Szemészet, 1960 (97. évfolyam, 1-4. szám)
1960-09-01 / 3. szám
1,1%, okkluziós betörési frontra 4,6%, betörési instabilitásra 0,5%, betörési paradox frontra 3,4%, veszteglő frontra 6,7%, lesiklófelületre 13,6%, frontnélküli időre 11,4% esett. Számításaink alapján, melyeket, mint már említettük a százalékos significantia vizsgáló módszerrel végeztünk, a legnagyobb correlatiót a felsiklási front adja, ezt követi a betörési front. Véletlen felettiséget jelez még a lesiklófelület, az okkluziós felsiklási front és a felsiklási felsőfront is. Általában tehát a felsiklási frontok mutatkoztak hatásosnak a bevérzések szempontjából, de jelentős szerepe van a lesiklófelületnek is. Látszólagos ellentmondás mutatkozik a betörési frontok hatékonyságával kapcsolatosan. Ezt az ellentmondást az idevágó közleményekben is többnyire megtaláljuk. Az ellentmondás abban van, hogy az utóbbi évek kutatásai szerint a betörési és felsiklási frontok biológiai hatása ellentétes, előbbi a vegetatív idegrendszer gátló, utóbbi a serkentő folyamatait hozza előtérbe. A látszólagos ellentmondás magyarázatát az ún. időbeli függőleges metszetek tárgyalásánál fogjuk megkapni, melyekkel kapcsolatosan kiderült, hogy a betörési front csak azokon a napokon esik egybe rupturák fellépésével, ha felette a magasban meleg advectio, vagy subtrópusi légtömeg jelenik meg. Olyan napokon, mikor a hidegbetörés az egész tropospherára kiterjed, bevérzések jelentős számban nem fordultak elő. Számszerűen : Bf -f- subtrópusi magaslati légtömeg esetén a megfigyelt érték (MÉ) 20, a várt érték (VÉ) 11 volt. A különbség (D) 9, cr = 3,21, vagyis a significantia majdnem 3<r értéket ért el. Ugyanez a képlet azokon a napokon, mikor a hidegbetörés az egész tropospherára kiterjedt, a következőképpen alakult : VÉ = 32, MÉ = 13, azaz eleve lehetetlen positiv értéket kapni (2. ábra). A légtömegfajták analysisénél a számítások alapján mindkét év folyamán véletlenfelettiséget jelzett 3cr értékkel az afrikai eredetű subtrópusi levegő. 99%-os significantiát mutatott 1959-ben a Földközi-tengeren keresztül áramló azóri eredetű subtrópusi levegő, mely Afrika északi partjain afrikai eredetű subtrópusi levegővel keveredik. 95%-ban biztos összefüggést mutatott 1958-151