Szemészet, 1956 (93. évfolyam, 1-3. szám)
1956 / 3. szám
Megváltoztak a betegek is. Ma sokkal kevesebb jön csak akkor, ha már mindkét szemén teljessé lett a hályog. Igényesebbek lettek dk is, mi is. Hamarabb és jobban akarnak látni és íni többet akarunk nekik adni. Régen eredménynek számított, ha a sikeresen operáltat vezetni nem kellett. Schulek idejében még I. osztályúnak vették, ha az operált néhány méterről felismert kézmekkoraságú betűket, így volt akkor világszerte. Most már megkívánjuk a jó eredményhez apró nyomású szöveg olvasását, tehát a teljes munkaképességet. l. ábra 2. ábra A megsárgult kórlapokon híven, szépítés nélkül fel van jegyezve minden veszteség. Egy ideig elég gyakori volt az operált szem teljes elgennyedése, a panophthalmitis. De egy asszony, miután hályog miatt operált egyik szeme elpusztult, mindjárt kérte, próbáljanak segíteni a másikon, talán az sikerül. Nem is csalódott, a másik szemén nem támadt fertőzés. Gennyedő könytömlőt ma hályogműtét előtt megoperálunk, akkor néhány átfecskendezés, lápiszolás után vállalkoztak a hályogkivonásra és nem is lett mindig baj. Haladás különben az is, hogy megszűnt a szemosztályok réme, a besötétített kórterem, az operáltakat azelőtt hetekig így tartották. 103