Szemészet, 1969 (106. évfolyam, 1-4. szám)
1969-02-01 / 1. szám
mentalis körülmények között — nem hoz létre maradandó szövetkárosodást (Saílai és riitsai 1966). Az infiltrálás után azonnal elvégzett maratás esetén tellát a szaruhártya egyik részében csak az eredetileg meglevő, a másik részben az eredeti szöveti puffer-rendszer és az intralamellarisan bevitt sajátvérsavó került szembe a bediffundáló lúggal. A maróanyag nyilvánvalóan behatolt az előkezelt szaruhártyaszövetbe is, mivel a szűrőpapírcsík eltávolítása után az egész maródott terület azonos képet mutatott. Ennek ellenére az előkezelt szaruhártyarész sérülése gyakorlatilag reversibilis, míg a nem injiciált rész maródása irreversibilis szövetkárosodást eredményezett. Ezt a megállapítást mind a klinikai kép, mind a szövettani lelet meggyőzően bizonyítják. Az ábrák jól demonstrálják azt a klinikumban ismert tényt is, hogy a maródások súlyosságát a sérülés után közvetlenül — a klinikai vizsgáló módszerekkel — csak bizonytalanul lehet megítélni. A kísérleti eredmények értékelhetőségét a befecskendezett sajátvérsavó további, spontán intralamellaris terjedése befolyásolhatta volna. Azonban úgy láttuk, hogy a savó intralamellaris spontán diffusiója — bár számszerű adat nem áll rendelkezésünkre — lényegesen több időt vesz igénybe, mint a maródás időtartama. A vizsgálati eredmények alapján kézenfekvőnek látszik az előkezelt szaruhártyarész maródásának reversibilis voltát azzal magyarázni, hogy a szövetekbe jutott OH-ionokat a kísérletileg megnövelt kapacitású puffer-rendszerek semlegesíteni tudták. így e területen nem tudott kialakulni maradandó szövetkárosodást okozó OH-ion-concentratio. Ezzel szemben az előkezelésben nem részesült szaruhártyarészben a saját pufferkapacitás egyedül nem volt képes közömbösíteni a 30 másodperc alatt bediffundált maróanyagmennyiséget, s így maradandó szövetkárosodás keletkezett. Megfigyeléseinket összefoglalva jogosan feltételezhetjük, hogy az infiltrált és az előkezelésben nem részesült szaruhártyarészek sérülésének eltérő súlyossága a két terület különböző mértékű szöveti pufferkapacitásával áll összefüggésben. összefoglalás A szerzők házinyulak szaruhártyáinak felső felébe intralamellarisan sajátvérsavót fecskendeztek. Az így előkezelt szaruhártyákon nátronlúg-oldatba mártott szűrőpapírcsíkokkal körülírt marósérüléseket hoztak létre. A sajátvérsavó val előkezelt szaruhártyarészben reversibilis, az előkezelésben nem részesült területen irreversibilis károsodások jöttek létre. Az előre infiltrált terület sérülésének enyhe voltát a saját vérsavóval kísérletesen megnövelt helyi szöveti pufferkapacitás semlegesítő hatásával magyarázzák. IRODALOM. Krueger, R.: Experimentelle und klinische Beobachtungen zur Behandlung der Alkaliverätzung mit Ascorbinsäure. Bér. Versig. Dtsch. Ophth. Ges. Heidelberg, 255—258, 1959. — Oksala, A.: Äthylendiamintetraessigsäure in der Behandlung von Verletzungen des Auges durch Kalk. Klin. Mbl. Augenheilk. 125, 99— 102 (1954). — Stellamor-Peskir, H.: Zur Therapie der Alkaliverätzungen des Auges. Klin. Mbl. Augenheilk. 139, 838—841 (1961). -—- Sallai, S., L. Valu, J. Fehér und O. Podhordnyi: Experimentelle Entgiftungsversuche mit intralamellaren Hornhautinjektionen bei Verätzungen. Albrecht v. Graefes Arch. klin. exp. Ophthal. 171, 367—371 (1967). — Thiel, R.: Behandlung von Verätzungen. Klin. Mbl. Augenheilk. 146, 581— 587 (1965). Ш. Шалла и, Л. Валу, Я. Фехер, Д. Подхорани: Роль буферной мощности тканей при щелечных ожогах роговицы (Экспериментальные исследования). В верхнюю половину роговой оболочки кроликов интраламеллярно была введена сыворотка аутокрови. После этого полосой фильтровальной бумаги, смоченной едким 35
