főtengelyben egymás mellé állítjuk a téglalapot és a lépcsős ábrát és a tárcsán leolvasott törőerők különbségéből megkapjuk az astigmiát. 2. Mindkét főtengelyben egymásra állítjuk a két ábrát úgy, hogy a téglalap jobb széle egybeessen a lépcső jobb szélével és a tárcsán leolvasott törőerők különbségét vesszük. 3. Mindkét főtengelyben egymás mögé álhtjuk a két ábrát és a tárcsán leolvasott törőerők különbségét vesszük. A törőerők leolvasása mindig 0,1 D pontosságig történt, bizonytalan esetekben a szerző két, vagy több mérés eredményének az átlagából számította ki az astigmiát. Hibahatárul megjelölt érték ±0,25 D. A Javai készülék működése közismert [3, 9]. Két általánosan használt változata közül a szerző által használt Javai—Schiötz ophthalmometer (Zeiss) abban különbözik az eredeti Javai készüléktől, hogy ezen a két próbafigura távolsága van fixálva, és a megkettőzött kép eltolásának mértéke változtatható. Köztudott az is, bár nem szoktuk figyelembe venni, hogy a műszer nem a szaru centrumának, hanem egy a centrum körül elhelyezkedő zónának az astigmiáját méri, amelynek centrális határa nem határozható meg pontosan, a peripheriás határa az ÁB távolság két végpontja, tehát a tükröződő próbafigurák centrális határa. Ezért a mért törőerő, illetve astigmia fokát a centrum esetleg kisebb vagy nagyobb törőereje, illetve astigmiája nem befolyásolja. Ugyanígy nem változtatnak a mért értékeken a szaru peripheriájának anomáliái sem. Ha, mint a 2. és 3. mérésnél egymásra, illetve egymás mögé állítjuk a téglalapot és a lépcsős ábrát, akkor a megkettőzött képek eltolását fokozzuk, a méréshez használt AB távolságot hosszabbítjuk meg a 2. mérésnél egy lépcsős ábra, a 3. mérésnél egy téglalap és egy lépcsős ábra szélességével. (Nagyfokú astigmiánál ugyanis nemritkán a cornea két szemközti felének különböző a törőereje, emiatt a rajtuk türköződő azonos méretű két próbafigura képe különböző nagyságú lesz.) Az így leolvasott törőerőértékek nem felelnek meg a szárú törőerejének, hanem annál kisebbek lesznek, mert a tárcsán leolvasható értékek kiszámításánál a rögzített AB-t használták fel. Ha azt önkényesen meghosszabbítjuk, az eredmény az lesz, mintha a rögzített AB távolság kisebb törőerejű corneán tükröződne. Ez az eltérés a valóságtól az ábrák egymásraállítása esetén 5,0 D, az ábrák egymás mögé állítása esetén 9,0 D. (Ennyivel mérünk kisebb törőerőt.) Kontrollként az ophthalmometeren található sphaerikus műcornea szolgált. Ennek mérésekor a következő lett az eredmény: az 1. mérés 44,3 D, a 2. mérés 39,3 D, a 3. mérés 35,3 D fénytörést mért. Többszöri mérésnél 0,2 D-nál nagyobb különbség nem volt az eredmények közt. Ebből következik, hogy ha a két ábra hat lépcsőnyi egymásratolásakor nem hat, hanem öt D-val mérünk kisebb törőerőt, akkor az astigmiák szokásos mérésénél is nagvobbfokú astigmiát mérünk az ábrák összecsúszásán leolvasva, mint a valóságos astigmia. Ez a különbség 1 —2 D astigmiánál elhanyagolható, azonban 5 — 7 D esetén már jelentős, az 1,0 D-t is meghaladja. Ezért az említett mérésmód, mint pontatlan, tudományos igényű mérések végzésére nem alkalmas. Ennek a mérésmódnak a nagyfokú astigmiák esetén különösen figyelemre méltó pontatlanságára a műszer használati utasítása is felhívja a figyelmet [6]. A törőerőértékek elérése a valóságtól az astigmia kiszámításánál nem jelent akadályt 195
