Szemészet, 1956 (93. évfolyam, 1-3. szám)
1956 / 3. szám
káció végett utólag mégis iridektomiát kell végeznünk. Nem sokat javul a helyzet az utólagos duplex bazális kimetszés esetében sem, sőt fenyegető üvegtest veszélynél ennek nehézségeit, illetve veszélyeit azt hisszük nem szükséges vázolnunk. Az említett kozmetikai hiba lenne azonban a legkisebb baj. Néhány súlyos balsiker ugyanis azt mutatta, hogy az egy varrattal összekapcsolt kettős gyöki kimetszés a seb biztosításával szemben támasztott igényeink kielégítésére nem elégséges. Különösen nem a korpulens, nyugtalan, vagy a műtét után hányó betegeknél. Az elmondottakat mérlegelve a sebvonal kielégítő biztosítása ezek után csak egy módon látszott megoldhatónak, több varrat behelyezésével. E gondolat helyességét műtéti eredményeink a továbbiakban igazolták is. Mind a mai napig nem sikerült azonban teljesen kiküszöbölnünk a talán kissé gyakrabban észlelhető csarnok vér zést. E vérzés rendszerint a 4—7-ik napon keletkezik a belső sebajakból eredően anélkül, hogy a sebrepedés egyéb más jelenségeit észlelnénk. Azt, hogy a vérzés kissé nagyobb százalékban fordul elő, mint az általában a limbális sebzésnél látjuk, s kissé sclerális sebzésre vezethetjük vissza. Itt ugyanis az új erek képződése gyorsabb ütemben történik, s a betegek kisebb-nagyobb fokú nyugtalansága, amely a szem megszorítását eredményezheti, a belső sebajak enyhe megnyílása következtében könnyen hyphaemához vezethet. Ez a vérzés inkább zavarónak mondható, mint veszélyesnek, s rendszerint néhány nap alatt simán felszívódva beavatkozást nem igényel. A masszívabbaknál azonban helyesnek tartjuk a műtét utáni 10— 11-ik napon csarnokcsapolást végezni. Megfigyeléseink szerint a csarnokvérzés az éjszaka folyamán lép fel, amikor a betegek zavaró álomképeik hatása alatt szemüket összeszorítják. Mivel pedig a betegek szedálása kábultságukat erősen fokozhatja, az altatók adását a hályogműtétek után a lehetőség szerint kerülnünk kell. Mielőtt jelenlegi műtéti technikánkat részletesen vázolnánk, azt szeretnénk hangsúlyozni, hogy a glaukomával szövődött esetektől eltekintve, mindenkor kerekpupillás, tokos műtétre törekszünk és pedig úgy, hogy a 45 éven felüli kétoldali hályogosolmál mindkét szemet együlésben operáljuk. — Ettől csak akkor térünk el, ha a jobbik szem visusa legalább 5/10, vagy e fölött van. — A 45 évnél fiatalabb hályogosoknál is mindig tokos, kerekpupillás műtétre törekszünk, de itt az ismert okoknál fogva a műtétet két ülésben végezzük. A szokásos általános és helyi előkészítés után a műtét kezdete előtt 15 perocel 4%-os Novocain-Corbasil oldatból 1,0 ml-t fecskendezünk rotrobulbárisan és van Lint szerint akinéziát, végzünk. A retrobulbáris injectió beadás után Chandler, Kirsch Steinman (9) ajánlatára 5 percig a bulbusok mérsékelt digitális kompresszióját végezzük, hogy a lencse fordításához szükséges megfelelő hypotoniát elérjük. A pupilla tágítását előző este és a műtét reggelén 5 %-os homatropin oldat többszöri cscppentésével kezdjük, majd a maximális tágulás elérése érdekében a retrobulbáris injectióval egyidőben l%0-es Adrenalin oldatból 0,2 ml-t fecskendezünk az alsó limbális kötőhártya alá. Oláh szemhéj terpesztővel történt feltárás után a limbus alatt 6 óránál Noyes rögzítő csípőt teszünk fel a varratok behelyezésének megkönnyítése végett. A tangenciálisan tartott Noyes segítségével a segéd a szemgolyót lefelé nézeti, ilymódon középerős horgascsípővel a kantár beöltése a kötőhártya előzetes sebzése nélkül könnyen elvégezhető. Ezután következik a 3 conjunctiva-episolerális sebbiztosító varrat beöltése a hmbustól 1,5 mm-re, azzal párhuzamosan 12, 1.30 és 10.30 óránál úgy, hogy azok a scléra felső harmadába kerüljenek, a beszúrás és kiszúrás közt pedig 1—1,5 mm távolság legyen (1. ábra). Ezt a műveletet O. b. 4-es tűvel 5/0, vagy 6/0-ás klöplizett fekete nylon fonállal végezzük, s a tűvezetés megkönnyítését finom horgas csípő ellennyomásával támogatjuk. A varratok behelyezése után a segéd a rögzítő csípőt eltávolítja, majd a 3 biztosító fonalat a szarura lehajtja. 101
