Szemészet, 1958 (95. évfolyam, 1-3. szám)
1958 / 3. szám
bőr. A hasfal sebét az ott tapadó transplantatum-fél felhasználásával zártuk. Ezután a hal kart a fejhez közelítettük s a lebenyt rendeltetési helyére fektetve, következőképpen illesztettük be. Először a szabad lebenyvég alsó (caudalis) sebszélét csomós öltésekkel egyesítettük a szemrés helyén futó metszés alápreparált alsó sebajkával (4. ábrán c rajz). Utána a lebenyt a kimélyített szemüregbe süllyesztettük úgy, hogy a lebeny hasfal-bőr felszíne most a szemüreg bélését alkotta. A már előbb az üreg mélyén elhelyezett aláöltés hosszú fonalát a lebeny legmélyebb pontján, külön-külön szúrcsatornán kivezettük és kis gumidarab felett csomóztuk. Ezzel az öltéssel a lebenyt az üreg legalsó pontjához lehorgonyoztuk. A lebenynek az üregbe helyezésével a lebeny felső (cranialis) részének belső oldalán tapadó, szabadon átültetett bőr most kifelé került és alkotta — a tervnek megfelelően — a felső szemhéj fedőbőrét (4. ábrán d rajz). A szükség szerint alakított szabad transplantatum három sebszélét az arc, illetve a homlok sebszélével, csomós öltésekkel egyesítettük. A szemüregbe előre elkészített, 40 mm átmérőjű műanyagprothesist helyeztünk s felette a két, újonnan képzett szemhéj szélét egy öltéssel egyesítettük. A bal kart gipszkötéssel a fejhez erősítettük (5. ábra). V. műtét. Zavartalan gyógyulás után, három hét múlva a hengerlebenynek az alkaron tapadó végét átvágtuk, a lebeny szabad végét egyszerűen zártuk, az alkar sebét pedig a felesleges lágyrészek és hegek eltávolítása után, tovafutó intracutan nylon öltésekkel zártuk. VI. és VII. műtét. Három hetes időközökben a hengerlebeny felesleges részeit eltávolítottuk, illetve a túlságosan vastag felső szemhéjat megvékonyítottuk. Eközben mindvégig a szemüregben tartottuk a műanyag-prothesist, hogy az üreg esetleges zsugorodását megakadályozzuk. Örömmel tapasztaltuk azonban, hogy a hengerleheny bőre annyira letapadt a csontos alaphoz, hogy a zsugorodás a várt mérték alatt maradt. VIII. műtét. A hetedik műtét után a képzett szemüreg és a szemhéjak a műszem viselésére már teljesen alkalmasak voltak. Az esztétikai eredmény tökéletesítése céljából ekkor a szemöldök hiányzó lateralis kétharmadának pótlása következett. A bal margó supraorbitalison, a szemöldök hiányzó lateralis kétharmadának helyén a bőrt kiirtottuk. Az arteria temporalis superficiahs kitapintott parietalis ága mentén, kb 5 mm-rel mögötte, metszést ejtettünk s a ventralis sebszélt közvetlenül az irha alatt alápreparálva, felkerestük a véna kíséretében futó, jól láthatóan lüktető artériát. Az egész érköteget, csekély kötőszöveti borítékkal együtt, kipreparáltuk a metszés teljes hosszában. Ezután kimértük az artéria elágazásától a szemöldöktáji hiány sarkáig terjedő távolságot, ezt az artéria hosszára vittük át s a megfelelő helyen bőrszigetet metszettünk körül, amelynek mérete és alakja pontosan megfelelt a hiányzó szemöldök részének. A bőrsziget csak az ereket tartalmazó kötőszövet-nyéllel volt összefüggésben, s rajta a hajszálak növekedésének iránya egyezett a bal szemöldök szőreinek lefutási irányával. Ezután a temporalis táji metszést tompa preparálás útján összekötöttük a szemöldöktáji hiánnyal s az így készített alagúton áthúztuk az ér-nyélen függő hajas-fejbőr szövetet, majd beillesztve a hiányba, csomós öltésekkel bevarrtuk. (6. ábra). Az Esser-féle artéria-lebeny zavartalanul begyógyult. Mint a műtét után egy hónappal készült felvételen (7. ábra) látható, a sérült már ekkor visszanyerte a normálist megközelítő küllemét — annak ellenére, hogy sem az átültetett bőr, sem a szemöldököt pótló hajas-fejbőr darab még nem illeszkedett bele véglegesen környezetébe s a szempillák hiánya okozta zavartól eltekintve, egyszerű ránézéssel egyáltalán nem feltűnően észrevehető, hogy súlyos sérülés áldozata volt. 102
