Szemészet, 1969 (106. évfolyam, 1-4. szám)

1969-11-01 / 4. szám

Elmúlt két év; 1906-ban egyik közleménye beszámol „A székesfővárosi fezt. István Kórház trachoma-osztályának 1905. évi működéséről.” Ebben csak mellékesen említi egyik megfigyelését, amelyhez még semmiféle megjegyzést nem fűz. Idézem:

„A trachoma-excisióknál matracvarratot alkalmazok, mellyel a szaruhártya horzsolása a legbiztosabban kerülhető el. Kivitelük nagy pontosságot igényel ugyan, de kellő gonddal végrehajtva a szemhéj mozgásában semmi rendellenesség nem jön létre. Mi legalább sem ptosist, sem lagophthalmust nem láttunk operálásunk után, sőt, azt tapasztaltuk, hogy a meglevő ptosis trachomatosa a műtét után megszűnik”. (Kiemelés általam.)

Hogy még mindig nem merült fel benne a ptosis-műtét gondolata, de mégis közeledett feléje, bizonyítja a pár hónappal később (szintén 1906-ban) a Szemészet következő számában „A trachoma-ellenes kötőhártya- és tarsuskimetszésekről” írt közleménye. Ebben, (a 13. és 14. oldalon) azzal a problémával foglalkozik, miképpen lehet a tarsectomia ezen szemhéjemelő hatását elkerülni.

Talán legjobb újra idéznem:

„De nem szólottám még egy különös jelenségről, melyet a szerzők nem említenek. Ez abban áll, hogy egyes esetekben, talán mintegy 10%-ban, a kombinált eljárás és tarsectomia után 2— 3 héttel a felső szemhéj széle feljebb húzódik és erősebben íveltté válik. Ezen jelenség nem nagyfokú, kozmetikus zavart alig okoz, csak éppen hogy észrevehető, különösen azon esetekben, melyekben csak az egyik szemen történt az operálás. Ezen állapot nem felel meg a valódi lagophthalmusnak, mert a szemrés zárása, s általában a szemhéj mozgása tökéletes marad. Ezen jelenséget úgy keskeny, mint széles kimetszés után, mind varrattal ellátott, mind a nélkül hagyott esetekben, úgy keskeny, mint széles tarsus-csík meghagyása után egyaránt észleltem.

Ezen anomalia okét kutatva, két esetben, melyekben a szemhéjszél feljebb húzódása valamivel nagyobb fokú volt, a beteget újabb operálás alá vetettem. A kötőhártyát a tarsus-csík szélén húzódó forradásvonal mentén átvágtam és az áthajlás egy darabját felfejtettem. Mindkét esetben azt tapasztaltam, hogy tarsus sebszéléhez izomrostok húzódtak, melyeknek átmetszése után a szemhéj erősebb íveltsége csökkent. Ezen utólagos operálások tehát igazolták, hogy a szemhéjszél feljebb húzódását a Müller-féle izom vagy levator rostjainak a tarsus sebszéléhez való húzódása okozza. Azon való igyekezetemben, hogy ezen odahúzódást megakadályozzam, különböző apróbb fogásokkal éltem az operálásoknál. Nevezetesen gondosan ügyeltem az áthajlás tökéletes felfejtésére, vigyáztam, hogy a tarsus előtti kötőszöveti réteget meg ne sértsem, a varratokat a tarsus sebszéle felett valamivel magasabban szúrtam ki, szélesebb tarsuscsíkot hagytam meg, különös gondot fordítottam arra, hogy a varratnál a Müller-féle izom rostjaiból valami a tűbe ne akadjon, miért is kiszúrás előtt a tü hegyével — amint elmondottam — a tarsus-csík kötőhártya felületén végigcsúszom, végül a csomózást egészen lazán eszközöltem, mindezen elővigyázat dacéra sem voltam képes a szemhéjszél feljebb húzódását elkerülni, sőt még tán ritkábbá sem tenni.”

Majd egy oldallal tovább:

„A felhozottak alapján a szemhéjszél feljebb húzódásának okát másban kell keresnünk, legalább az esetek többségében. Én csak úgy tudom ezen jelenséget értelmezni, hogy a sebfelületeket letapasztó plastikus izzadmány, illetőleg az ebből keletkező forradás zsugorodása a Müller-féle izmot, s vele talán a levátort is előbbre húzza és esetleg a tarsus-sebszélhez rögzíti, úgy, ahogyan pl. tenotomiák után a hátrahelyezett izomnak részben való előbbre húzódásából keletkezik a hatás csökkenése.

Ezen kérdésre kissé bővebben tértem ki, de nem hinném, hogy ez tisztán theoretikus értékű lenne, mert ha megtudjuk fejteni ezen jelenség okát, talán módját is ejthetjük, hogy bekövetkezését meggátoljuk.”

Látható, innen már csak egyetlen lépés, hogy ne meggátoljuk, hanem bizonyos esetekben elősegítsük, illetve létrehozzuk a szemhéjszél ezen, az excisióknál kellemetlen feljebbhúzódását. Ez a lépés természetesen be is következett; és így 1908-ban, tehát 4 évvel a matracvarratok után, megjelent a Szemészet

2—3. összevont számában Blaskovics első közleménye a ptosis operációról:

,,A ptosis megszüntetése a szemhéj hátulsó rétegének megrövidítésével és a szemhéjemelő előrevarrásával”. Idézem a közlemény második bekezdését :

261