Szemészet, 1961 (98. évfolyam, 1-4. szám)
1961-09-01 / 3. szám
IV. Műtét utáni komplikációk A 6. táblázat a műtét utáni komplikációk adatait tünteti fel. Műtéti utáni komplikációk megoszlása 6. táblázat I. II. III. Iris prolapsus .............................................................. 11 7 4 Csarnokvérzés................................................................. 22 4 1 A 6. táblázat adatai szerint műtét utáni iris prolapsust a II. csoportban közel kétszer, az I. csoportban közel háromszor gyakrabban észleltünk, mint a III. csoportba tartozó műtétek esetében. Az I. csoportban az idősebb korban szakadékonyabb, rigid kötőhártya miatt, másrészt pedig, mert a varrat tulajdonképpen 1—2 mm-nyire a sebvonaltól fejti ki hatását, tökéletes zárásra nem is számíthatunk, amit bizonyít, hogy zavartalan sebgyógyulás esetében is a csarnok teljes helyreállása csak napok múlva következett be. A II. és III. csoportba tartozó műtétek esetében a varratok közvetlenül a sebajkakat egyesítik, aminek megfelelően eseteinkben a csarnok a műtétet követő napra kevés kivétellel minden esetben helyreállt. Annak magyarázatára, hogy a II. csoportban végzett műtétek esetében mégis közel kétszer gyakrabban észleltünk prolapsust, mint a III. csoportban, a következő feltevésünk alakult ki: corneo-scleralis sebbiztosítás esetén a lencse kivonást megelőző ténykedések folytán a kerek pupilla megszűkül és a rajta áthaladó lencse tágító hatása, vagy az iris leemelése következtében az iris körkörös izmának állományában bizonyos roncsolódás jön létre, amely az irist atoniássá teszi és így kevésbé ellenállóvá válik egy esetleges minimális sebvonal megnyitást követő csarnokvíz elfolyással szemben. Amint a 6. táblázatból kitűnik az I. csoportnál 22, a II. csoportnál 7 és a III. csoportnál 1 esetben jelent meg a gyógyulási idő alatt a csarnokban vér. A nagy különbségek a sebkészítés technikájából adódnak. Az I. csoport esetében a sebzés az érdús sclérában, a II. csoportnál a vérerekben szegényebb corneo-scleralis határon, a III. csoportnál pedig cornealisan történik. Ennek megfelelően már műtét alatt is az I. csoportnál többször észleltünk zavaró vérzést, a II. csoportnál ritkábban, a III. csoportba tartozó műtéteknél jóformán alig. (Nem egy műtétet tamponálás nélkül sikerült végrehajtani.) Ennek megfelelően a sebvonal minimális elmozdulása esetében is az első esetben a legtöbb, a második esetben kevesebb, a harmadik esetben pedig csak egy esetben tapasztaltunk a gyógyulás alatt csarnokvérzést. A varratok biztonságosságának elbírálására alkalmasak a következő adatok is : a közepesnél erősebb nyugtalanság (kötési psychosis), vagy fegyelmezetlenség (kötés levétel, járkálás stb.) esetében az I. csoportnál 7 esetből csak 2 esetben, a II. csoportnál 8 esetből 5 esetben, a III. csoportnál 12 esetből 10 esetben nem lépett fel komplikáció, nem nyílt meg a sebvonal, nem észleltünk ezzel kapcsolatban iris prolapsust, vagy csarnokvérzést. A 7. táblázat adatai azt mutatják, hogy az iris műtét utáni különböző állapotához viszonyítva hány esetben lépett fel iris prolapsus. Ezek az adatok kétségtelenül alátámasztják azok véleményét, akik a totalis iridektomiát tartják a legjobb preventiónak az iris prolapsus ellen. Az adatok azonban meggyőznek arról is, hogy ha mégis ragaszkodunk az iris érintetlenségéhez, erre a célra a Mendoza-varrat ad legjobban lehetőséget. 168
