Szemészet, 1955 (92. évfolyam, 1-3. szám)
1955 / 2. szám
nek festési (Giemsa, Castenada, Gr. negativitás) tulajdonságaikban és fejlődési ciklusukban, viszonylag nehéz szűrhetőségükben, bizonyos közös serológiai reakciókban és főleg abban, hogy a psittacosis virusától eltekintve sulfamid érzékenyek. E csoportot szokás chlamidozoceáknak nevezni. Ide tartoznak a mesodermotrop Miyagawanellák : a psittacosis és a szemet is megbetegíteni képes lymphogranuloma inguinale, ,,a negyedik nemi betegség“ kórokozói, és a szigorúan epitheliotrop trachoma kórokozó, valamint a záradékblenorrhoea és uszoda conjunctivitis közös kórokozója, a chlamidozoon oculo-genitale is. Utóbbi az újszülött szemébe és az uszoda vizébe egyaránt a genitáliákból kerül, melynek hengerhámját, így a nyakcsatorna hámját parazitáim képes. Ide tartozik még a háziállatok, főleg juhok fertőző endemiás csomós kötőhártyagyulladását okozó Colesiota is (28). E rendszer szerint a trachoma kórokozója és a glikogén-metrixban szegényebb chlamidozoon oculogenitale két külön (bár rokon) kórokozó. Ezen általánosan elfogadott nézettel szemben a japán „unitárius álláspont“ szerint az egyetlen közös kórokozó csecsemő szemére oltva záradékblenorrhoeát, felnőtt szemére oltva trachoma klinikai tüneteit hozza létre ; felnőtt egyik szemét trachomával, másik szemét záradékblenorrhoeával fertőzve ugyanez a kép alakul ki (11). Mások a kísérletsorozatból nem azt a véleményt szűrik le, hogy a záradékblenorrhoea a trachomával aetiologiailag azonos, hanem, hogy a távolkeleti trachoma a világ más részeinek trachomájától különbözik, középhelyzetet foglalva el a trachoma és az oculo-genitális fertőzés között. Lindner véleménye szerint a szem és genitáliák közt váltakozva passálódó enyhébb oculo-genitális kórokozó évszázadokon át emberi szemről-szemre passálódva, a szemre immár veszélyesebb kórokozóvá : trachoma kórokozóvá változott. Mindenesetre ezen átalakulást paratrachomából trachomává leutánozni nem sikerült. Egyelőre a legtöbb szerző a dualista felfogásnak megfelelően nyilatkozik, és főleg annak megfelelően cselekszünk betegeink elkülönítésénél. II. A trachoma-betegség Az irodalom és nemzetközi bizottságok sokat foglalkoztak a trachomás kórképek osztályozásával, annak nagy gyakorlati fontosságára való tekintettel: a betegség stádiuma dönti el, hogy a trachomások kisebb-nagyobb csoportjával mi a therapiás és járványtani teendő. Az általános elterjedtség és így közérthetőség követelményének leginkább Mac Callan beosztása felel meg, mely szerint : Tr. I.: a beszűrődés éppen csak kezdődik, a csomóképződés, papillák képződése a réslámpái észrevehetőség határán ; ilyenkor a legkifejezettebb a záradék lelet. Tr. II.: Kifejlett csomóképződés (Ha) és papillaris hypertrophia (115) : kifejlett kórkép. Tr. III.: Az ellágyult csomók ki-kiürülnek, helyükön hegek képződnek ; tehát a hegek és csomók egymás mellett. Tr. IV.: már csak hegek. E beosztás kronológiai; egymásutánon nyugszik. A trachoma elvileg nem teljesen alkalmas ilyen beosztásra, mert tüneteit éppen az egymásmellettiség jellemzi: kemény, ellágyult csomók és már rég hegesedett nyomok egymás mellett. Ezért Ben Tovim az egymásmelletti tüneteknek jelek, symbolumok alkalmazásával való rövidített jelzését ajánlotta. — E két rendszert egyesítették Genfben a nemzetközi trachoma szakértők (1952) (9), első helyen jelezvén római számmal a Mac Callan szerinti stádiumot, utána betűjellel a tüneteket és arab számmal a tünet mértékét. A kronológiai és simptomatologiás rendszerezés egyesítése Csirkovszlcij rendszere is : Tr. la : csak beszűrődés, Tr. ló : főleg csomók, Tr. Ic : főleg papillaris hypertrophia, Tr. II. : kevés heg, Tr. III. : sok heg aktív trachomás jelenségek mellett; Tr. IV. : csak heg (29). Számos közlés és monographia foglalkozik a trachoma pathologiájával is ; ezek egyrésze a histologiai kép egyes jellegzetes elemeit igyekszik kimutatni a hámkaparékban, ill. csomótartalomban, más része pedig, főleg Busacca a 120
