Szemészet, 1967 (104. évfolyam, 1-4. szám)
1967-06-01 / 2. szám
lására és lefolyására vonatkozó adatokat sokszor csak a beteg elmondása alapján nyerhetünk. Ez természetesen elég bizonytalan, különösen ha figyelembe vesszük betegeink nagy részének magas korát. A saját szaruhártyán kialakuló hkpa-t egyedül 13-as betegünknél volt alkalmunk a kezdeti stádiumban megfigyelni. Négy hónappal a műtét után még kisfokú az elváltozás. A betegek nagy része csak évek múlva jelentkezik a látásromlás miatt, tehát a progressio lassú. Az átültetett korongon jóval gyorsabban alakul ki a hkpa, ami a korong kisebb ellenálló-képességével magyarázható. A therapiás lehetőségekkel foglalkozó szerzők szinte egyöntetűen megegyeznek abban, hogy időleges javulást el lehet érni. de teljesen megszüntetni a hkpa-t vagy újabb kialakulását megakadályozni nem lehet. Conservativ kezelésként legtöbben dehydráló készítményeket alkalmaztak localisan. Stocker hypertoniás oldatokat és kenőcsöket, Diamoxot, ascorhinsavat, Johnson száraz glvcerint alkalmazott. A könnyelválasztás csökkentését a könnymirigyek rtg. besugárzásával, illetve a n. petrosus superficialis major neurectomiájával próbálta elérni. Marvcci megkísérelte az epithelt hővel eltávolítani, vitaminokat adott localisan és általánosan, jó eredményt elérni azonban nem tudott. Hypertoniás oldatokkal, száraz glycerinnel, cortisonnal, vitaminokkal mi is próbáik óztunk, de az elvétve jelentkező kisfokú. főként subjectív jellegű javulásoknál többet elérni nem tudtunk. Ez az eredménytelenség érthető, ha figyelembe vesszük a hkpa kialakulásának mechanizmusát. Az epithel bulla-képződése csak másodlagos. Éppen ezért az említett kezelési módokkal nem szüntethető meg, mert a szaru hátsó felszínének károsodása továbbra is fennáll. Ennek ellenére a conservativ kezelés jogosultsága nem vitatható, mert az átmeneti javulások nagy mértékben megnyugtatóig hatnak a betegekre. Érdekessége miatt külön is felhívnánk a figyelmet a 4-es esetre, ahol a szaru állapota miatt totalis conjunctiva fedést alkalmaztak. A solutio után a beteg egy hétig panaszmentes volt. A conjunctiva a beteg szaruhártyát elzárta a könnytől, emiatt a bullák megszűntek. A szaruhártya hátsó részeinek kóros állapota azonban nem változott , ezért a solutio után egy héttel visszatért a műtét előtti állapot. A conservativ kezeléshez hasonlóan tüneti therapiának kell minősítenünk a keratectomiát, illetve a lamellaris keratoplastikát is. E két műtét is csak átmeneti javulást eredményez. Szerencsésebb esetekben a ,.felrakodás” kisebb mértékű, mint a műtét előtt. Az elmondottakból szinte következik, hogy oki therapiának egyedül a perforáló keratoplastikát tekinthetnénk, egybekötve a csarnokvíz-csarnok helyreállításával. Esetleg szóbajöhet a csarnok helyreállítása keratoplastica nélkül, ha a folyamat nem túl régen áll fenn. Vucicevic sclerotomia posteriort, cyclodialysist és a csarnok levegővel való feltöltését ajánlja. Sajnos saját megfigyeléseink és mások tapasztalatai is azt mutatják, hogy az összenyomható és hamar felszívódó légbuborék nem tudja tartósan visszatartani az üvegtestet. Ezért próbáltuk néhány betegünknél az Off rét és mtsai által ajánlott Subtosannal kitölteni a csarnokot, illetve megszüntetni a corpuscornea összeköttetést. Csak egy esetben (14-es betegünknél) láttunk eredményt, ami a szaru állapotának javulásában és a visus változatlanságában nyilvánult mee. Tizenkét operált esetünkben összesen három keratectomiát, hét lamellaris keratoplastikát és tizennégy perforáló keratoplastikát végeztünk. A perforáló korongokon is mindig újra és újra fellépett a hkpa jellegzetes képe függetlenül 8 Szemészet 113
