Szemészet, 1969 (106. évfolyam, 1-4. szám)

1969-11-01 / 4. szám

könyve (Hollwich: Einführung in die Augenheilkunde. VI. kiadás, Thieme, Stuttgart) a szemhéj csüngés ellen nem is ajánl már más megoldást, mint a Blaskovics-operációt.

А. К e T T e ш и : История операции Блашковича по поводу птоза на основе публикаций Блашковича.

А. К e t t e s у: Geschichte des Entstehens der Ptosenoperation nach Blaskovics, auf Grund der Mitteilungen von Blaskovics.

Szemészet 1969. 106. 263—264.

Blaskovics László estéje

В í В, Ó IMRE

Babits Mihály halála után a legnagyobb magyar kritikusok egyike, a halott költő versfordításával kapcsolatban azt írta, hogy nem tudományos elemzést akar nyújtani, mert „...a tudomány ráér, az emlék elillan...” Blaskovics László orvostudományi és szemészeti jelentőségének mérlegelését már megkezdték és bizonnyal folytatni fogják az arra hivatottak, én csak emberi karakterének néhány vonását szeretném most felidézni.

Blaskovics László művészlélek volt, ami nemcsak alkotásainak formai szépségében, hanem egész életvitelében is megnyilvánult. Ez az eredendő szemlélete magyarázza, hogy az életet nem megoldandó feladatnak, nem kirótt kötelességek pontos és szigorú sorának, hanem olyan időnek tekintette, amit egyéni hajlamainak és művészi kedvteléseinek megfelelő tartalommal kell kitölteni. Talán ez a szó, hogy „kell”, nem is egészen illik Blaskovics egyéniségéhez, aki sohasem szerette az imperativusokat. Helyesebb, ha azt mondanám, hogy olyan szépen és stílusosan kívánt élni, amennyire csak lehet. S mint művész, aki fiatalkorában festő akart lenni, független szellem is volt, aki nem szerette sem az időbeli, sem a hivatali megkötöttséget. A tennivalóit nem terminusok és kitűzött programok szerint igazította: akkor dolgozott, amikor érezte, hogy a munkája hasznos és értékes lesz, akkor írt, akkor publikált, amikor tudta, hogy eredetit és újat tud mondani.

Kedvteléseit sem engedte korlátok közé szorítani. Külföldi kongresszusokon, amíg a résztvevők a tárgysorozatot őrölték, ő egy-két meghittjével csendes mellékutcákon bolyongott, vagy tóparti kis kávéházak teraszán ülve figyelte, hogy cigarettafüstje milyen formákban gyűrűzik.

Nekem csak az jutott osztályrészemül, hogy Blaskovics Lászlót élete estéjén figyelhessem meg, de akik őt fiatal korában is ismerték, azt mondják, hogy az a szellemi és magatartásbeli függetlenség, amely idősebb korában minden közéleti szerepléstől visszatartotta, ami minden társadalmi sikert enyhe iróniával kísért,—az Blaskovicsot már fiatalkorában is valami splendid isolation-ba állította. De Blaskovics szerencsés csillagzat alatt született. Sem előre törni, sem előre törtetni nem tudott — nem is akart!! —, semmiféle versenyre, karrierre nem volt kedve, család és klikkek nem segítették — és pályája mégis a legmagasabbra ívelt. Ama nagyon kevesek közé tartozott, akiket csak a talentumuk vitt előre. Bölcsen és okosan engedte, hogy nagy tehetségének felismerői egyengessék az útját, aminek csak simábbá tételéhez járult aktíve hozzá.

Blaskovics zárkózott és befelé élő ember volt, aki ritkán hagyott magába pillantani. Élete estéjén magányossága természetszerűleg még fokozódott. De

263