Szemészet, 1967 (104. évfolyam, 1-4. szám)
1967-09-01 / 3. szám
c. képen a súlypont valóban a balról alulról-jobbra-felfelé húzott képzeletbeli átló alatt jobbra van. Általában észlelhető ez azon népek művészetében, akik balról-jobbra írnak és olvasnak. A keleti népek írásmódja fordított: a festmények hangulata balra tolódott. Érdekes távlati probléma, hogy sokszor a festményen látható arc tekintete mindig követ bennünket, bármely irányból nézzük is. Ez a jelenség akkor jön létre, ha az arcot úgy festik, hogy a szemek egyenesen előre tekintenek a középre. Magyarázata a festmény vagy kép kétdimenziós volta, a harmadik dimenzió csak másodlagos módon, perspektivikus rajzolással érzékelhető. Az 5. ábrán levő egyén előre kinyújtott karjával és mutatóujjával egyenesen előre mutat és egyenesen előre néz. Akárhonnan szemléljük a képet, az mindig a Szemlélőre mutat és néz. Ha a mutató kéz perspektivikusan lenne rajzolv a, tehát pl. jobbra mutatna és a Szemek is jobbra tekintenének, akkor már csak ebbe az irányba mutatna és nézne az alak, bármilyen irányból szemlélné is a néző. így pl. a Mona Lina balra tekint a képen és ha mi jobbra megyünk, akkor nem követ bennünket nézésével. Ellenben Mantegna Fekvő Pietája, amelyen a talpak egyenesen előre mutatnak, bármilyen irányból nézzük is, a talpak minden irányban követnek bennünket. A képeken a perspektivikus törekvések Sajátságos módon tűnnek fel a AT. században a bizánci Stílusban. így az athéni byzantin múzeumban látható képen a háttérben levő figurák nagyok és jellemzőek a széttérő vonalak. Antoniazzo Romano ,,Angyali üdvözlet”-én a szemlélő tekintete végigfut az alakon túl a mélységben levő háttérre, amit az összetói'ő vonalak biztosítanak perspektivikusan. Ugyanez a perspektivikus megoldás látható Tintoretto Kánai menyegzőjén. Rendkívül érdekes Holbein Francia követek c. képén (6. ábra) a perspektíva feltüntetése. Az előtérben levő és a földön fekvő, ferdén ellapított torzított koponya biztosítja a mélységi hatást (National Gallery, London). Cézanne a távolabb levő tárgyak kisebbnek tűnő látszólagos nagyságát túlkorrigálta azzal, hogy azokat nagyobbaknak tüntette fel. Képein a tárgyaknak markánsabb perspektivikus elhelyezése céljából sokszor alkalmazta a több nézőpontot; A tárgyakat igyekezett úgy távlatba állítani, hogy a tárgynak, vagy vázlatnak valamennyi oldala egy centrális pont felé irányuljon. Szerinte a láthatár párhuzamos vonalai adják a kiterjedést, a függőleges vonalak a mélységet. Aktos kompozícióin ügyelt arra, hogy a tájhátteret bizonyos távolságban elfalazza, nehogy a túlságosan mélyre ható perspektíva megzavarja az előtér alakjainak szilárd összhangját (Genthon ). Perspektíva Szempontjából érdekes a tájképfestészet fejlődése, mert a tájkép ábrázolása csak akkor vált lehetségessé, amikor a perspektíva ismeretes lett. A festő arra kezdett törekedni, hogy a táj egyes részletei ne egyszerre, egyidejűleg, hassanak a Szemlélőre, hanem bizonyos egymásutánban. Egyes fákat alacsonyabban, másokat magasabban, néha ugyanakkorára rajzolták fel, és ezzel a távlat bizonyos hatását sikerült érzékeltetni primitív módon. A másik összetevő erő, amely a modern tájkép kialakulásához vezetett, a fényhatások alkalmazása, amelynek a régiek élettelen tájképein még csak halvány nyomával találkozunk. Constable, a XIX. század nagy festője, már ISII—1812- ben olyan fény- és árnyékhatásokat ért el, amilyeneket előtte senki Sem. Ő volt az, aki erdőrészleteiben elsőnek festette meg a fák levelein átszűrődő napsugarak fényfoltjait. Corot 1855-bői származó iSemmi táj e. festményén elsőnek érezteti a fénysugár hatását, a fáknak a földre vetített árnyékát. Színtévesztés, színvakság Az öröklődő Szembetegségek Sorába tartozik a színtévesztés, Színvakság. Ezekben az esetekben az illető vagy összetéveszti a vörös színt a zölddel vagy pedig nem tudja azokat egymástól megkülönböztetni. Érdekes módon a vörös-zöld színtévesztő festők mfi-5. kép. Az egyenesen előre néző és mutató kép mindig a szemlélőre néz és mutat, akárhonnan nézzük is 207
