Szemészet, 1970 (107. évfolyam, 1-4. szám)

1970-12-01 / 4. szám

szélsőséges anatómiai viszonyok esetén pedig 1,0 mm-nél is nagyobb lehetne az eltérés a táblázati érték és a tényleges mélység között. A többi, már említett módosító tényező elhanyagolása megközelítőleg normális viszonyok esetén maximálisan 0,015 mm, szélsőséges esetben is csak legfeljebb 0,08 mm eltérést tesz lehetővé a tényleges mélység és a táblázatban megadott értékek között. Az ilyen nagyságrendű eltérést egyszeri mérés esetén nem tartjuk számottevő­nek, sorozatos, dinamikus változásokat meghatározó méréseknél pedig elha­nyagolható, mert nem befolyásolja az esetleges változások irányát és nagysá­gát. Ugyanis minden egyes mérésnél ugyanolyan irányú és nagyságú módosító­ként hatnak. A táblázathoz szükséges számításokat a Szegedi József Attila Tudomány­­egyetem Matematikai Intézetében végezték egy elektronikus számítógép segítsé­gével, melynek engedélyezését és a programozás elvégzését ezúton is köszön­jük dr. Kalmár László professzor úrnak, valamint Muszka Dániel és Salánki Istvánná tudományos munkatársaknak. Összefoglalás A szerzők eljárást ismertetnek a csarnokmélység meghatározására. Módsze­rük előnye, hogy egyszerűen, réslámpával végezhető, táblázatból az eredmény gyorsan leolvasható, és mivel — optikai számítások elvén alapul — pontos is. IRODALOM. 1. Polgár J., Szeghy G. : Szemészet, 105, 300 — 304, (1968). Сеги Г., Польгар Я., Балла Л.: Простой метод для измерения глубины передней камеры. Авторы знакомят своим методом для измерения глубины передней камеры. Преи­муществом их метода является простота, быстрота и точность. G. Szeghi, J. Polgár, L. Balla: A simple method of measuring the depth of chamber. The authors make known a process of determining the depth of chamber. The advantage of their method is that it can be done simply, with a slit-lamp, the result can immediately be read off a tabulation and — since it is based on the theory of optical calculations — it is also exact. G . Szeghi, J. Polgár und L . Balla: Einfache Methode zur Messung der Kammertiefe. Ein Verfahren zur Bestimmung der Kammertiefe wird beschrieben. Vorteile dieser Methode sind, dass sie einfach, mit einer Spaltlampe durchführbar ist, das Ergebnis kann aus einer Tabelle schnell abgelesen werden, die Methode ist — da sie am Prinzip optischer Berechnungen beruht —- ausserdem auch genau. 295

Next

/
Oldalképek
Tartalom