Szemészet, 1962 (99. évfolyam, 1-4. szám)
1962-06-01 / 2. szám
A Pécsi Orvostudományi Egyetem Szemklinikájának (Igazgató : Boros Béla egyetemi tanár, az orvostudományok kandidátusa) közleménye Az ocularis rigiditásról TAKÁTS ISTVÁN A glaukoma diagnostikájában az utolsó két évtizedben történt haladás elsősorban a vizsgálóeszközök tökéletesedésére vezethető vissza. A tonometer tökéletesedése lényegében ezen fontos vizsgáló eszközünk szigorú határok között megszabott standardizálásából áll, melynek kidolgozása közben előtérbe kerültek olyan tényezők, melyek az eszközzel kapott nyomásértéket megszabják. Ezen tényezők, fogalmak ismerete és tekintetbe vétele ma már elengedhetetlenül szükséges minden szemorvos számára. Ezek közül a legfontosabb a szemburok rigiditása. Közleményem célja az, hogy beszámoljak azon vizsgálataimról, melyeket a legújabb adatok birtokában az ép szem átlagos rigiditásával kapcsolatban végeztem. A szem külső, rostos burkának szerepe az intraocularis nyomást meghatározó tényezők között már régóta ismert. Míg Donders (9), Memorsky (39) és Berthold (6) csaknem merevnek tartották a sclerát, Leber (3) már bizonyos rugalmasságot tételez fel a corneoscleralis buroknak. 1884—1932-ig Schulten (58), Koster (25), Schiötz (54)Ridley (50)ésCZar&(7)vizsgálataikalapjánakülsőszemburok rugalmasságára következtettek a szemre gyakorolt nyomás és az intraocularis nyomás értékének összefüggéséből. Az első kísérlet a szemburok rugalmasságának meghatározására Wébertől származik 1887-ből. Friedenwald (12) az előző kutatók, valamint saját vizsgálatai alapján megalkotta a rigiditási coefficiens féllogarithmicus formuláját és megszerkesztette nomogramját (13, 14, 15, 26) a „differenciáltonometriás” meghatározás számára. (Részleteket lásd : Weinstein: A primaer glaukoma c. könyvében.) A Friedenwaldféle módszerrel való rigiditás meghatározás hibalehetősége azonban igen nagy (20, 35, 37, 52, 56). A rigiditás értékének ismerete nélkül a P0-t és a tonográphiás értékeket nem tudjuk meghatározni (22, 41), tehát a galukoma diagnostikájában és a therápia eredményességének megállapításában igen fontos szerepe van. A rigiditás értékét befolyásolja az intraoculáris nyomás nagysága (1, 2, 11, 16, 17, 22, 24, 27, 38, 44, 45, 47, 48, 51, 53, 59, 61, 65, 66), a szem véredény rendszerének teltsége (8, 64). Számos szerző összefüggést talált a szem refractiója (4, 12, 20, 21, 35), a pajzsmirigy működése (62, 63, 68), az anticholinesterasek (4, 12, 60), a szemen végzett műtétek (28), az életkor (10, 11, 21, 23, 34, 57, 67) és a rigiditás között. A rigiditás meghatározásának módszerei A kísérleti rigiditás meghatározások ismertetése messze vezetne. Ezen rendkívül finom érzékenységű methodica alkalmazása Grant és Trotter (22), Macri, Wanko, Grimes és von Sallmann (38), Prijot és Weekers (49), Perkins és Gloster (17, 46), McBain (1, 2, 3) és Ytteborg (66) nevéhez fűződik. A klinikai rigiditás meghatározások mind a Friedenwald-féle „differenciáltonometria” elvén alapulnak. A gyorsabb, de kevésbé pontos grafikai módszer a klinikai gyakorlat számára megfelelő, azonban ha pontos klinikai kísérleteket akarunk végezni, akkor ajánlatos a tabularis módszer alkalmazása. Ennek megkönnyítésére Moses és Becker (41) táblázatokat szerkesztettek. Ezekben a táblázatokban a P0 is fel van tüntetve. Amennyiben az 5,5 grammos súllyal 92
