Szemészet, 1964 (101. évfolyam, 1-4. zám)
1964-12-01 / 4. szám
A másik fontos kérdés a szemfeszülés helyes értékelésében a sclera rigiditása. Ennek alapját Friedenwald dolgozta ki az ún. differentialtonometriával. Ez azt jelenti, hogy a szemfeszülést egymás után mérjük a különböző súlyokkal fokozatosan, tehát 5,5, 7,5 és 10,0 g súllyal. Ha valamennyi súllyal mérve ugyanazt az értéket kapjuk, akkor a sclera rigiditása normalis ; ha a fokozódó súlyok hatására csökken a szemfeszülés, akkor a sclera nyújthatóbb a normálisnál és így a tényleges szemfeszülés nagyobb, mint amennyit a 7,5 g-mal mértünk. Ha a fokozódó súlyok hatására mindig nagyobb és nagyobb szemfeszülést kapunk, akkor a sclera rigidebb a normálisnál, következésképpen a tényleges szemfeszülés alacsonyabb, mint amit 7,5 g-mal mértünk. A pseudoglaukoma diagnosisát a csarnokzugi ellenálás és a sclera rigidítása ismerete nélkül nem tudjuk felállítani. A therapiával kapcsolatosan is leszűrődtek bizonyos adatok az utóbbi évek folyamán. A műtéti indicatiót illetően eldöntött tény, hogy az acut glaukomás roham operálandó. Operálandók továbbá a gl. simplex és gl. infl. chron. azon esetei, amelyekben a szemfeszülés 40 Hgmm vagy ennél több a conservatív kezelés dacára. Kérdés, hogy mi legyen az álláspont azokban a chronicus esetekben, amelyekben a tensio 30—35 Hgmm körül van. Álláspontunk az, hogy ilyen esetekben igen fontos a sclera rigiditásának meghatározása, valamint a vérnyomás ismerete. Ha a 7,5 g súllyal mérve a tensio 30 Hgmm, 10,0 g súllyal 35 Hgmm, akkor a sclera rigidebb a normálisnál, tehát a tényleges érték kisebb, mint 30 Hgmm. Továbbá figyelembe veendő a Reese-f. index. Reese szerint, ha a systolés nyomás és a szemfeszülés hányadosa 5 vagy ennél több, akkor a tensio jól compensált. Tehát, ha valakinek pl. 30 Hgmm a szemfeszülése 7,5 g-mal, 10 g-mal 35 Hgmm és a vérnyomás 200 Hgmm, akkor nyugodtan várhatunk a műtéttel mindaddig amíg a functio nem romlik. A műtét nemét illetően tudnunk kell, hogy a legtöbb bulbusmegnyitó műtét az elvezetés javításon kívül secretiós stopot is okoz, amely 2—3 hét múlva megszűnik, tehát a legtöbb glaukoma ellenes műtét igazi hatását csak 2—3 hét múlva tudjuk megítélni. Az egyetlen műtét, amely a csarnokzug állapotát nem változtatja meg, hanem tisztán csak a secretiót csökkenti: az angiodiathermia. A secretio csökkentésével maximálisan 10 Hgmm-el lehet csak csökkenteni a szemfeszülést és ezért 35 Hgmm-nél keményebb szemen e műtét elvégzése nem indokolt. Az elmondottak alapján felvetődik a kérdés, hogy mi a jövő útja a glaukoma probléma gyakorlati teendőinek. Mindenek szerint a leglényegesebb a glaukoma korai diagnosisának a biztosítása. Ehhez szükséges lesz előbbutóbb a 40 év felettiek szűrővizsgálata. Ennek feltétele a rendelőintézeteknek hitelesített tonométerekkel való ellátása. Kívánatos, hogy sor kerüljön a szemészeti osztályoknak electromos tonométerrel és applanatiós tonométerrel való ellátására. Fontos, hogy a sclera rigiditásának, valamint a csarnokzugi ellenállásnak mérése a szemészek rutin eljárásává váljék. Helyes volna a jövőben egységesíteni a Schiötz tonométer átszámítási táblázatát a Friedenwald-féle 1955. évi scala szerint, mert ez közel áll a Goldmann-féle applanatiós tonométerrel kapott értékekhez. Ezen scala szerint a normalis szemfeszülés felső határa 16 Hgmm. 16 Hgmm—20 Hgmm közötti érték glaukomára gyanús, efelett glaukomáról beszélünk. Figyelemmel arra, hogy Goldmann statisztikai adatai szerint a mérsékelten emelkedett szemfeszülést, illetve csarnokzugi ellenállást gl. simplexben csak 10 év múlva követi a látótér beszűkülése, amikor már az opticus folyamat bizonyos fokig irreversibilissé vált, kívánatos, hogy a 40. éves kor határán megállapítsuk a 304
