Szemészet, 1966 (103. évfolyam, 1-4. szám)
1966-03-01 / 1. szám
Konzervatív kezelésben (pilocarpin, eserin prostigmin, tosmilen, tonogen, naphazolin, fonurit) rendszeresen, rendszertelenül, vagy egyáltalán nem részesült, és az operált esetek látóólessóg, látótér, T adatait táblázatokban közöljük. A T-t normalizáltnak csak akkor tekintettük, ha a legutolsó ellenőrzéskor már legalább fél éve 24 és 12 Hgmrn (Schiötz szerint) között volt, figyelembe véve a sklera ridigiditást és a cornea görbületét. 65 operált és 25 nem operált szem látóélessége és 33 szem látótere (a = ép. látótértől 10° kieséséig és vakfolt nagyobbodás ; 6 = látótérkiesés 70°-tól a centrumig ; c = a centrumot is magába foglaló látótérkiesés) Visus Látótér 1,0—0,25 a b 0,2—0 ,02 a b о 0,01-jó fé. Rossz fé-0 Operált .......... 15 (23,0%) 12 3 10 (15,4%) 3 3 5 12 (18,5%) 28 (43,1%) Nem op........... » (40,0%) 5— 5 (20,0%) 2--------2 (8,0%) 8 (32,0%) Összesen .... 25 (27,8%) 17 2 15 (16,7%) 5 3 5 14 (15,5%) 36 (40,0%, Az 1 éves kor előtt és után végzett különböző műtétek száma és hatása a szem belnyomására (63 szem adatai) (n = normalizált T ; nn = nem normaizált T) Megbeszélés és következtetés A hydrophthalmus kialakulásának ma már általánosan elfogadott oka az, hogy a csarnokvíznek a Schlemm-csatornába jutását a kórosan fejlődött csarnokzug akadályozza. Barkan (1955) szerint hydrophthalmusban a csarnokzugot a Descemet-hártva folytatásaként ívben az iris gyökére áthajló a magzati fejlődés idejéből visszamaradt áttetsző impermeabilis hártya borítja. Maumenee (1959) szerint pedig a csarnokvíz elfolvását az akadályozza, hogy a corpus ciliare hosszanti és körkörös izomzata a sklera sarkantyú helyett a trabeculum rostjai között tapad és így összenyomja a szinte kivétel nélkül meglevő Schlemm-csatornát. A Schlemm-csatorna fejletlensége a hydrophthalmusnak nem oka, csak következménye : ugyanis, ha a Schlemm-csatornába nem jut folyadék, előbb-utóbb zsugorodik és a vena aqueák is obliterálódhatnak. Busacca (1957) és Weinstein (1961) nem találtak hydrophthalmusban vena aqueákat. A vena aqueák jelenlétére utal az, hogy a Schlemm-csatorna hydrophthalmus esetében is vérrel telt lehet. Pl. Scheie (1959) 126 hydrophthalmus esetből 116-ban aT csökkenésekor, vagy a vena jugularis leszorításakor a Schlemm-csatorna vérrel telődését észlelte. Mi is több alkalommal láttunk vérrel telt Schlemm-csatornát. A szerzők többsége a hydrophthalmus konzervatív gyógymódjairól borúlátóan nyilatkozik. Lagrange (1925) egyenesen veszélyesnek minősíti a mioticumok adását, ha az a műtét elodázását célozza. Anderson (1939) szerint viszont érdemes mioticumokkal próbálkozni. Scheie (1959) a gyógyszeres kezelést csak időveszteségnek tartja. Axenfeld (1905), Per Kindt (1935) és Scheie (1959) szerint a mioticumok adása után gyógyult esetek tulajdonképpen spontán gyógyult esetek. Műtét nélkül gvógyultjaink közül spontán gvógvultnak minősítjük azt az esetünket (1946/763), melyben a mindkét szemén hydrophthalmusos beteg 12 éves korában bal szemének évekkel azelőtti sérülése miatt szürkehályog műtét végzése céljából került klinikánkra. A nem sérült jobb szemén a látóélessége —4,0 I) cyl. üveggel a 180°-ban 5/10 (0,5), mindkét cornea átmérője 14 mm, a T-ja mindkét szemén 17 Hgmm volt. A jobb szem látása 30 éves korában is még változatlanul jó, a cornea 16
