Szemészet, 1970 (107. évfolyam, 1-4. szám)
1970-09-01 / 3. szám
Anyagunkban az a. centralis retinae törzsének elzáródása 47 esetben (58,1%), csak valamelyik ágának elzáródása 34 esetben (41,9%) fordult elő. Két esetben egy cilioretinalis artéria záródott el, ezeket az ágelzáródások eseteihez soroltuk. A 2. ábra feltünteti az artériatörzs, illetve arteriola elzáródások előfordulását a különböző korcsoportokban. Mindkét típusú elzáródás tehát 60 éves kor felett fordult elő leggyakrabban. Az artériatörzs elzáródások 79,4%-a, az arteriola elzáródások 44,1%-a esett erre a korcsoportra. Férfiak között valamivel gyakoribb volt az artériatörzs elzáródás (60,9%), mint nők között (54,3%). Eseteinkben leggyakoribb volt a betegség kapcsolata hypertoniával és arteriosklerosissal. 60 éves koron felül a betegek 60%-a volt hypertoniás és arteriosklerotikus, 60 éven alul az esetek 36%-a volt hypertoniás. Ez is igazolja, hogy az a. centralis retinae elzáródásai az esetek többségében atherosklerosisos, endarteriitises folyamat következményei. Eseteink közül 5 arteriola elzáródás esetében valódi embolus volt nagy valószínűséggel igazolható. Mind az 5 beteg 40 évesnél fiatalabb volt, anamnézisükben reumás carditis szerepelt, mitralis vitiumuk volt, a szemfenéken az embolus látható volt és az értágító kezelés hatására tovább is mozdult az érben. 3 esetben carotis interna elzáródás szerepelt az a. centralis retinae elzáródásának hátterében. Feltehetően ezekben az esetekben is embolus zárta el az a. centrális retináét, és az embolus a carotis interna atheromás szakaszához kapcsolódó thrombusból eredhetett, de artériatörzs elzáródások eseteiben ez klinikailag ritkán igazolható. Az is csak valószínűnek látszik, hogy fiatalabb korcsoportokban, az esetek egy részében spasmus okozta az elzáródást. Azok az átmeneti, rövid ideig tartó látásvesztések is, melyek gyakran megelőzik a végleges érelzáródást — 81 betegünk közül 19 tett erről említést — spasmusok következményei lehetnek. Ilyen átmeneti látászavarok azonban a carotis interna obliteratiós folyamataihoz is társulhatnak. Abban a 3 esetben is, melyekben az a. centralis retinae occlusiója a carotis interna elzáródását követte, a betegeknek többször volt átmeneti látászavaruk. Ezzel kapcsolatosan megemlítjük, hogy vizsgáltunk egy olyan 67 éves nőbeteget, akinek 2 hete, a jobb szemén, pillanatokig, 1—2 percig tartó látászavarai; teljes látásvesztései, alsó vagy felső látótérkiesései voltak több ízben. Vizsgálatakor mindkét szeme látása teljes volt, a szemfenéken kifejezetten sklerotikusak voltak az erek. Ophthalmodynamometriás vizsgálata során kiderült, hogy a. subclavia obliteratiója van. Az a. brachialis és az a. ophthalmica nyomása típusosán és kifejezetten csökkent volt jobb oldalon. Ez az eset is igazolja, hogy a carotis interna keringésének súlyos károsodása átmeneti látásvesztéseket okozhat, és ez lehet a betegség első vagy egyetlen tünete. Megvizsgáltuk, hogy a betegek látásromlásuk után mennyi idővel jelentkeztek. A 81 beteg közül 2 órán belül mindössze 7, 6 órán belül 19, és 12 órán belül összesen 32 beteg jutott el klinikánkra. A betegek többsége tehát 12 órán túl érkezett, és közülük is többen érkeztek 1 — 2 nap, sőt 1 — 2 hét (!) után. Ezek a betegek elsősorban tájékozatlanságuk miatt érkeztek ilyen későn. Gyakran előfordult azonban az is, hogy a betegek azonnal felkeresték körzeti orvosukat — volt egy olyan eset is, mikor a beteg hirtelen látásvesztése körzeti orvosa jelenlétében támadt — de az nem gondolt az érelzáródás lehetőségére, a sürgős beavatkozás szükségességére, és csak szakrendelésre irányította a beteget, ami általában tetemes késéshez vezetett. Végül elvétve az is előfordult, hogy a szemészeti szakrendelésen nem ismerték fel az érelzáródást és ezért érkeztek a betegek több napos késéssel klinikánkra; 3 esetben ablatio retinae, 2 esetben intraocularis tumor és 1 — 1 esetben chorioretinitis, illetve neuritis retrobulbaris diagnózissal. 204
