Szemészet, 1965 (102. évfolyam, 1-4. szám)

1965-03-01 / 1. szám

vérzés sem oly gyakori, mint ahogy azt eleinte gondolták. Ennek eredményeként Blaskovics és Kreiker 1938-ban megjelent könyve a retrobulbaris inj.-t már kataraktaműtétnél is szokványos eljárásként tárgyalja.

A szürke hályog sebészetében leginkább Elschnig módszere terjedt el, tehát az orbita alsó-külső szögletében adott injectio. Az ily módon elért anaesthesia valóban kitűnő, egy hiányossága azonban mégis van. Ismeretes, hogy az Elschnig módszerével érzéstelenített betegek a hályogműtét első lépésénél, a felső egyenes izom megfogásakor és aláöltésekor fájdalmat jeleznek. A fájdalom néha igen erős, s ez — főleg érzékenyebb, fegyelmezetlenebb betegeken — a műtét sikerét is veszélyeztető psychés reactiót válthat ki. A műtét első pillanatában elszenvedett fájdalom a beteget nyugtalanná, az érzéstelenítés hatásosságával szemben bizalmatlanná teszi, a legkisebb fájdalomra (pl. a tű vagy a kés hegye hozzáér a nem érzéstelenített szemhéj bőréhez), vagy éppen hangingerekre is túlzott reactióval válaszol, szemét vagy fejét elrántja, szemhéjait megkísérli összeszorítani stb. Ennek következtében az üvegtest-előeséstől kezdve kitoló vérzésig a legkülönfélébb komplikációk jöhetnek létre, veszélyeztetve a műtét sikerét és a beteg látását.

Megfigyeltük, hogy néha a retrobulbaris inj. beadása után néhány perccel ptosis lép föl, s ilyenkor a kantárvarrat beöltése sem fájdalmas. Ilyenkor az orbita mélyén szétterjedő Novocain a n. oculomotoriusnak a m. levator palp, sup.-t és a m. rectus sup.-t ellátó ágait és az érző rostokat is bénítja.

E tapasztalat után megkíséreltük az Elschnig-féle inj.-nak olyan módját kidolgozni, mellyel biztosan sikerül a fölső egyenes izom érzéstelenítése is. Kiderült azonban, hogy ez a megkívánt biztonsággal nem lehetséges. Gyakran sikerült ugyan elérni, hogy a ptosis és ezzel együtt a fölső egyenes izom érzéstelensége létrejöjjön, de legfeljebb minden harmadik, negyedik esetben. Ezzel természetesen nem elégedhettünk meg. Ezért az Elschnig-féle inj.-n kívül egy második inj.-t is adtunk. A m. rectus sup.-tói medialisan, az orbita-bemenet belső-fölső szögletébe 1 ml Novoeaint injiciáltunk 2,5—3 cm mélyen. Ez az eljárás meghozta a kívánt eredményt. A ptosis és vele együtt a fölső egyenes izom érzéstelensége minden esetben létre jött, a betegek ezután a műtétet nyugodtan tűrték, mivel fájdalmat nem éreztek. Kétségtelen, hogy így az érzéstelenítés az eddigi egy szúrás helyett kettőből áll, „fájdalommennyiségben” tehát a beteg nem szenved el lényegesen kevesebbet, mint eddig. Döntő fontosságú azonban a fájdalom időpontjának megváltozása. A fájdalom nem a műtőasztalon, hanem 15—20 perccel a műtét előtt, még az előkészítőben lép föl, s a beteg tudatában nem kapcsolódik közvetlenül a műtét élményéhez. Az eljárást több sikeres kísérlet után rendszeresen kezdtük alkalmazni. Hátrányaként megemlítjük, hogy a retrobulbaris vérzés veszélye kétségtelenül fokozódik. Több száz műtétünk során azonban alig lépett föl, s akkor is már az első, alul-kívül beadott inj. után.

A jó tapasztalatok ellenére — mivel betegeinket nem akartuk a kétszeri behatolás következtében kétszeresére emelkedett haematoma-veszélynek kitenni, — megkíséreltük az injectiók számát egyre csökkenteni. Ezért az alul-kívül adott inj.-t elhagytuk, és csak fölül-belül adtunk Novoeaint 3,5 cm mélyen az orbita csúcsa felé irányítva. Tapasztalatunk szerint 2 ml 4%-os Novocain elegendő a teljes műtéti érzéstelenség eléréséhez.

Az utóbbi időben rutinszerűen ilyen érzéstelenítésben végezzük hályogműtéteinket, s eddig még mindannyiszor beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Bár még nem tudtunk sok esetről beszámolni, az eddigi eredmények után az eljárás alkalmazhatónak látszik.

54