Szemészet, 1967 (104. évfolyam, 1-4. szám)
1967-09-01 / 3. szám
Experimentális marósérülések subconjunctivalis sa j át vér-kezeléséről SALLAI S Á N О О B, VALU LÁSZLÓ, FEHÉB JÁNOS ás PODHOBÁNYI GYÖKGY Uiwatari és Ikeda 1947-ben, Dubrovina 1951-ben közölte a marósérülések subconjunctivalis sajátvér-kezelésével elért therapiás eredményeit. A későbbi hivatkozások is általában kedvezőek (Karpovicz 1954, Sobanski 1956, Tost és Seewald 1961, Molnár 1962, Bacskulin 1963, 1965 stb.). Bacskvlin 1965-ben így írt: ,,A subconjunctivalis sajátvér-kezelés a chemiai károsodások és égések conservatív kezelésében új korszakot nyitott.” Az utóbbi évek klinikai tapasztalatai az optimista véleményeket nem erősítették meg és a módszer értékét több oldalról bírálták (Gassier 1965, В. Thiel 1966, Sallai, Fehéres, Podhorányi 1966). Az irodalomban kizárólag klinikai megfigyelésekből származó adatokat találtunk. A subconjunctivalis sajátvér-kezelés hatásosságának tisztázása céljából végeztük el az alábbi állatkísérleteket. Anyag és módszer A kísérleteket 24 házinyúlon végeztük. Az állatok mindkét szaruhártyáján egyforma kiterjedésű és mértékű mészsérülést hoztunk létre. A narcotizált állat szaruhártyájának közepére 8 mm átmérőjű, 11,0 pH-jú mészoldattal átitatott szűrőpapír-korongot helyeztünk. Öt perc elteltével a korongot ismét a mészoldatba mártva, újabb 5 percre visszatettük a szaruhártyára. Ezután a szemet csapvízzel kiöblítettük, majd a mosófolyadékot a kötőhártyazsákból felitattuk. A fül-venából vett 1 ml vért a jobb szem bulbaris kötőhártyája alá fecskendeztük. A bal szem controlként szerepelt. Ezt követően másodnaponként még 4 sajátvér-injectiót adtunk. Az állatokat 4 csoportba osztottuk és a maródástól számítva 7., 14., 31., ill. 00. napon vettük ki a szemeket. A neutralis formaiinban történt fixálás és paraffin beágyazás után az 5 — 9 mikron vastagságú metszeteket H. E., Azan-festéssel, valamint a Gömöri-f. ezüst-impregnatiós módszerrel kezeltük és polarisatiós-optikailag is megvizsgáltuk. Klinikai megfigyelések A maródás után a szaruhártyákon éles szélű, hámfosztott fehér folt maradt vissza. A perilimbalis erek enyhén tágultak. A kötőhártyazsák 6—10 óra múlva belövellt lett és váladékozás indult meg. A kezelt szemeken ezek a tünetek a 7—9. napon, a control-szemeken a 9—12. napon szűntek meg. A maródást követő napra a pupillák beszűkültek, a csarnokvíz zavarossá vált. Az iris-izgalom a kezelt szemeken az 5—7. napon, a control-szemeken a 7—9. napon szűnt meg. A kezelt szemek közül egy esetben hypopyon képződést, majd a 8. napon spontán perforatiót észleltünk; a control-szemek közül, előzetes hypopyon képződés után, kettő perforált. A szaruhártya hámosodása a kezelt szemeken az 5—7. napon, a control-szemeken a 8—10. napon indult meg. A kezelt szaruhártyákon 4 esetben kisebb mértékű, a controloknál szintén 4 esetben nagyobb mértékű felszínes ereződést figyeltünk meg. A maródás kb. 20 nap alatt mindkét csoportban szürkés-fehér heggel gyógyult. A gyógyulás után a két csoport között klinikailag lényeges különbséget nem találtunk; a control-szemeken kialakult hegesedés határa, a kezeitekhez viszonyítva, valamivel élesebb volt (1. ábra a. és b.). Szövettani vizsgálat. A szövettani vizsgálatok eredményei alátámasztották a klinikai adatokat. A sajátvérrel kezelt szemek szaruhártyáit 7 nappal a maródás után a hám már tökéletesen takarta. A parenchyma fellazultnak látszott. A Miskolci Egyesített Kórházak (igazgató: Szabó István) Szemosztályának (főorvos: Valu László) közleménye 170
