Szemészet, 1961 (98. évfolyam, 1-4. szám)
1961-06-01 / 2. szám
plastica csak meghatározott esetekben jó és nem várhatunk eredményt pl. keratitis parenchymatosa hegei után, mert azok éppen a cornea parechymájának hátsó harmadában vannak, v. Hippel és követőinek sikertelensége rányomta bélyegét a kor kutatóira. A reménytelen hangulatban egyre kevesebb közlemény jelent meg. Újra előkerült a régi gondolat és ismét próbálkoztak átlátszó, élettelen anyagot ültetni a corneába. A XIX. század utolsó tíz évében egyre-másra jelentek meg ilyen közlemények Dimmer (1891), v. Schroedsr (1899). Salzer, ki egész élete munkáját a keratoplastica-nak szentelte, sohasem adta fel véglegesen a gondolatot, hogy a „cornea arteficialis” megvalósítható. A hiábavalónak látszó kísérletek mégsem végződtek eredménytelenül. Ha látásjavulást nem is sikerült elérni, tapasztalták, hogy az átültetett korong rendszerint begyógyul, és így az optikai transplantatio helyett magától adódott a „tektonicus keratoplastica”. Fuchs (1894), v. Hippel és Proelier (1903) sikerrel operálták a torzító, nagy staphylomát és az ektasiás, heges corneát. Innen már csak egy lépés hiányzott a therápiás keratoplasticához. Proelier (1903), majd Sgrosso (1906), és a kozmetikai átültetéshez (Magitól, 1913). 1905 december hetedike fordulópontot jelent a keratoplastica történetében. Ezen a napon végezte Dr. Eduard Zirm az olmützi kórház szemészeti osztályán egy 45 éves férfi betegen az első sikeres perforáló szaruhártyaátültetést. Az átültetett korong a beteg 3 év múlva bekövetkezett haláláig átlátszó maradt. Az esetet Zirm 1906-ban közölte a Graefes Archiv für Ophthalmologie 64. évfolyamának 580—593. oldalán. Ez a munka indította a híres szemorvosok egész sorát arra, hogy a problémával újra foglalkozni kezdjenek. Innen számíthatjuk a műtét történetének harmadik, sikeres korszakát is. Plange 1908-ban, Clausen 1910-ben, Elschnig 1913-ban közöl egy-egy sikeres esetet. Ettől kezdve már nem esetekkel, hanem statisztikákkal találkozunk az irodalomban. A klinikák egész sora kezd foglalkozni a keratoplastica elméleti és gyakorlati kérdéseivel. Löhlein (1910) kidolgozza új lamellaris technikáját, Bonnefon és Lacoste (1911) tanulmányozzák a transplantatio és a cornea regeneratio ja közötti összefüggést. Amint nagyobb számban kezdték a műtétet végezni, rögtön újabb nehézségek merültek fel. Nem volt elég átültethető cornea. Mindenki előtt világossá vált ui., hogy csak homotransplantatiót lehet végezni sikeresen. Ezért ajánlotta már Salzer 1910-ben, hogy keratoplastica-hoz használjanak cadaver corneát. Salzer ajánlatát hamarosan tett követte. Magitot tollából 1911-ben nagy jelentőségű közlemény látott napvilágot. Lamellaris keratoplasticahoz egy olyan szem corneáját használta fel, melyet 8 napon át vérsérumban tartott + 5 C°-on. A transplantatum nemcsak begyógyult, de átlátszó is maradt majdnem egy évig. Salzer és Magitot után Lieto Vollaro (1917) is halott felnőttek szaruhártyájának átültetését javasolta, de a módszer nem vált általánossá. Két évtizeddel később Filatov és tanítványai már nagyszámú műtét alapján bizonyították be a cadaver cornea átiiltethetőségét és ezzel a műtét gyakori végrehajtásához széles alapot teremtettek. Filatov (1931) több átültetést végzett sikeresen jégszekrényben tárolt szaruhártyával is. A tárolás lehetősége szülte a „szembank” gondolatát, a tárolás szükségessége pedig a különböző szövetkonzerválási eljárások kipróbálását. Időközben a műtét technikája, különösen az átültetett korong biztosításának módja, állandóan fejlődött. Zirm keresztvarratát a hasonló megoldások egész sora követte. Schoeler és Imre különböző módon kiszabott kötőhártyalebennyel, Vannas, Harms és Miklós vékony gumilemezzel, Günther egy második emberi corneával, Alberth nyúlszaruhártyával biztosította az átültetett korongot. Harms nevéhez fűződik a tovafutó varrat kidolgozása is, operációs mikroszkóp segítségével. Míg a műtét technikája hatalmas lépésekkel haladt, sokan foglalkoztak a keratoplastica elméleti kérdéseivel is. Számos részletkérdés megismerése ellenére sem tudunk még biztosat azokról az immunbiológiai folyamatokról, melyek egy hibátlanul végzett műtét után is az átültetett korong elsziirküléséhez vezethetnek. Mindezek a pár szóval vázolt technikai és elméleti kérdések már a ma történetéhez tartoznak. Hazánkban az első keratoplasticát Fejér Gyula végezte 1909 szeptember 28-án. A műtétet egy 17 éves férfi beteg mindkét szemén egyszerre végezte el, ki mészsérülés következtében vak volt. Esetét, mely sajnos mindkét korong elsziirkülésével végződött, a Szemészet 47. évfolyamának 52—58. oldalán közölte 1910-ben. Ugyancsak 1909-ben Kenessey Aladár is végzett egy ízben keratoplasticát a pécsi közkórház szemészeti osztályán, esetét azonban nem közölte. A műtét sokáig nem vált rendszeresen végzett operációvá, maga if j. Imre József is első, 1912—22 között végzett műtétéit nem közölte, csak úgy mint Blaskovics. Imre 1934-ben kezdett rendszeresen keratoplastica-val foglalkozni és 117 műtétének gazdag tapasztalatait 1942-ben közölte. Munkája ma is forrásként szolgál a világ összes corneatransplantatióval foglalkozó szakemberének. 125
