Szemészet, 1957 (94. évfolyam, 1-4. szám)
1957 / 2. szám
I A Magyar Néphadsereg Egészségügyi Szolgálatának közleménye Phoromeíriás vizsgálattal szerzett tapasztalatok A C Z É L GYÖRGY Több éven át nagy számban végzett heterophoriás szűrővizsgálataink eredményeit áttekintve mind a heterophoriák előfordulásának gyakoriságát, mind pedig a vergentiák fokát illetően azt találtuk, hogy eredményeink az idevágó irodalmi adatoktól elég jelentősen eltérnek. Ezzel kapcsolatban több elképzelés merült fel a heterophoriák és a vergentiák összefüggését illetően is. Ennek alapján érdemesnek látszott az anyagot részleteiben statisztikailag feldolgozni. Mintegy 12 000 heterophoriás vizsgálat adatai álltak rendelkezésre. Ebből 4098 vizsgálat eredményeit dolgoztam fel, azzal a céllal, hogy a horizontális phoriák és vergentiák összefüggéseit tanulmányozzam. Az így nyert adatokat igyekeztem az irodalom ehhez hasonló adataival összevetni. Mielőtt azonban ennek részletezésére rátérnék, szükségesnek tartom, hogy néhány gyakorlatilag fontos — bár közismert —• fogalom meghatározásával foglalkozzam, tekintettel arra, hogy ezeket az irodalomban sem használják egységesen, ennek következtében adataink esetleg félreértésekre adhatnának módot. Kezdem rögtön az orthophoria, vagyis az ún. normális szemizomegyensúly fogalmával. Stewens 1887-ben így fogalmazta meg : orthophoria az, mikor a külső szemizmok jó működése alapján, a fusio felfüggesztése esetén is parallel a két szem állása. A különböző szerzők által végzett nagyszámú vizsgálatok eredménye azt mutatta, hogy ez az állapot rendkívül ritka. Innen ered Duke-Eldernek az a megállapítása, hogy az orthophoria inkább ideális, mint normális állapotnak tekinthető. Normálisnak — véleménye szerint — a kisfokú divergentia minősíthető. Vita tárgyát képezi az irodalomban az is, hogy a szemizomegyensúly állapotának vizsgálata alapulhat-e egyszerű Maddox-, vagy más, ehhez hasonló vizsgálaton, vagy pedig szükséges a két szem előzetes teljes disszociálása az egyik szem tartós (óráktól napokig terjedő) eltakarásával. Duke- Elder az utóbbi eljárást helyteleníti és azt aphysiologiásnak minősíti. Vizsgálataink kapcsán orthophoriásnak tekintettük azt az egyént, akinél egyszerű, öt méter távolságban végzett Maddox-vizsgálattal parallel szemállást találtunk. Másik vitatott kérdés a fusiós szélesség, illetve a prizmával mérhető convergentia és divergentia fogalmával kapcsolatos. Ebben a kérdésben, véleményem szerint vagy használhatjuk a motoros fusio fogalmát, mint ahogy azt például Burián használja, vagy beszélhetünk convergentia és divergentia méréséről. Ebben a használatban a két fogalom szerintem azonos. Ugyanakkor azonban ductio méréséről nem lehet szó —- már pedig ezzel is sűrűn találkozunk az irodalomban —, mivel, mint Duke-Elder is meghatározta, a ductio a félszem bizonyos irányú mozgását (abductio, adductio stb.) jelöli, míg a fentemlített convergentia, divergentia, valamint supra- és infravergentia közös néven a vergentiák csoportjába tartozik és a kétszemes, nem conjugált mozgásokat jelöli. Ugyanakkor a vergentiákon belül felvetődik az a kérdés, hogy a convergentia a többi vergentiákkal szemben bizonyos fokig különálló helyet foglal el, amennyiben ez a mozgás akaratlagosan is keresztülvihető, funkciójának központi idegrendszeri alapja igen sokat tanulmányozott és viszonylag eléggé ismert, ugyanakkor a többi vergentiák akaratlagosan nem vihetők keresztül, mérésük tulajdonképpen csak mesterséges úton történhet és mechanizmusuk meglehetősen tisztázatlan. Fentiek alapján kérdéses, vajon jogosult-e a convergentiát egyszerűen, mint a vergentiák egyikét felfogni. 76
