Szemészet, 1967 (104. évfolyam, 1-4. szám)

1967-03-01 / 1. szám

—50°C-ig hűtött véget használnak, mellyel a lyuk felett a sclerát érintik meg. A fagyasztás chorioretinalis exsudativ gócokat hoz létre, mint a diathermia, anélkül, hogy a sclera-falon látható károsodás alakulna ki.

A szakadás lezárását megkísérelték fiziológiás anyagokkal összeragasztani. Robertson és Shirley állatkísérletekben plazmát és thrombint fecskendezett a subretinalis térbe. Kedvezőtlen eredményt kaptak. Dellaporta fibrinogenes plazmát kevert thrombinnal és 68%-ban gyógyulást ért el.

A lvukzárás azonban nem minden esetben vezet eredményre, mert

1. téraránytalanság lehet az összefektetendő rétegek között (a retina rövidebb, mint a chorioidea),

2. a subretinalis folyadék felszívódás helyett nagyobb mennyiségben termelődik.

Utóbbi magyarázatára a következő elméletet állítottuk fel: a tónusát vesztett szem a hvdrodynamikai viszonyok autoregulatiója révén normotonia elérésére törekszik. Fekvő retina esetén ezt a corpus ciliare secretiója biztosítja. Ha a retina levált és az üvegtest retrahálódott, a csarnokvíz mellett a retinával nem fedett, tehát a foramen és a levált retina területén levő chorioidea fokozott áteresztőképessége a subretinalis folyadék felhalmozódásával biztosítja ezt a mechanizmust.

A téraránytalanság megszüntetése és a retina és chorioidea összefekvésének biztosítása volt az elsődleges célja azoknak az új műtéti megoldásoknak, amelyek az utóbbi évtizedekben jelentősen javították az ablatio retinae gyógyulásának kilátásait. A hatásmechanizmust és az elérendő célt tekintve beszélhetünk bulbus rövidítő, bedomborító, üvegtesti teret kitöltő műtétekről. A körfolyamat kialakulásával kapcsolatban elmondottak alapján kézenfekvő, hogy a háromféle lehetőséget a legtöbb operatőr kombináltan alkalmazza, hívében és megoldásában is új és előbbiekhez negyedikként sorolható saját műtéti eljárásunk, melynek célja az, hogy a szemnyomást átmeneti időre a normális felső határon tartsuk.

Az első bulbus-rövidítő műtétet Müller végezte 1903-bnn. Totalis resectio scleraet készített a myopia csökkentésére. Az ablatio gyógyítása céljából végzett totalis resectiót Lindner-nek (1933) tulajdonítják, az első lamellaris resectiót pedig Dellaporta-neik (1949). Néhány szerző mégis megemlékezik arról, hogy 1910 és 1920 között többen, köztük Blaskovics és Török már lamellaris resectióval kísérelte meg az ablatio gyógyítását. Hogy eljárásuk nem terjedt el, abban bizonyára szerepet játszott Gonin is, aki az akkor már 3 évtizede ismert elvet, a lyukelzárás döntő fontosságát újból felismerte, helyességéért kiállt, népszerűsítette, kellő műtéti technikát dolgozott ki és mindezzel múlhatatlan érdemeket szerzett az ablatio gyógyításában. Később a Larsson—Were-féle diathermiás műtéti megoldás évtizedeken át egyeduralkodó és tegyük hozzá kiváló megoldást jelentett az addig elért eredményekhez képest.

Az 1949—51-es évek jelentik az új módszerek keresésének a kezdetét. Were varratok behelyezésével raffolja a sclerát a lyuk területén (1. ábra). Dellaporta, Shapland, Paufique és Hugonnier feleleveníti az elfelejtett lamellaris resectiót (2. ábra). A következő években se szeri, se száma a különböző módosításoknak. Ezek vagy kifejezetten műtéttechnikai megoldásokat jelentenek, vagy a bedomborítást célzó, sclerára, vagy sclerába helyezendő anyag milyenségével foglalkoznak. Az implantatum vagy biológiai, vagy egyéb anyag lehet.

Custodis (1953) polyviol plasticplombot varrt a sclerára a lyuknak megfelelő területen (3. ábra). A kezdeti jó eredmények ellenére évek múlva kezdtek megjelenni közlemények késői károsodásokról: a plomb necrotizáló hatásáról, durva hegképződésekről, vagy arról, hogy a svnthetikus anyag átvágta a sclerát. Szövetbarát anyagok között újabban egyre többen a silicon-plombot al-15