Szemészet, 1965 (102. évfolyam, 1-4. szám)
1965-12-01 / 4. szám
zott, egyetemi tanács alakult Rohonyi Hugó belklinikái tanársegéd vezetésével. Ennek tagja lett klinikánk tanársegéde, Rados Endre. A Tanácsköztársaság alatt a ,,Gyógyászat” 191!). ápr. 13-i számában jelent meg ,,A közegészségügy államosításának kérdéséhez” c. cikkem. Visszapillantás a múltra s a jövőbe tekintés, bogy miként lehetne közegészségügyünket jobbá tenni. A közlemény különösebb visszhangot nem keltett. A Tanácsköztársaság helyettes egészségügyi népbiztosa Guth Antal, a klinika régebbi gyakornoka volt. Ő — ismerve Grósz professzor nagy szaktudását és jártasságát egészségügyekben — több ízben felkereste őt, nyilván vélemény vagy tanácskérés céljából. E látogatásokról a professzor tanítványai körében sohasem nyilatkozott. Az orvoskari tanártestület a Tanácsköztársaság megszűnése után széles körű igazolási eljárást tett folyamatba a tanszéki segédszemélyzettel szemben. Magamat is beleértve mindenkit igazoltak. Rados Endre még a Tanácsköztársaság megszűnése előtt külföldre távozott. Előbb Zürichben, majd az Egyesült Államokban, New Yerseyben dolgozott, és számottevő irodalmi munkásságot fejtett ki. A Horthy-korszak első hónapjaiban megalakult a ,,MONE”, melynek tagjai — szakítva a múlt liberális hagyományaival — faji és felekezeti nézőpontból vizsgálták hazánkban az, orvosi viszonyokat, s így a klinikák életét. Nem a klinikai munkára való alkalmasságot, csupán a faji hovatartozást tartották szem előtt. A klinikán két újabban munkába állt kolléga volt a MONE exponense, akiknek a klinika „oda nem való elemektől” való megtisztítása s az új rezsim szolgálatába való állítása volt a feladata. Ezt a munkát maradéktalanul igyekeztek elvégezni. A tanártestületben Grósz professzor szavának nem volt már sem kellő súlya, sem nem volt módja és lehetősége a rászoruló tanszéki segédszemélyzet védelmére és pártfogására, hiszen még ellene is eljárást javasoltak. Az 1921. óv májusában tartott kari ülés határozott a klinikai segédszemélyzet állásainak meghosszabbításáról. Ezen az ülésen érvényesült a MONE álláspontja és kívánsága s többed magammal én is áldozatul estem a nagy tisztogatási műveletnek. Tanársegédi állásom nem lett meghosszabbítva. Grósz profeszszor a részemre kellemetlen szituációt némileg enyhítendő, egyik délután maga hozta el lakásomra a klinikai szolgálatomról szóló működési bizonyítványt. Ott álltam állás nélkül, kenyér nélkül, mert 1921-ben a „különítményes” időben, mikor utcai verekedések, az egyetemen eltanácsolások, kizárások s az egészségügyi intézményekben féktelen tisztogatási műveletek folytak, elhelyezkedésre gondolni sem lehetett. Hálával kell megemlékeznem Barlay János főorvosról, a klinika egykori tanársegédjéről, az Irgalmas Kórház szemészfőorvosáról, aki látva szomorú helyzetemet, egyes-egyedül nyúlt a hónom alá, s egy kitűnően megfogalmazott beadvánnyal — melyet most is őrzök — fordult az akkori ÖTI elnökségéhez. Ebben előadta, hogy az ö osztályára már hosszabb idő óta kér segítséget, s az Elnökségnek az a kívánsága, hogy az állást keresztény orvossal töltse be, sikertelen maradt, mert ilyen reflektánst nem talált, ezért azt kéri, hogy ilyen körülmények között engem nevezzen ki a megüresedett állásra. Kérését teljesítették, s azóta, immár 43 éve, működöm a társadalombiztosítás szolgálatában. Bartók Imre 251
