Szemészet, 1964 (101. évfolyam, 1-4. zám)
1964-12-01 / 4. szám
„Az általános szabály, amely a látási képzeteket meghatározza, ha a szemre meghatározott feltételek között, vagy optikai műszerek segítségével benyomást gyakorolunk, a következő : 1. Látóterünkben mindig olyan tárgyak jelenlétét képzeljük el, amilyeneknek jelen kellene lenni'ók, hogy ugyanazt a benyomást gyakorolják idegrendszerünkre, ha szemünket a megszokott normális körülmények között használjuk. Ha például szemünket a halántéki oldalon mechanikusan ingereljük, fényjelenséget vélünk látóterünk orri felében látni. Ha valamely nem megszokott helyzet valamely optikai eszköz — pl. szemüveg — tartós használatával normálissá lett téve, akkor a látási képek értelmezése bizonyos fokig alkalmazkodik a megváltozott körülményekhez. Ez a törvény az összes érzékszervekre érvényes. Nem megszokott módon történt ingerlés alapján létrejött esetben helytelen képzetek keletkeznek a tárgyakról; ezt nevezték régebben érzékszervi csalódásnak. Nyilvánvaló, ilyen esetekben nem az érzékszerv és a hozzátartozó idegi berendezés hibás működéséről van szó, hanem csak téves értelmezésről, aminek következtében hibás képzet keletkezik”. „Az a pszihikai tevékenység, amelynek alapján megítéljük, hogy valamely adott objektum adott sajátságokkal, adott helyen van a külvilágban, általában nem tudatos. Eredményében mindazonáltal következtetéshez hasonlít, mert az érzékszervi behatás megfigyeléséből képzetet alkotunk magunknak annak oka felől, noha mi ténylegesen mindig csak az idegingerületet észlelhetjük, vagy pontosabban, nem magukat a külső tárgyakat, hanem csak azok behatásait. A valódi, szoros értelemben vett következtetéstől ez mégis annyiban különbözik, amennyiben utóbbi a tudatos gondolkozás tevékenysége. Ilyen pl., ha egy csillagász az égitestek változó perspektívájából azok mozgását, távolságát földünktől stb. kiszámítja. Ezen számításait az optika tételeinek tudatos ismeretére alapítja. A közönséges észlelést követő pszichikai ténykedést ezzel szemben nem-tudatos következtetésnek lehet nevezni, ha a hasonlóságot a kétféle pszihikai ténykedés között kétségbe is vonták, sőt talán a jövőben is megteszik. Pedig nem kétséges, hogy a hasonlóság a tudatos és ezen nem-tudatos következtetés között megvan.” 2. „Az érzékszervi észrevevés második általános sajátsága az, hogy csak addig leszünk könnyen és pontosan figyelmessé reájuk, amíg a külvilági tárgyak felismeréséhez értékesíthetők ; ezzel szemben megszoktuk, hogy minden olyan részletüket figyelmen kivül hagyjuk („abstraháljunk tőlük”), amelyeknek a külvilági tárgyak szempontjából nincs jelentőségük. Annyira, hogy ezeknek a subjektiv érzéseknek a megfigyeléséhez különleges támogatás és begyakorlás szükséges.” Erre Helmholtz több példát sorol fel: Purkinje-jelenség, Mariotte-íéle vakfolt, felhangok, utóképek, entoptikai jelenségek, fiziológiás kettős képek stb. „Az érzéskomplexumot megszoktuk mint összetartozó egészet szemlélni és részleteit nem is tudjuk külső segítség nélkül a magunk számára tudatossá tenni. Az irány észlelése pl., amelyben valamely tárgy fekszik, azon érzések kombinációjából származik, amelyekből egyrészt szemeink he:/zetét ítéljük meg, másrészt megkülönböztetjük ideghártyánk fénytől ingerelt részeit a nem-ingereitektől. Valamely 3 dimenziós tárgy testies látása a két szem különböző prespektivikus látásának kombinációjából származik. A ragyogás (Glanz) látszólag egyszerű qualitása a tárgynak a két szemben keletkező különböző színeiből és világosságából származik. Mindezekre a megállapításokra elméleti úton jutottunk, de azután megfelelő kísérletekkel igazolhatók voltak. Legtöbbször nagyon nehéz, gyakran lehetetlen őket az érzések közvetlen megfigyelése és analízise által felfedezni”. „Mindez nemcsak az érzetek qualitativ különbségeire, hanem a térbeli viszonyok észlelésére is vonatkozik. A menő ember képe számunkra jól ismert és megszokott. 271
