Szemészet, 1958 (95. évfolyam, 1-3. szám)

1958 / 3. szám

előtt — bizonyos alább ismertetendő eljárások révén — sikerült a canalizált és nem canalizált részlet egymáshoz való viszonyát megállapítani, ami egyút­tal a sikerrel járó beavatkozás útját és módját is megmutatta. A nem cana­­lisált réssz ezzel együtt a punctum helyének a megállapítása megmutatja a csövecske kiképzésének az irányát a canalisált rész felé. E műveletet vékony mandrin sorozat szondaképp való használatával kezdettük el. Az igen vékony s az éppen ezért nagyon könnyen hajlékony mandrin használatának meg volt az a haszna, hogy ilyen módon a csövecske főkép hámtömeggel kitöltött masz­­száján a kiképződött csövecskefal különösebb sérülése, álútképződés nélkül jutottunk be a már canalisált részbe. Ez a művelet első két esetünkben csak a pars papillarisra szorítkozott. A harmadikban és negyedikben a pars papil­laris után 2—3 mm-nyi hosszban a horizontális szakaszba is átfordult. A nap mint nap megismételt s fokozatosan vastagodó szondás, galván­­áramos és tonogenes kezelésre a könnyezés mind kevesebb és kevesebb lett. Jeléül annak, hogy a könnylevezetés megindult. Végül a szondázás már a rendes vastagságú szondával is simán ment. S az újonnan megnyitott csatorna­rész kalibere elérte az eddigi csatornarész rendes kaliberét. Ezzel együtt a pislogás két phasisát kísérő élettani funkció a tágulás és szűkülés is bekövet­kezett. Az átjárósági próba ideje a normálisnak megfelelt. A canaliculusok általam észlelt különböző vezetési akadályainak letár­­gyalása után láthatjuk, hogy annak minden formájánál: akár az egyszerű könnyponthiányt, vagy ezzel együtt a csövecske részleges,vagy akár teljes hiányát, akár a könnypontokon ülő, vagy a csövecskébe is behatoló dagana­tokat, akár a canaliculusok kisebb-nagyobb canalisátiós hiányát, indirect szűkületeit, vagy a gombadugaszok elhelyeződósét nézzük, igen fontos éppen a segítség helyének, mikéntjének és lehetőségének az eldöntése céljából annak a meghatározása, hogy hol van a kettő közötti határ. Ha pl. a canaliculusok kezdetét jelző részecskét se a megszokott helyén, se a könnypont dislocátiók általam leírt helyein nem látjuk (nem találjuk), akkor felvetődik a kérdés, hogy hol keressük azt, hogy hol lehet annak a helyére csak megközelítően is következtetni. S ha eldöntöttük a punctum helyét, nyomban felvetődik azon kérdés is, hogy vajon csak a punctum van-e el­zárva), (illetve maradt elzárva), vagy vele együtt a canaliculus pars papillárisának egy része, vagy egésze, vagy azon túl a horizontális szakasz kisebb-nagyobb darabja, vagy egész hossza. Vagy hogy a punctum meg­szokott helyén ülő daganat tényleg a papillával áll-e összefüggésben, be­terjed-e a canaliculusba és mennyire, csak a pars papillárisba-e vagy ezen keresztül a pars horizontálisba is. Vagy, hogy a gomba-dugasz a canaliculus melyik részében helyezkedik el, vagy a strictura hol van. A felvetődött kérdésekre a következőkben kaptam meg a feleletet : Első s egyúttal legegyszerűbb eljárásom abból állt, hogy a megfelelő oldali alsó orr járatot feszesen kitamponáltam és azután a felső könnyponton és könnycsövecskén keresztül nagyobb nyomással folyadékot fecskendeztem be a tömlőbe, mire a könnyhúsocskát alulról övező bőrredőben azon a helyen, ahol az alsó canaliculus szokott lenni, — ha volt egyáltalában canalizált része a csövecskének, ennek megfelelően zsinegszerű vastagodás, illetve merevedés támadt s ezzel együtt, ennek folytatásaképpen egyidejűleg kiemelkedett a canaliculus nem canalisált része s a könnypontnak megfelelő terület is. A nem canalisált részen azonban vastagodás és merevedés nem mutatkozott. A canaliculusnak ezen a két szakaszra osztott viselkedése feleletet adott az előbb felvetődött kérdésekre. Támpontunk van, hogy hol keressük a hiányzó könnypontot. Felvilágosítást nyújt olyan irányban, hogy a könnypont meg­95

Next

/
Oldalképek
Tartalom