Szemészet, 1954 (91. évfolyam, 1-2. szám)
1954 / 1. szám
heit anders zu werten, als bei Lungentbc. 2. Die Agglutinationsprobe scheint für die Erfassung von klinisch uncharakteristischen Fällen von Augenerkrankungen tuberkulösen Ursprungs geeignet zu sein. 3. Der positive Ausfall der Agglutinationsprobe, spricht für die tuberkulöse Aetiologie eines Teils der Fälle von posttraumatischpostoperativer (nichteitriger) lridocyklitiden. 4. Die Ähnlichkeit der Agglutinationstiter bei der Keratoconjunctivitis rosacea und der Keratoconjunctivitis phlyctaenosa spricht für die tuberkulöse Aetiologie auch der ersteren. 5. Der Agglutinintiter läuft weder mit der BSG, noch mit der Tuberkulinempfindlichkeit der Haut parallel. Solange die Immunreaktion des Organismus schwach ist, kann der Ausfall der Agglutinationsprobe bei einem Titer von 1 : 4 negativ sein. A műtéti javallatokról* írta : C S А P О D Y ISTVÁN az orvostudcmánvok kandidátusa A műtéttan fejlődéséről szóló továbbképző előadásomban vissza is néztünk, előre is vetettünk egy-két pillantást. Ma egészen a jelenben maradunk, mindennapi feladatunkról lesz szó, arról, hogy egyetértsünk a műtéti javallatokban. Szükséges, hogy az intézeti és a rendelőkben dolgozó szemorvosok azonos, vagy legalább közel azonos elvek alapján határozzanak és végezzék el az operációkat. Lesznek ugyan olyan esetek és kérjük is, hogy legyenek, amelyek esetleges javallattal érkeznek, amelyekben csupán tüzetes vizsgálat és megfigyelés dönthet a tennivalók felől ; mint sok a glaukomások közül és valamennyi látóhártyaleválás. Ilyenek a súlyos látásromlással érkező szerencsétlen, sokszor félszemű sérültek is, akiken segítenünk sok fejtörésbe kerül. Kérjük azonban, ne küldjenek első pillanatra alkalmatlan eseteket műtétre, pl. duzzadó lencsét feszültségemelkedés nélkül és jó látással a másik szemen. Ezeket el kell utasítanunk, amiáltal csökkenhet a rendelő munkája iránti bizalom. Ismerjük a rendelő intézeti szaktársak jó munkáját, ismerjék meg ők is a kórházi, klinikai munkát, egyes intézetek különleges feladatait. Mert ahogy a sebészeten belül van agysebészet, tüdősebészet, a szemészeten belül is egyes intézetek némely feladatban több tapasztalatot, nagyobb gyakorlatot szereztek, gondolok pl. a könny tömlő-műtétekre. Tudjuk, hogy az új szervezés egyes rendelőket, nagyon helyesen, bizonyos kórházakhoz csatol, de a különleges feladatok számára az út a legalkalmasabb intézetek felé ezután is nyitva marad. Ismernünk kell egymást és egymás munkáját. Eszembe jut az a jogászi szabály, ami minden ítélkezőnek irányítója volt : Quis, quid, ubi, quibus auxiliis, cur, quomodo, quando ? Nekünk orvosoknak, akik szintén ítélkezünk, amikor műtétet indikálunk, ugyanez legyen az elvünk : Tudnunk kell, hogy mit, ki, mikor, hol és mely eszközök által hajtson végre. Akkor lesz jó a munkánk. A műtéti javallatot meg kell értetnünk a betegünkkel. Akinek nagy fájdalma van, nem sokat ellenkezik, könnyebbséget akar. Aki munkabírását félti, vállal mindent, amivel biztosíthatja. Az aggodókat fokról-fokra kell hozzászoktatni a műtét gondolatához, ha van rá idő. Foglalkozni kell velük, lássák, hogy nem operálni akarunk, hanem segíteni. Az operálandóra nézve is megnyugtató, ha látja, hogy alapos és esetleg többszörös vizsgálattal érleltük meg elhatározásunkat. Rosszúl hangzik, ha azt mondjuk, ezt a szemet meg kell operálni ; jobb, ha így mondjuk, ezen a szemen lehet segíteni. Ha enuk* A szemész szakcsoportban 1952. jan. 4. tartott továbbképző előadás. Szemészet 5 65
