Szemészet, 1968 (105. évfolyam, 1-4. szám)
1968-11-01 / 4. szám
A Szegedi Orvostudományi Egyetem Szemklinikájának közleménye (igazgató: Kukán Ferenc egyetemi tanár) Egyszerű módszer a szaruhártya vastagságának mérésére POLGÁR JÓZSEF, SZEGHY GERGELY A szaruhártya vastagságának ismerete tudományos és gyakorlati téren egyaránt nagy jelentőségű, ezért már régóta és sokféleképpen igyekeztek minél pontosabb mérését megoldani. A szaruhártya-vastagság és a csarnokmélység mérését sok szerző azonos módon végezte, így — tekintettel az ilyen témájú közlemények nagy számára — teljességre igényt nem tartó irodalmi áttekintésünkben mind a kettővel foglalkozunk. Az általunk ismert legrégebbi (1723) postmortalisan végzett mérési adat Petit nevéhez fűződik (22). Egy évszázaddal később Krause végzett ilyen jellegű méréseket enucleált szemeken (17). Ezeket az első kezdeményezéseket követték Helmholtznak élőben végzett mérései az általa szerkesztett opthalmométerrel (11). A csarnok mélységét a cornea elülső felszínére és az iris síkjára vetített fény-reflex egymástól való távolságával határozta meg azáltal, hogy optikai rendszerét a középponttól jobbra és balra egy bizonyos szöggel elmozdította. Tanítványai, Mandelstam és Schöler tökéletesítették eljárását (19). Szinte velük egyidőben ismertette Donders a mikroszkóp elven alapuló mélységmérési eljárását, melyben meghatározta azt a távolságot, melyet a készüléknek meg kell tenni a szem irányába ahhoz, hogy a kálóméi porral jelzett cornea felszíne után az iris síkját lehessen élesen látni (5). E módszert Horstmann úgy módosította, hogy a cornea felszínén egy fényforrás képét állította élesre és a mérést az optikai tengely mentén végezte (12). Blix Donders elvét két, egymástól függetlenül elmozdítható optikai berendezés segítségével tökéletesítette (3). Jaeger két planparallel lemez segítségével hozta létre a fényforrás képének kettőzését és a képek egymást fedő helyzetbe hozásához szükséges szögelfordulásból határozta meg a csarnok mélységét (13). Időközben Gullstrand megszerkesztette réslámpáját, mely elterjedve nagy segítséget jelentett a szemészeti vizsgálatok, így a cornea vastagság mérése területén is (8). További előrehaladást értek el Lindstedt, Raeder, Stenström, akik optikai rendszer segítségével egyidőben állították élesre a kérdéses felszíneket. Lindstedt két cylinderes lencse fénynyalábját a szaruhártya, illetve a lencse elülső felszínére fókuszálta úgy, hogy a lencsék közti távolságot változtatta (18). Lényegében ezt az elvet fejlesztette tovább Raeder (23) prizma és Stenström (26) szórólencse és négy diaphragma segítségével. Hegg a térlátás elvét combinálta az elmozdulással történő mérési módszerrel (9). Előnye, hogy a két határoló felszín egyidőben látható és így a mérési sík is ellenőrizhető. Contino az optikai rendszer elmozdítása helyett a tubus hosszának változtatásával végzett méréseket (4). Weve úgy egyszerűsítette Mandelstamék készülékét, hogy a fényforrást és az optikai rendszert egybeépítette (30). Donders módszerét Ulbrich réslámpára alkalmazta (28) és a réslámpa elmozdulását mérődob skálájáról olvasta le. Ulbrich módszerét alkalmazták kisebb módosításokkal Beresinszkaja és Plastinin (2), Schneider (25), valamint Krannig (16). Mivel Goldmann nehézkesnek tartotta Ulbrich mérődobos módszerét, egy a képkettőzés elvén egyszerűen használható mérőokulárt szerkesztett (6). Koby és Juillerat 1928-ban közölték a szaruhártya vastagságának mérésére szolgáló eljárásukat (a készüléket nem ismertették), melynek lényege az, hogy a réslámpa fényforrása az optikai tengellyel szöget zárjon be (45°) és az így látható optikai metszet vastagságából következtettek matematikai és szerkesztési módszerekkel a tényleges értékre (15). Alapos és sok számítást tartalmazó közleményükben sem vették figye300
