Szemészet, 1967 (104. évfolyam, 1-4. szám)
1967-06-01 / 2. szám
ugyanis elég gyakran fordul elő a lenti conus (Amott és mtsai). Esetünkben a nephritis van csak meg a tünetek közül, perceptiós halláscsökkenést — legalábbis ezideig—nem sikerült kimutatnunk. A beteget azonban megfigyelés alatt tartjuk és ellenőrző vizsgálataink alkalmával a jövőben is el fogjuk végeztetni az audiometriás vizsgálatot. Mivel a vese fejlődési rendellenességei rendszeresen együtt járnak más szervek fejlődési hibáival, joggal tételezhetjük fel, hogy betegünk lencse-elváltozása veleszületett hajlam fiatalkori manifestatiója, mely a vese és a mellkas fejlődési zavaraival összefüggésben áll. Természetesen egyetlen eset kapcsán és objektív szövettani és biokémiai vizsgálatok nélkül semmiféle konkrét következtetés nem vonható le. A fénytörési rendellenesség szokatlan formája miatt esetünket mégis érdemesnek tartottuk közölni. összefoglalás A szerzők a lencse olyan fénytörési rendellenességét ismertetik, melyhez más szervek fejlődési zavara is társult, (art. hyaloidea persistens, jobboldali kettős veserendszer és sajkamell.) Véleményük szerint a szemészeti elváltozások, melyeket a szubjektív és objektív vizsgálatok is alátámasztottak, veleszületett hajlam fiatalkori megnyilvánulásaként foghatók fel. Irodalom Amott, E. J., Craw/urd, M. D’A., Toghill, P. J. : Anterior Lenticonus and Alport’s Syndrome. Brit. J. Ophthal, őt), 890—404, 19(i(i. — Alcalá Lopez, A. : Hintererund falscher Lenticonus. Arch. Oftalm. Hispano-amer. .8.5, 505, 1935. — Galla, E. : Syndroma lentis crystallinae bifocalis. Szemészeti Tanulmányok, 141. Budapest, 1948. — Holm, E. Some cases of false lenticonus in children. Acta Ophthalm. KObenh. 10, 327, 1932. — Kyrieleis, W. : Doppelrefraktion der anscheinend klaren Linse infolge rudimentärer Cataracta fusiformis. Zeitsohr. f. Augenhlk. 58, 202, 1926. — Sautter, H. : in Velhagen: Der Augenarzt. Band III. 585. G. Thieme, Leipzig, 1960. — v. Szily, A. sen. : A kettős gyújtótávolságú szemlencséről. Szemészet, 2, 17, 1903. — Vogt, A.: Neue Beobachtungen über menschliche Krystallinsen mit doppeltem Brennpunkt. Zeitschr. f. Augenhlk. ,50, 145, 1923. Баян H., Халмаи О.: Псевдолентиконус. Двухфокусный хрусталик. Авторами описывается аномальная рефракция хрусталика, которая сопровождалась другими аномалиями развития. (Правосторонняя двойная система почек, куриная грудь.) По мнению авторов изменения глаза, которые подтверждены объективными исследования, могут быть приняты ранними проявлениями врожденной наклонности к аномалиям глаза. М. В a j á п, О. Halmai: Pseudolenticonus. Ocular lens with double jocus. A disorder of the refraction of the lens with other congenital malformations (persistent hyaloid artery, double renal system on the right side, pectus excavatum) is reported. According to the view of the authors the ophthalmological alternations, which were established by subjective and objective methods, too, should be considered as a juvenile manifestation of congenital disposition. M. Baján, und О. Halmai: Pseudolenticonus. Augenlinse mil doppeltem Fokus. Es wird über eine Lichtbrechungsanomalie der Linse berichtet, die mit Entwicklungs- Störung anderer Organe vergesellschaftet war (Art. hyaloidea persistens, rechtseitiges doppeltes Nierensystem und kahnförmiger Thorax). Die Verfasser sind der Meinung, dass die opthalmologischen Veränderungen, die durch subjektive und objektive Untersuchungen unterstützt wurden, als im jungen Alter erfolgende Manifestation einer kongenitalen Disposition zu betrachten sind. 141