Szemészet, 1957 (94. évfolyam, 1-4. szám)
1957 / 4. szám
.4 debreceni Orvostudományi Egyetem Szemészeti Klinikájának közleménye (igazgató : Kettesy Aladár egyetemi tanár, az orvostudományok doktora) Аж alkalmazkodási görbe vizsgálata Colénbrander módszerével VÖKÖSMAETHY DÁXIEL Az alkalmazkodás mérésére tudvalévőén objektív és szubjektív módszerek állnak rendelkezésünkre. Objektív módszer a dinamikus retinoscopia, amelyet Cross (1903), Shear A (1922), Nőtt (1925), Pascal (1929) és mások vezettek be és tökéletesítettek. A statikus retinoscopiától csupán abban különbözik, hogy a vizsgált szemét nemcsak távolra nézetve, hanem meghatározott távolságra alkalmazkodva vizsgáljuk, pozitív, illetve negatív lencsék szem elé helyezésével. így meghatározzuk a közeire alkalmazkodó szem törőerejét is. Ebből az értékből levonva a végtelenre beállított szem törőerejét, megkapjuk az alkalmazkodás szélességét. Ez az eljárás, mint objektív metódus egyedülálló, mégsem vált elterjedtté, noha bizonyos esetekben közeli korrekció megállapításához nélkülözhetetlen. A szubjektív módszerek egész sorát lehetne felsorolni, de ezek lényege azonos : a szem közelpontjának meghatározása. Sokféleségük részben abból adódik, hogy a közelpontot az elülső csomóponttól (Bonders, 1864), az elülső főponttól (Landolt, 1903), vagy amit ma is használunk, az elülső fő gyújtóponttól (Duane, 1922) mérték. Másrészt különböző típusú objektumokat készítettek, azok nagyságát és formáját változtatták. Bonders haj-optometert szerkesztett, Duane 0,2 mm vastag és 3 mm hosszú fekete vonalat rajzolt fehér lapra és azt közelítette a szemhez, amíg az kettőssé lett, illetve elmosódottnak látszott. Slataper ezt úgy módosította, hogy két hasonló vonalat rajzolt közvetlen egymás mellé, hogy az elhomályosulást könnyebb legyen konstatálni. Buane accomodatiós gyűrűt szerkesztett, Adam pontsort alkalmazott. Használták Burekhard, Csapody eljárását is és még számosat. A módszerek sokfélesége, a használt módszerek különbözősége nem szolgálta az alkalmazkodás mérésének egységes alapra helyezését. Ez lényeges hiba, mert az accomodatio szélességéről így különböző nézetek alakultak ki. Erre vonatkozóan többek között id. Imre József és Fugulyán Katalin végzett összehasonlító vizsgálatot. A szerzők megállapították, hogy az egyes eljárások eredményei között ugyan azon személyre vonatkozóan 7,0 I) eltérés is adódhat. Ez az érték elég nagy ahhoz, hogy azonos elven alapuló, de kivitelükben mégis különböző eljárások egyikét se tekinthessük jónak és óvakodjunk összehasonlítást tenni az értékek között. Számos, a vizsgálat során felmerülő methodikai hibaforrás is kétessé teszi az eredményt. Ismeretes, hogy a visust pontosan meghatározni komoly feladat, amit nagy mértékben befolyásolnak olyan fizikai faktorok, amelyek közvetlenül nem függnek össze fizikai tényezőkkel. Hasonló a helyzet a közelpont meghatározásánál, amit még nehezít a convergentia csatlakozása. Ellenben, ha félszemesen határozzuk meg az alkalmazkodást, mindig marad egy rész, amit a szem csak binocularisan vesz igénybe. Arról nem is beszélve, hogy nem tudjuk megmondani (binocularis vizsgálat esetén), hogy az elhomályosodást melyik esetben okozza a törőerő elégtelensége, illetve a kettőskép keletkezése. Mindehhez csatlakozik az, hogy a közelpont meghatározásakor használt objektum felismerése függ a szem feloldóképességétől, amelyről felvilágosítást csak visusvizsgálattal nyerünk. Tehát a visust igen pontosan 171
