Szemészet, 1955 (92. évfolyam, 1-3. szám)
1955 / 2. szám
A sok diagnosztikus jelzés közül még az eléggé elterjedt „lvmphás szemgyulladás“ nevet említem, ami a kórképnek szintén a nyirokrendszerrel való összefüggését érzékelteti csak. Az előzőkben az elterjedtebb és fontosabb elnevezéseket említettem meg, azonban már ebből is láthatjuk, mennyire szükség lenne egységes-, a kórforma lényegét a tbc.-vei való összefüggését jól kifejező névre. Ma már biztosan tudjuk, hogy a phl. betegség a gümőkóros fertőzéssel szoros összefüggésben áll. Azonban ennek felismerése, főleg pedig a bizonyítása nem volt egyszerű feladat, mert jelenlegi nézetünk kialakulását igen sok jelentős tényező akadályozta és vezette gyakran téves útra. Itt elsősorban gondolnunk kell arra, hogy a szóban forgó betégség klinikai képe és lefolyása a valódi tbc. megszokott formáihoz még csak nem is hasonlít, a phl.-ás elváltozás kórszövettani szerkezete a kötőhártyában is, a corneában is a gümőkóros sarjszövetre csak ritkán s akkor is kismértékben jellegzetes. Tbc. bact. kimutatása és a betegség átvitele eddig még sohasem sikerült. A pathogenesis tisztázásában főleg a klinikai megfigyelések vezették a kutatás menetét ismét és ismét vissza a gümőkóros eredet feltételezéséhez. Itt egyedül csak a phl.-ás betegek jellegzetesen gyakori és nagyfokú tuberkulintúlérzékenységére és a majdnem mindig kimutatható gümőkóros fertőzöttség tényére utalok. Ezek mellett természetesen az állatkísérletek is jelentős segítséget adtak. A nyulak és tengerimalacok tízezreit áldozták a kutatók erre a célra. A kísérletek tömege ezért szinte áttekinthetetlen. A referátumunk célját érintő fontosabb állatkísérleteket módjuk és elért eredményeik alapján 4 csoportba oszthatjuk. Phl.-ás jelenségeket okoztak tehát : 1. Tuberkuloallergiás állatokban tuberkulin-adagolással [ Weckers (7), Rosenhauch (8), Rubert (9) stb.]. 2. Élő tbc. bac.-ok vérpályába történő befecskendésével, metasztazis okozása útján [Stock (10), Schieck (11), Finoff (12) stb.]. Itt meg kell említenünk, bogy elölt tbc. bact.-ok, sőt még többek között casein-oldat is okoz az előző módon adagolva phl.-szerű csomókat [Bruns (13), Funaishi (14), Morelli (15) stb.]. 3. Fajidegen fehérjeanyaggal történő szenzibilizálás után az identikus anyaggal [Funaishi (14), Morelli (15), Riehrn (16) stb.]. 4. Tuberkuloallergiás alapon egyéb, főleg gennykeltő bact.-ok toxinjával [Polev és Sawalskij (17) stb.]. Az előbbiek összefoglalásaként megállapíthatjuk, hogy kísérleti állatban igen sokféle anyaggal, és egymástól különböző módon idézhetünk elő látszólagos phl.-t. Láttuk, hogy tbc.-s alapon mind specifikus, mind nem specifikus antigen hatására keletkezhet a phl.-hoz hasonló elváltozás, továbbá tbc.-s alap nélkül is létrejöhet ugyanolyan kórkép. Az utóbbi eredmény részletesebben kifejtve azt jelenti, hogy bármely faj idegen fehérjeanyag ellen kiváltott aktív immunizálás bizonyos körülmények mellett túlérzékenységhez vezet, melyben a kísérleti állat szemén az identikus antigen a kerconj. phl. klinikai képéhez hasonló elváltozást okoz. Az eredmények alapján semmiképpen sem tarthatjuk tehát a tbc.-s fertőzést egyedüli pathogeneticus alapnak, mert phl.-ás elváltozás keletkezhet — amint láttuk — specifikus és nem specifikus úton is. Ki kell azonban emelnünk, hogy a nem tuberkulogen csomók, jóllehet klinikai képükben hasonlók az emberi phl.-hoz, szövettani szerkezetükben különböznek tőlük, mert az általánosan jellegzetesnek tartható tuberkuloid szerkezet hiányzik belőlük, csupán subepithelialis kereksejt-felhalmozódásból állanak. Itt említem meg a phl.-ás elváltozások pathológiai anatómiáját. Elsősorban is azt állapíthatjuk meg, hogy az irodalmi közlések száma, főleg a cornealis elváltozásokra vonatkozólag, viszonylagosan kevés s ezek adatai sem egyöntetűek. Löhlein (18) szerint ez a tény főleg két okból adódik : elő-130
