Szemészet, 1969 (106. évfolyam, 1-4. szám)
1969-08-01 / 3. szám
Szemészet 1969. 106., 202—204. A Debreceni Orvostudományi Egyetem Szemklinika közleménye (igazgató : Kettesy Aladár egy. tanár) Kötőhártyaképzés füzedék-kötőhártyával BAUES NÁNDOR és KINCSES E V A Az autó- és izotopia kérdése egyre nagyobb jelentőséget nyer a szem helyreállító sebészetében. Ez a probléma nemcsak azért hódít teret, mert az autoimmunbiologiai problémák kutatása fokozatosan előtérbe kerül, hanem azért is, mert a transplantatio-sebészetben egyre inkább egy tendencia érvényesül, amely a „similis simile” törvényét kívánja előtérbe helyezni, melynek lényege az, hogy azonos szövetet azonos szövetféleséggel pótoljunk. Itt nemcsak az autotopia immunbiológiai problémája játszik szerepet, hanem az izotopia trophikus vonatkozásai is döntő szerepet játszanak. Minden szövetféleségnek megvan az eredeti helyén a maga jellegzetes structurája és ebből kifolyólag sajátságos biológiai functiója. Minden szövetféleség, de különösképpen a nagyobb differenciáltsággal rendelkezők igyekeznek heterotop környezetben saját structurájukat megőrizni. A structura megőrzése szükségképpen maga után vonja a functio megőrzését. Ilyenformán minden heterotransplantatum, amelyet a kötőhártyába ültetünk be, megőrzi saját jellegét, így pl. az extracornealisan átültetett szaruhártya a szaruhártya jelleget, az átültetett hashártya a hashártya jelleget, a transplantált száj nyálkahártya a szájnyálkahártya jelleget mindaddig, ameddig a befogadó szerv azokat le nem bontja. Mivel az említett transplantatumok az autotopia szempontjából, az átültetett környezetben mint idegen természetű anyagok vannak jelen, ennek következtében ezek a szövetek az átültetés után maguk után vonják az immunsystema immunbiológiai reactióit, melyek arra irányulnak, hogy ezeket az idegenszerű heterotop anyagokat a szervezetből leépítsék és eliminálják. Leginkább a száj nyálkahártya transplantatumok maradnak meg huzamosabb ideig a kötőhártya-környezetbe történő beültetés után, de megőrzik mindvégig eredeti szövettani structurájukat, nem veszik fel a szerkezeti azonosságot a kötőhártyával, sőt idők folyamán fellép az átültetett nyálkahártya epithelsejtjeinek degenerativ jellegű elváltozásai, melyek praecancerotikusak lehetnek. Ezekre a körülményekre már Kettesy (1931) rámutatott, mely jelenségeket Darabos 1966-hsm megerősített. Az átültetett száj nyálkahártya hámsejtjei kimutatható regressiv degenerativ tüneteket mutatnak és semmiképpen sem alkalmasak arra, hogy a kötőhártya biológiai szerepét, valamint a subconjunctivalis nyiroktér élettani működését pótolják, mely tényekre már Alberth is rámutatott. Súlyos maródásnál, ahol a hegesedés és zsugorodás az áthajlásokban igen nagy mértékű, az eddig alkalmazott conj. plastikai eljárásokkal nem lehet minden esetben jó eredményt elérni. Minden kötőhártya-pótlásnál viszont feltétlen szem előtt kell tartanunk a „similis simile” törvényét, annak érdekéhen, hogy a szervezet elimináló jellegű— immunbiológiai reactióit távol tartsuk. Ezek a meggondolások arra késztettek bennünket, hogy az új, ún. secundaer kötőhártya képzésében új utakat keressünk. Itt rá szeretnénk mutatni Kettesy (1931) füzedék elméletére, melyben az epithel-sejtek egy érdekes tulajdonságára hívja fel a figyelmet, nevezetesen arra, hogy epithel-defectusoknál az epithel-sejtek erős proliferativ jelenségeket mutatnak. Ezen elmélet alapján a hámsejtek adequat matrix jelenlétében mind-202
