Szemészet, 1957 (94. évfolyam, 1-4. szám)

1957 / 4. szám

életkortól függő változásával, tehát az у — f(x) függvénnyel, ahol x az évek száma, у az alkalmazkodás szélessége D-ban. De alkalmas annak eldöntésére is, hogy vajon a nagy egyéni különbségek valóban fennállnak-e, vagy azok csupán az eddigi methodusok elégtelen voltának következményei.

Következtetéseinket emmetropiás egyének adataiból vontuk le, akiknek a visusa legalább 1,0 volt és az astigmiájuk nem haladta meg az élettani határt.

Az ábrán 150 eset grafikus középértéke alapján az alkalmazkodás amplitúdója olvasható le az életkornak megfelelően. A kihúzott vonal a hibahatáron belül megrajzolható legvalószínűbb görbe. A szaggatott pedig a mért adatokból számítás útján adódó legvalószínűbb függvényt ábrázolja, amely mint

látható, jó megközelítésben írja le az előbbit. Arra a kérdésre ad választ, hogy milyen függvényszerű kapcsolat áll fenn az életkor és a szem alkalmazkodóképessége között. Tekintetbe véve az adatok által szolgáltatott görbe képét, olyan exponenciális függvény alkalmazható, amelynek kitevőjében linearis függvény áll.

Nevezetesen : у = e~o,04787®+2,7682

ahol у jelenti a dioptriákat és x az években kifejezett életkort (az e constans a long. nat. alapja).

A valószínűségi görbe grafikus ábrázolására és a függvényszerű kapcsolat megállapítására azért is szükség volt, mert a mért esetek száma nem túl sok és nem szisztematikusan elosztott az életkor minden évére. Továbbá az alkalmazott mérési módszer ellenére is meglehetősen nagy differenciák adódtak az azonos korúak accomodatiós amplitúdóját illetőleg. Csak ilyen formán nyílik lehetőség annak megállapítására, hogy az eltérések csupán a véletlen következményei-e ? A hibaszámítás azt m utat ja, hogy a hiba az esetek zömében ±0,95 D értéken belül található. Ha azonban csak a maximális hibákat vesszük figyelembe, még ennél nagyobb eltérések is élettaninak mondhatók. Vizsgálataink kapcsán egy esetben találtam 2,0 D eltérést a közép173