Szemészet, 1964 (101. évfolyam, 1-4. zám)
1964-12-01 / 4. szám
A speciest megnevezni nem tudjuk, mivel ennek megállapítására további speciális vizsgálatokra volna szükség. Igen nagy hasonlóságot mutat a fent említett genus második csoportjához tartozó B. circulans, В. brevis és В. polimyxával. Valószínűleg a felsorolt valamelyik speciesnek nem proteolytikus változata. (A lencsemaradék kórszövettani képe újat nem mond, s mellőzhetőnek látszik.) Az izolált Gram-negatív pálca két esetünkben vizsgálva Neomycinre, Erythromycinre és Chlorocidra volt érzékeny. A lencsemaradék eltávolítása után azok a betegek is gyorsan és véglegesen meggyógyultak, akik nem ennek megfelelő gyógyszeres kezelésben részesültek. Egy lencsemaradék sterilnek bizonyult, egyből Staphylococcus aureus, egyből Micrococcus pyogenes tenyészett ki. A lencsemaradék kivonása után gyorsan és véglegesen gyógyuló késői postoperativ gyulladásos kórképeink pathogenezisében három tényező szerepe gyanítható. 1. Ismeretes, hogy az extracapsularis szürkehályogműtétek utáni 8— 14-ik napon hypopyonuveitis-ig fokozódó gyulladás léphet fel, mely csak a lencserészek eltávolításával szüntethető meg. Verhoeff és Lemone (10) és Knapp (5) szerint e kórkép a lencsefehérjék iránti szenzibilizáción alapuló jelenség („endophthalmitis phacoanaphylactica”), és a lencsemaradék extractiója az antigént távolítja el. Straub (9), Elschnig (3), Irvine (4) és mások szerint a széteső lencserészek megváltozott fehérjéi allergia nélkül önmagukban is gyulladáskeltők lehetnek (,,phacogeneticus’’ vagy phacotoxicus uveitis), így is érthető a lencserészek eltávolításának kedvező hatása. Müller (6) vizsgálatai szerint a különböző mértékben lebontott kéregrészek sem toxicusak, és Woods (\\) szerint legalább a hypopyonos formának allergiás háttere van. Eseteink klinikai, és az eltávolított lencserészek szövettani képe a phacoanaphilaxiás gyulladásnak felelt meg, azzal a nagy eltéréssel, hogy előbbi a műtét utáni 8—14. napon kezdődik, szemben a mi eseteinkben észlelt 1—3. év lappangási idővel. 2. Ismeretes az is, hogy a staphylococcus toxinnal való kapcsolódás fokozza az a kristallin antigén természetét (Burlcy 2, 2a). Eseteinkben talán ehhez a kapcsolódáshoz és a sensibilisatióhoz volt szükség a hosszú lappangási időre. Lehet azonban, hogy a saprophyták nemcsak ezen az úton vehetnek részt a gyulladás keltésében [Oppel (8)]. Arról is szó lehet, hogy egy nem, vagy kevéssé pathogen baktérium intraoeularisan hosszú idő alatt annyira szaporodik, vagy megváltozik, hogy valamely produktuma gyulladás keltésére alkalmassá válik. Az izolált Gram-negatív pálca kórokozó szerepének valószínűsítésére a nagyobb mennyiségben tenyésztett mieroorganismus endotoxinját Boivin— Mesorbeanu (1) módszere szerint állítottuk elő. Ennek lúggal kezelt neutrális oldatával tyúk vörös vértesteket vontunk be (modifikáltunk), melyeket a különleges késői postoperativ gyulladásban szenvedők inaktivált vérsavója 1: 200 hígításban agglutinálta. A kórokozó szerepe mellett szól, hogy egyik hasonlóan jellegzetesnek vélt betegünknek, therapiás szándékkal az endotoxinból intracután 50, majd 100 mikrogrammot adtunk. Az előbbi adag a bulbáris kötőhártya vérbőségében, az utóbbi az iridocyclitisnek hypopyonnal járó fellobbanásában nyilvánuló gócreakciót váltott ki, amely pár napig tartott. 3. Tudjuk, hogy rossz minőségű gyapotból készült nedves vattatekercs endotoxint termelő Gram-negatív baktériummal lehet fertőzött [Neal, Sckneiter, Caminita (7)]. A fertőzésnek ez a forrása is elképzelhető. 280
