Szemészet, 1969 (106. évfolyam, 1-4. szám)

1969-05-01 / 2. szám

szont О,44 anisotropia indexet mutat; a trabeculum savanyú mucopolysacc­­harida tartalma tehát az ínhártyáéhoz viszonyítva mintegy Ő,.5-szeres. Ezek az adatok alátámasztják azokat a fénymikroszkópos megfigyeléseket, melyek szerint a trabeculum pH 3,0—4,0 között basikus festékekkel kezelve, az ínhártyához viszonyítva, emelkedett basophiliát mutat. A szaruhártya festékkötő képessége már alacsony pH értéknél is kifejezett. A kettős törés már pH 2,-5-nél negatívvá válik. Ez a jelenség arra utal, hogy a szaruhártyában, a trabeculummal összehasonlítva, erősebben savanyú muco­­polysaccharida componensek is vannak. A vázolt vizsgálati eredmények amellett szólnak, hogy a szaruhártya pa­renchyma collagen rostjai a trabeculumba sugározva fokozatosan elvesztik savanyú mucopolysaccharida componenseik egy részét. A trabeculum és az ínhártya összefonódásánál további mennyiségi és minőségi változások követ­keznek be a savanyú mucopolysaccharida állomány nagy részének eltűnése kö­vetkeztében. A szaruhártya, a corneoscleralis trabeculum és az ínhártya collagen elemei­nek eltérő viselkedése ezüstözéskor, illetve más festési módszer alkalmazása­kor, egyéb tényezők mellett, a sava­nyú mucopolysaecharidaállomány fen­tebbvázolt eltéréseivel is összefügghet. A morphologiai és histochemiai le­letek tehát alátámaszt ják a szoros ro­konságot a corneoscleralis trabeculum és a hátsó szaruhártyarétegek között. Virchow (1910) és Salzmann (1912) el­sőként foglalkoztak a kérdéssel, és az üveghártyát a Descemet-hártya köz­vetlen folytatásának tartották. Bár Ashton (1956) tagadta az összefüggést , Jakus( 1956), Brini (1957), Feeney és Garron (1961), valamint saját leleteink is amellett szólnak, hogy a Descemet­­hártya a peripherián felszakadozik, le­mezekre válik és közvetlenül folytató­dik a trabecularis rendszerbe. A corneoslceralis trabeculum tehát mint a Descemet-hkrtya lapszerűen ki­terjedt és megsokszorozódott lemez­rendszere fogható fel. A subendothe­lialis vastag réteg és íiDescemet-hártya 6. ábm. Л sclerasarkantyúban tapadd sv- szói os összefüggése az újabb leletek gárizom inak. Götnöri-f. impr. Kb. 450- birtokában bizonyítottnak tekinthető. szeres nagyítás A simaizomzat és a kötőszövet szo­ros összefüggéséről a kutatók vélemé­nye egységes. A simaizomzat és az elastikus hálózat viszonyairól alapvető munkát írt Benninghoff 1927-ben. Kimutatta, hogy a nagyobb emlősök aortájának médiájában a simaizomsejtek kötegekké egyesülnek, melyek között rugalmas lemezek találhatók. A kihegyesedő kötegek végét elastikus hártyák burkolják, melyek egymással összeköttetésbe lépnek, majd felrostozódnak. Leegyszerű­sítve úgy lehetne mondani, hogy az aorta-fal izomzata egy önmagával össze­függő hálózatot képez, melyet rugalmas rostok szőnek át, melyekhez azután a harmadik alkotórész, a collagen rostok keverednek. A harmadik kötőszöveti rostféleségről, a rácsrostokról, Benninghoff nem tett említést. 94

Next

/
Oldalképek
Tartalom