Szemészet, 1954 (91. évfolyam, 1-2. szám)
1954 / 1. szám
Saját tapasztalatunk kevés, az elmúlt 8 év alatt összesen csak 3 beteget kaptunk besugárzásra éspedig bilaterális folyamattal, az egyik szem enucleátiója után. Eseteink csekély száma nem meglepő, mert a betegség meglehetősen ritka. Adamjuk (34) 60 000 szembetegnél csak 8, Puhner 262.500-nál csak 30 retinoblastomát talált. Az említett 3 beteg közül 2 nem kapott érdemleges sugárkezelést s ezért nem értékelhetők. A 3. beteg 8 hónapos leánygyermek volt, aki a besugárzások alatt lényegesen javult. A folyamat kb. 1,5 évig stagnált, részben elmeszesedett. A kiújulás jelentkezésekor újabb besugárzásokkal kísérleteztünk, de csak jelentéktelen visszafejlődést értünk el s így a másik szem enucleátióját nem lehetett elkerülni. A gyermek 3 év és 4 hónapig állott megfigyelés, ill. kezelés alatt. Az enucleátió után további besugárzást nem indikáltunk. A tanulság mindenestre az, hogy sugárzással a retinoblastoma bizonyos mérvig visszafejleszthető és progressivitásában gátolható. A mélybesugárzás másik fontos indikációs területe a melanoblastoma- Az irodalom nem ismer kizárólag sugárkezelésre gyógyult esetet, bár a kísérletek nem hiányoztak (Albers—Schönberg (35), Salzer, Stallard, Heckei (36) stb.). Az eredménytelenséget tanulságosan magyarázza Birch—Hirschfeld (37) esete. A beteg több ülésben 80 HED-t kapott, azaz mai fogalmaink szerint 48.000 r., ill. visszasugárzással 64.000 r összdosist. A tumor átmenetileg megkisebbedett, növekedésében megállt, de a 2 évi remissio után ismét növekedni kezdett s a szemet enucleálni kellett. A szövettani vizsgálat kétségtelenül mutatta a sugárhatás jeleit, de sértetlen, erősen burjánzó göbök is voltak. A besugárzás folyamán fokozódó sérülések jelentkeztek a szem egyes részein, melyek az erek sérülése miatt idővel indirekt sérülésekkel szövődtek. Az eset élénken demonstrálja azt, hogy a melanoblastoma általában igen sugárérzéketlen és elpusztításához olyan nagy dosisok szükségesek, melyek mélybesugárzási technika mellett feltétlenül ép szövetek súlyos sugársérülését okozzák. A tapasztalat szerint a kültakaró melanoblastomáinak elpusztításához is átlagban 40—60.000 г szükséges, de ezt a dosist a sugárkausztika alkalmazásával a bőrre kiszolgáltathatjuk, míg a szem esetében nincsenek meg a feltételek. Saját tapasztalataink 11 beteg besugárzásán alapulnak. A betegek minden esetben postoperativ besugárzásra kerültek hozzánk, miután általánosan követett eljárás nálunk a szem eltávolítása, majd utána besugárzás. A műtét 2 esetben exenteratio, egyébként enucleatio, illetve 1 conjuctivális esetnél csak excisio volt. A betegek közül 1 él tünetmentesen 4 éve 5-ről tudjuk, hogy bizonyos ideig tünetmentes volt, de a továbbiakban eltűnt. Élettartalmuk sorrendben : 2 év—2 év—1 év—8 hónap és 2 hónap. 4 meghalt. Élettartamuk sorrendben: 2 év—2 év—2 év és 12 év 1 a besugárzás után eltűnt, sorsa ismeretlen. Az eredmények tehát rosszak s igazolni látszanak azt a tapasztalatot, hogy ezek a betegek maximálisan 2 évet érnek meg. A 2 éven túli eredményeket is kritikával kell fogadnunk, mert ismeretes, hogy éppen a szem melanoblastomájának tulajdonsága, hogy nagyon késői áttételeket képez a távoli szervekben. (Walther (38), Wilbur (39), Webb—Johnson (40), Adair (41) stb.). Az is igaz azonban, hogy ez a localisatio relative jobbindulatú, talán az izolált nyirokrendszer és a traumatizáció kisebb lehetősége miatt (Miescher) (42). Felvethető a kérdés, hogy a postoperativ besugárzásnak van-e tényleges 5
